"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Esztétikai örömök Lukács ünnepén

Október 18-án Szent Lukács – az orvosok és festők védőszentjének –névnapján országszerte megnyílnak a galériák.

A Magyar Festészet Napja civil kezdeményezésként, Bráda Tibor, Zsolnai Gábor, Bayer Ilona, Szentgyörgyi József, Fabók Gyula ötlete és munkája eredményeként, 2002-ben valósult meg először. Azóta az esemény az egész országot átszövő, sőt határainkon is túllépő, egy héten át tartó művészeti fesztivállá, a hazai kortárs festészet méltó seregszemléjévé nőtte ki magát. A hagyományteremtő első ren­dez­vény 2002-ben egy napon át irányította a figyelmet a festőművészekre. A máso­dik évben az ünnep már két­na­pos volt, 2006-ban pedig több mint egy héten át tar­tot­tak az ünnep­hez kötődő ese­mé­nyek. Idén 300 művész két­ezer­nél is több képe lesz lát­ható ország­szerte, sőt csat­la­koz­tak a kez­de­mé­nye­zés­hez szlo­vé­niai, szé­kely­földi és szlo­vá­kiai kiál­lí­tó­he­lyek is.

 

 

A ren­dez­vény­so­ro­zat láto­ga­tott­sága és kiál­lí­tó­i­nak száma évről évre nő, célja pedig évek óta vál­to­zat­lan: a fest­mé­nyek művé­szeti szín­vo­na­lá­ból és egye­di­sé­géből adódó érték elis­mer­te­tése, a kor­társ magyar festők és alko­tá­sai iránti közön­ség­sze­re­tet kivívása. Az eddi­gi­ek­ből is kitű­nik, hogy a Magyar Fes­té­szet Napja min­den évben vál­to­zik, bővül, és egyre nagyobb lép­ték­ben gon­dol­ko­dik. Prog­ram­jait már régen nem csak tár­la­tok és kiál­lí­tá­sok alkot­ják; kon­cer­tek, iro­dalmi műso­rok és moz­gás­szín­házi előa­dá­sok is ünnep­lik a kor­társ festészetet. Szimpóziumok adnak lehetőséget művész és közönség eszmecseréjére. Az ünnep keretén belül nyílik alkalom a művészeti díjak átadására. Évről évre életműdíjat kap egy doayen, valamint Maticska-díjat egy fiatal tehetség.

Az idei rendezvényen több alkalommal és helyszínen emlékeznek meg a 160 éve született magyar festőről, Csontváry Kosztka Tivadarról. 2013-ban Szerbia lesz a Magyar Festészet Napjai meghívott vendége, ezzel is jelezve nyitottságunkat a szomszédos kultúrák felé.

 

Október 17-én nyitja meg a rendezvény fő védnöke, Martonyi János külügyminiszter a Magyar Festészet Napja Alapítvány szervezésében megvalósuló egyik legnagyobb gyűjteményes, közös tárlatot a Graphisoft Parkban. A vadonatúj, erre a rendezvényre különlegesen felkészített, kb. 1000 nm-es kiállítótérben a magyar középgeneráció és a szerb festőművészek alkotásai láthatók majd.

 

Másnap, október 18-án rendezik meg az immár hagyományossá vált Festészet Ünnepét a XI. kerületben. A Gellért Hoteltől a Móricz Zsigmond körtérig számos galéria kapcsolódik be az egész napos, ingyenes, igényes, interaktív és látványos rendezvényfolyamba, és ugyanitt nézheti meg a közönség a Magyar Festészet Napjára készült híressé vált, óriás festmény-reprodukciókat.

A vidéki művészvilág képviseletében ebben az esztendőben a Szolnoki Galéria és Művésztelep is hangsúlyosan csatlakozik a rendezvénysorozathoz. Október 19-én több program is várja a Tisza-parti város alkotóinak részvételével a festészet iránt rajongókat a fővárosban és Szolnokon egyaránt.

 

További programok a Magyar Festészet Napja honlapján!