Évforduló zongoraszendviccsel

Báró Edward Benjamin Britten, Aldeburgh bárója Nagy-Britannia és a világ meghatározó zeneszerzője, komponistája, zongoristája idén lenne 100 esztendős. A britek mindig is értettek nagyságaik ünnepléséhez, ezúttal sem adnak okot csalódásra!

The Scallop, azaz a Fésűkagyló, Maggi Hambling alkotása Britten emlékére Aldeburgh-ban

A világ lázban ég, és manapság az ember már nem csak koncertekkel ünnepel. A férfiaknak akad a zeneszerző sziluettjével ékített egyedi mandzsettagomb, de a nők sem panaszkodhatnak: bögrék, táskák, esernyők – ugyancsak hasonló dizájnnal. Ha pedig valaki testközelből szeretné átélni a „brittenizmust”, látogasson el az angliai Aldeburghba. Novemberben nyüzsögni fog a város. Ötórai teára érdemes betérni a helyi Brudenell Hotelbe, hiszen majdhogynem dalra fakadnak a mellé dukáló ínyencségek is. Ugyan mi lehet az a zongoraszendvics, operasütemény vagy kókuszos violin? Ha erre nincs lehetőségünk, Magyarországon sem maradunk programok híján, a Művészetek Palotája egész évben koncerteket hirdetett a Britten-centenárium alkalmából. Legközelebb a Háborús requiem hallható a Nemzeti Filharmónikusok előadásában.

Anya csak egy van

Szent Cecília segítőszent napján születni már önmagában is sorsszerű eseménynek számít, hát még ha a családi fészekben adódik egy fül, amely kiváltképp odafigyel a kis Ben hangocskáira. A lowestofti évek boldogságfaktorai között találunk egy szigorú, ám legbelül szelíd Dickens-olvasó apát; egy minden apró vágyat leső, muzikális édesanyát; és nem utolsósorban azokat a jótékony szenvedésben élő testvéreket, akik minduntalan felugranak, és átengedik a klaviatúrát a legkisebbnek, kísérletezés gyanánt. Ráadásként társul mindehhez még egy jó adag puritanizmus, amely a későbbi fegyelmezett munkának fontos alapjául szolgál.

Annyira idilli ez a hangulat, hogy már-már ijesztő. A kimért angolság azonban mindig hoz magával egy-két mosolyt csalogató történetet. Példának okáért minden vasárnap valóságos közelharc dúl a családi portán, hiszen négy poronty verseng a piros betűs nap lehetőségeiért. Templomba kísérni a csilingelő szoprán anyukát, vagy a sztetoszkópot épp félretevő apával szelni a kilométereket négy keréken – szerpentinen, víz fölött és ég alatt – bizony, megér egy párbajt. A későbbiekből következtetve, valami azt súgja, Ben többször alulmaradt a küzdelemben. Vajon csupán a véletlen műve?

Britten leveleiből kiderül, hogy anyjához meglehetősen erős kötelék fűzte. Donald Mitchell a Letter from a Life bevezetőjében meg is jegyzi: úgy gondolja, egészen Pears megjelenéséig nem volt más my darling a zeneszerző életében. Kétértelművé válik mindez, ha a genderelméletek gyártóinak táborát gazdagítjuk, de mihelyt felhelyezi valaki a jótékony pedagógusszemüveget, egyszerűbbé és talán átláthatóbbá válik a helyzet.

Pears, a nagy Ő

1937, Oxford: Peter Pears és Benjamin Britten első közös fellépése. Kétségtelen, hogy innentől egy új korszak kezdődik a zeneszerző életében. Kettejük szakmai kapcsolata rendkívül gyümölcsöző, hiszen Pears léte egészen Britten haláláig központi szerepet játszott a komponálási folyamatokban. Nincs mit tagadni, igen, a múzsa nemegyszer homlokon csókolta, s ez a múzsa az említett híres tenorénekes volt.  

Divat lett a zenetudományban is a szexualitás köré fonni bizonyos dolgokat. Divat lett a mindennapokban a mérhetetlen szabadság, a teljes érvényű egocentrizmus, a „nekem-nekem” szindróma; a kor művészeit pedig minden időkben az adott hatások, kölcsönhatások, társadalmi rendszerek foglalkoztatták.

Britten pacifista volt, éppen ezért megjárta Amerikát, áthidalta a háborút – ugyan menekülni korántsem akart, de határozott elképzelései voltak a világról, és ragaszkodott hozzájuk. A mindenkori elismertséget, tiszteletet ezzel vívta ki: nem lett a divat rabja, nem andalgott a lehetőségek karjába, nem csapódott mindig az új ideákhoz, filozófiákhoz.

Mindebben végig társa volt Pears. Azt a fajta gyermeki vallásosságot, amelyet a zeneszerző képviselt, társa mindig is elismerte. Saját bevallása szerint a komponista zenéjének a kulcsa a moralitásában rejlik, amelynek fő táptalaja az elveszett ártatlanság utáni sóvárgás. Ezt pedig az egyre növekvő kiábrándultság táplálta.

Igen, Britten divatos. Hiteles márkanév.

Mi, Ti, Ők

A világot épp most izgatja ez a fajta eklektikus zene, ami nem csoda, hiszen lassan megérünk rá, így 100 év távlatából. Lehetne hosszasan elmélkedni a műveiben érezhető szexualitáson, a kirekesztettségen, a hovatartozás kérdésein. Mindezek azonban hozzájárultak ahhoz, hogy az angol zene megújítója felfrissítette a szunnyadó sárkányt. Félelmet, irtózatot, viszolygást, de ugyanakkor csodálatot és tiszteletet nyert el hatalmával. Ez kérem, egy gentleman, ki sárkányt nevelget a keblén.

Fotó: Wikipédia