Recept gyomorbaj és rosszkedv ellen

Kevés olyan város van az országban, ahol az utcákon barangolva pincézhetünk, hiszen a legtöbb borvidéken a szőlőhegyekbe kell menni egy jó kóstolóra, vagy kis falvakba térhetünk be egy-egy pohár borra. Nos, Sopron az a hely, ahol a városi turizmus és a borkóstolás egymást erősíti, a település idegenforgalmában fontos helye van a „kékfrankos városa” imázsnak. 

A soproni borvidék már a 14. században előkelő helyen szerepelt a magyar borvidékek között, de akkor még egészen más jellegű bortermelés folyt itt. Még a Monarchia idején is – amikor Sopron–Ruszt–Pozsony borvidék néven együtt említették más bortermelő területekkel – elsősorban fehérborokat készítettek itt. A filoxéravész (19. század nagy járványa, amely az egész országban hatalmas pusztítást vitt véghez a bortermő vidékeken), illetve a Monarchia felbomlása után alakult ki az a karakter, amit most ismerünk: a kék szőlő, elsősorban pedig a kékfrankos vidéke. Jelentős itt a zweigelt, a cabernet sauvignon, a merlot és a pinot noir termelése is, a borvidék klímája elsősorban pedig a kései szüretelésű édes borok előállításának kedvez.

A szőlőültetvények természetesen nem Sopronban vannak, a legértékesebb területek a Fertő-tó környéki hegyoldalak. Nagyon érdekes és változatos vidék ez, viszonylag kis területen találunk kontinentális alföldi tavat, szubmediterrán dombokat és szikes pusztákat. Ennek megfelelően a geológusok mellett a turisták is rácsodálkozhatnak a vidékre: gyönyörű táj, változatos állat- és növényvilág. Hogy miért alakult ki az a szokás, hogy a gazdák többsége Sopronba, a háza elé építette pincéjét, nem tudjuk, de ez a trend már amúgy is a múlté. A vidéken, akár az osztrák határon túl is, több száz kis borászat működik, a kis családi vállalkozástól a nagy pincészetekig.

A kékfrankos

1809-ben, napóleoni háborúk idején Sopronba és környékére kvártélyozták be a  francia katonákat, akik persze nem vetették meg sem a jobb, sem a rosszabb borokat. A napóleoni hadjáratok alatt a bakáknak kétféle pénzük lehetett, egy fehér színű háborús pénz és az értékállóbb, hagyományos kék színű frank. A soproni gazdák jobb boraikat nem adták a gyorsan inflálódó háborús fizetőeszközért, csak a jobbnak számító kék pénzért. Ezért amikor a katonák a finomabb borokért járultak a pincékhez, csak annyit mondtak: − Kék frank! A történet szerint innen a kiváló soproni bor neve: kékfrankos. A legenda jól hangzik, de a valósághoz vajmi kevés a köze, már csak azért is, mert a megszálló katonák ritkán fizettek a borért. Az azonban végképp megdönti a történet hitelét, hogy már 18. századi források is blaufränkischnek – kékfrankosnak – nevezték ezt a szőlőfajtát és bort, így tükörfordítással nyerhette el magyar nevét.

Nem magyar fajtáról van tehát szó, az olaszok frankovia, a szlovákok és csehek frankovka néven ismerik. Ezeken a területeken, illetve Németországban, de még az Egyesült Államokban is termelnek kékfrankost. Dr. Zweigelt is ezt a bort használta a róla elnevezett nedűhöz: a zweigelt ugyanis a kékfrankos és a St. Lauren keresztezésével készült. Némi magyar vonatkozása mégis van a kékfrankos elterjedésének: a 20. század elején magyar telepesek vitték a tengerentúlra, és terjesztették el Washington, New York és Colorado államban.

És hogy honnan származik valójában? Hivatalos neve Blauer Limberger, azaz kék limburgi, így valószínűleg Limburg tartományból, a mai Szlovéniából eredeztethető. Egyes elképzelések szerint ősforrása a Kaszpi-tenger vidékére tehető, innen juthatott aztán Európába.

Számunkra Sopron a kékfrankos hazája, és bár Magyarországon nincs külföldi versenytársa ennek a bornak, a nemzetközi piacon egészen más a helyzet. Valójában az osztrákok is ezzel a szlogennel reklámozzák a burgenlandi bort, a – már nem létező – határon átlépve sok helyen láthatod a feliratot: Blaufrankischland, azaz a „kékfrankos földje”. És bár valójában a határtól függetlenül ez egy, összefüggő vidék, talán a soproni borvidék szőlője minőségében veri is a sógorékét, a nemzetközi porondon a marketingversenyben az osztrákok erősebbek. Pedig a soproni kékfrankos, ez a mélyvörös, friss illatú, zamatokban gazdag és könnyed bor igazán felveszi a versenyt bármelyik vidék kékfrankosával, úgy látszik, elsősorban a miénk marad, akárcsak a kékfrankos rosé, amely jelenleg a legkedveltebb rosébor hazánkban.

A fesztiválok és a borturisták városa

Sopron természetesen nem szorul a borkultúra támogatására, önmagában is akár többnapos, kiadós turistaprogramot kínál. A népszerű kirándulócélpontok – Tűztorony, Storno-ház, Károly-kilátó – mellett a környék is bőséges látnivalóval szolgál. Autóval könnyen megközelíthető Nagycenk vagy Fertőd, de tavasszal-nyáron kerékpárral is kiváló programokat kínál a vidék. Ma már az egész Fertő-tó körül bicikliút vezet, de a Fertő-Hanság Nemzeti Park bármelyik része is remek célpont lehet túrázáshoz.

Egyre több fesztivál és szervezett program kínálja magát Sopronban. A Volt Fesztivál ma már nemcsak a koncerteken csápoló fiatalok számára érdekes: a rendezvény keretében az egész városban komolyzenei koncerteket, színházi előadásokat szerveznek.
Mind komolyabb hagyománya van a Kékfrankos Nyárnak, amely késő tavasztól őszig tart, elsősorban a borturisták számára. Keresve sem találhatsz jobb alkalmat a borvidék megismerésére, hiszen a város „boros” vonatkozásaitól kezdve a szőlőgondozás, borkészítés megismerésén át természetesen a borkóstolókig rengeteg program érhető el ezen a rendezvényen.

A két világháború között a gyógyturizmusnak is helyet adott ez a város, nem függetlenül boraitól. A vörösbor kedvező élettani hatásai jól ismertek, a soproni vörös borkősavas sói viszont kimondottan a bél- és gyomorrenyheség ellenszereinek számítanak. Nos, a bort kedvelő gyógyturisták korszaka már a múlté, a jó vörösborhoz már nem kell utazni, akár otthon is élvezhetjük néhány pohárral.

Gasztronómiai örömök

A szakemberek javaslata szerint a kékfrankost 14-15 fokon érdemes fogyasztani, és akár szárnyas-, akár vadételekhez, de a magyaros fogásokhoz is jól illik. A következő receptünk marhahúsból készült étel, amely szintén nagyon jól felveszi ezt a remek soproni fajtát.

Vörösboros-gombás fehérpecsenye

Hozzávalók:

6 szelet marha fehérpecsenye (vagy kb. 50-60 dkg egyben),

só, bors, olaj, színes bors,
1 dl kékfrankos,
2,5 dl leves alaplé,
1 dl tejszín,
1-2 gombafej szeletelve

A marhahúst 1-1,5 centi vastagságú szeletekre szeljük, és mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk. Serpenyőben fél deci olajat vagy zsírt hevítünk, és pár szem színes borsot dobunk bele. Beletesszük a hússzeleteket, és mindkét oldalukat hirtelen megsütjük. Ha a hús mindkét oldala kérges, hozzáöntjük a vörösbort, majd hozzáadjuk az alaplé felét. Ezután fedő alatt forraljuk, majd takarékon pároljuk. Kb. 30 perc után hozzáadjuk az alaplé másik felét, és hagyjuk, hogy puhára főjön a hús. Ezután rá lehet dobni a gombaszeleteket, és további 5 perc párolás után ráöntjük a tejszínt is. Gombás rizottóval tálaljuk, közvetlenül egy üveg soproni kékfrankos mellett.