Médiamunkásság

Zétényi Lili: Ha ez a beszélgetés nem Magyarországon, hanem valahol külföldön jelenne meg, hogyan mutatnátok be magatokat?

Jakupcsek Gabriella: Összességében nagyon szerencsésnek tartom magamat, annak ellenére, hogy soha életemben nem szerettem volna képernyős lenni, sokkal inkább szerkesztő, hisz bölcsész vagyok. Nagyon izgalmas korszakokat éltem végig a televíziózásban, ott voltam a kereskedelmi televíziók indulásakor. De most új korszaknak kellene kezdődnie a szakmai életemben, valami újnak kellene indulnia, ehhez képest én egy helyben toporgok… Ha kívánhatnék valamit, az az lenne, hogy még egy pár izgalmas évet varázsolhassak magamnak.

Heal Edina: Én is szerencsésnek vallom magamat. A legfontosabb, hogy az ember tudja értékelni az életét és azt, amit elért. Elég sokfele jártam, külföldön tanultam, dolgoztam, angol férjem van…

Zétényi Lili: Mr Heal…

Heal Edina: …igen, aki sokat hozzáad az élet élvezetéhez és változatosságához. Van két szép félangol gyermekünk. Már a reklámszakmában dolgoztam, amikor ledőlt a berlini fal, jött a piacgazdaság és jöttek az új reklámcégek. Nagyon izgalmas időszak volt. Dolgoztam lemezkiadóknál itthon és Londonban is. Sok koncerten jártam, sok híres emberrel vacsoráztam...

Zétényi Lili: Ki az, aki rögtön eszedbe jut?

Heal Edina: Például Tina Turner… A Sláger Rádió vezetése is nagyon izgalmas időszak volt, rengeteget tanultam. Végigcsináltam a rádió kríziskorszakát is, abból egy fél év alatt többet lehetett tanulni, mint az előző öt-tíz évből. Emberekről, politikáról, médiáról, píárról, mindenről. A Google irányítását pedig iszonyatosan élvezem, rengeteget dolgozom és tanulok mindennap. Fantasztikus belelátni ebbe az új világba, izgalmas belegondolni, hogy hova fog fejlődni ez a technológia.

Zétényi Lili: A perspektívák beláthatatlanok... A vezérigazgató úr – ahogy munkatársai a Duna tévénél hívják – hogy mutatná be magát külföldön?

Ókovács Szilveszter: Mindig arra vágytam, hogy operaénekesként ismerjen meg a világ. Őszinte beszélgetések alkalmával szeretem kiemelni azt az önismereti fiaskót, amelyik időnként mégiscsak megtermeli a maga hasznát. Hogy van az, hogy az ember húsz évig készül egy pályára, amire nem való, vagy mégis való, de nem olyan szinten, mint ahogyan az a vágyaiban szerepel? Én híres és nagy énekes akartam lenni, első vonal-beli. Választottam magamnak egy idolt, Dietrich Fischer-Dieskaut, akit most ősszel meglátogatok, és dokumentumfilmet készítek róla. Egyébként magyar a felesége, Várady Júlia, szintén énekesnő. Tehát én őt választottam példaképül. Évekig nézegettem egymás mellett az életrajzunkat, mikor mit tanult, hol és mit énekelt, milyen szerepekkel mutatkozott be. Azzal álltattam magam, hogy párhuzamosan alakul a pályánk. Aztán elkezdett nyílni az olló… és jó pár évig tartott, mire rájöttem és magamnak is beismertem, hogy az adottságaim nem elegendőek egy világkarrierhez. Ezt belátni nem volt könnyű. Utólag örülök, hogy még időben sikerült, és már vagy tíz éve beszélni is tudok róla.

Jakupcsek Gabriella: Én ugyanezt éltem át a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Már túl voltam a második éven, amikor a nagy szórások voltak, és én bennmaradtam. Mégis azért kezdtem el imádkozni, hogy Istenem, kegyelmezzetek meg nekem, rúgjon ki valaki!

Zétényi Lili: De miért?

Jakupcsek Gabriella: Mert rájöttem, hogy nem én leszek a legjobb. Nemhogy a legjobb nem leszek, de a legjobbak között sem leszek ott, egyszerűen azért, mert a személyiségem nem alkalmas rá.

A beszélgetés folytatása a La femme 2011. őszi számában olvasható