A pénzügyestől a virágosig

A ki százezreket költ szállodája, étterme, irodája, magánháza virágdekorációjára, itt saját szemével győződhet meg arról, hogy minőséget kap áruban, dizájnban és kiszolgálásban.

Számtalan flört története kezdődött már Párizsban, de amiről most szó lesz, azt így írják: Fleurt. Virágkereskedés, az üzlet a Szent István bazilika közelében van Pesten, a Zrínyi utcában.

Kérdezem a tulajdonos Józsa Juditot, van-e a névnek története, valami rejtettebb jelentése, de nincs azon túl, hogy a fleur ugye virágot jelent franciául; egyszerűen csak kis játék ez a szavakkal, viszont bevált, mert sokan és könnyen megjegyezték a nevet.

Párizs tehát, hét évvel ezelőtt. Józsa Judit egyik nagyon kedves barátnője, akivel még a közgazdaság-tudományi egyetemről ismerték egymást, sokszor utazott oda akkoriban a sógornőjéhez, és egyszer azzal jött haza, hogy Párizsban olyan fantasztikus virágdekorációk díszítik az irodák recepcióját, a bankokat, az éttermeket, amilyeneknek nálunk itthon még nyomát sem látta. „Én sem nagyon értettem, miről beszél, de izgalmasnak hangzott” – emlékszik vissza a Fleurt tulajdonosa. Repülőre ültek tehát a barátnővel, és eltöltöttek egy hétvégét a francia fővárosban. Sok helyre elmentek, és jól megnézték azt, ami érdekelte őket, aztán azzal az eltökélt szándékkal jöttek haza, hogy akkor ezt itt nálunk is meg kellene valósítani. Két hónap múlva már „állt a cég”.

– Amit láttunk, az az enteriőrbe illeszkedő, minimalista modell hangulatú virágdekoráció teljesen idegen volt az akkori magyarországi divattól, aminek a sallang volt a lényege, hogy helyszíntől, környezettől függetlenül „tegyünk bele minél többet”, a minőség másodlagos, s ezzel ki volt pipálva a virágdekoráció. Ezzel mentünk mi szembe, amikor elindítottuk a Fleurtöt. Azt mondtuk: „több a kevesebb”. Olyan virágokat, vázákat vagy más hordozókat választottunk, amelyek pontosan abba a környezetbe, hangulatba illenek, ahova szállítunk, legyen az a hely iroda, étterem, szálloda vagy lakás. És amit kiteszünk, mindig ugyanolyan kifogástalanul néz ki, mert nem egyszerűen eladjuk a virágot, hanem szolgáltatunk: hetente megújítjuk a dekorációt. Az ötcsillagos szállodákban hetente kétszer. Tervezett rend szerint ellenőrizzük, és ha nem találjuk rendben, akkor mosolyogva kicseréljük. Ez a szemlélet Magyarországon a mai napig hiányzik. Hamar nyilvánvaló is lett, hogy rést találtunk a piacon, van kereslet arra, amit kínálunk. Kezdetben persze mi mentünk a munka után, vittük, küldtük a katalógusunkat, de mára a vevők keresnek meg bennünket, forgalmunk döntő részét az állandó ügyfeleknek köszönhetjük. Azt nem mondhatnám, hogy a szakma könnyen elfogadott minket… De öt évvel később, 2007-ben Az Év Virágüzlete versenyen a kis üzletek kategóriában mégis mi nyertük el az Arany Virág-díjat.

Mi visz rá a virágkereskedésre egy közgazdászt, pláne egy pénzügyest? Mert Józsa Judit pénzügyi szakon végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, nem sokkal a rendszerváltás után. Akkoriban kapkodtak a jól képzett pénzügyesekért, nem voltak még annyian, mint ma, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Ő ráadásul a közgazdászhallgatók nemzetközi szervezete, az AIESEC segítségével letöltött egy fél évet Londonban a PriceWaterhouse-nál, így megvolt a gyakorlat és a nyelvtudás is ahhoz, hogy a nemzetközi cég friss diplomával könyvvizsgálói pozíciót ajánljon neki budapesti irodájában. Ezek a cégek akkoriban rengeteget fordítottak a könyvvizsgálók képzésére. „Jó iskola volt – emlékszik vissza. – Sok vállalatot megismertem, rengeteg emberrel találkoztam, rengeteg volt a munka is, utazás, minden, ami kell egy fiatal, kíváncsi embernek.”

A férjét is akkor ismerte meg. Szülővárosában történt, Debrecenben, teljesen véletlenül. John ugyancsak a PriceWaterhausnál dolgozott, a Newcastle-i irodában, onnan jött Magyarországra, és kellett elutaznia Debrecenbe, a MÉH vállalat privatizációja miatt. Így találkozott első itt töltött napján Judittal, akinek – mit ad Isten – ugyancsak ez a MÉH-es privatizálás volt az első munkája. Hamar egymásra találtak. Prágába már házaspárként költöztek, amikor a férj ott kapott újabb pozíciót, és együtt is könyvvizsgáltak. „Borzasztóan szerettük ezt” – emlékszik Judit.

Ennyi pénzügyi tapasztalattal könnyen kapott itthon jó munkát, amikor férjét megint Budapestre vezényelték. Nem is ez állította döntés elé. Hanem az, hogy megszületett előbb Jázmin, azután rá két évre Emma. „El kellett dönteni: a pénzügyi igazgatói szék, vagy az anyaság? Belegondoltam: hagyjam most itt ezt a fantasztikus világot, alighogy belekóstoltam? Menjek vissza a multihoz, hajtani a mókuskereket? Vagy inkább próbáljak valami mást, ami sokkal több időt hagyna arra, hogy a gyerekekkel, a családdal tudjak lenni? Számomra teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem akarok visszamenni, az anyaságot választom.”

Úgy mondja Józsa Judit, az útkeresés kezdődött el ezzel. Mit lehet egy kétgyerekes anyának csinálnia azzal a tapasztalattal, amit ő addigra összegyűjtött? Szerencsés helyzetben keresgélhetett persze, mert a férje jóvoltából megengedhette magának. Nem kellett anyagi okokból visszarohannia dolgozni.

Próbálkozott is mindenfélével. Először megtanult fotózni. Azt mondja, nem gondolta ezt hivatásként, csak arra vágyott, hogy amit a fejében meg tud örökíteni, azt a fotólencsével is képes legyen létrehozni. Hasznos volt az iskola, mondja, de hamar elkezdte szűknek látni a fotózás kínálta lehetőségeket.

Továbblépett. Lakberendezést tanult. Ezt már korábban is szerette. Jött két év, amikor ez beindult neki, lakberendezőként előbb barátok hívták, aztán már kézről kézre adták, úgy emlékszik, egész szép lakásokat sikerült összehoznia. „Nagyon mozgalmas két év volt az” – meséli. Talán túl mozgalmas is ahhoz képest, amire vágyott. „A lakberendezéssel az a baj, hogy nagyon hosszúra nyúlnak ezek a projektek, az embernek előbb-utóbb mindig az lesz az érzése, hogy sosem tudja befejezni, amikor már ott tart, hogy még megérje anyagi szempontból is. Az ügyfél soha nem érzi azt, hogy kész vagyunk, viszont a végén mégis az az érzése, hogy ezt akár ő is meg tudta volna csinálni, hiszen az eredmény éppen az lett, amit ő akart. Nehéz elültetni a fejében, hogy ezért fizessen…”

Most értünk vissza az elejére. Így megy el egy volt pénzügyi igazgató, sikeres lakberendező, két lánygyermek anyja előbb egy hétvégére Párizsba, aztán meg virágkereskedőnek. Azt mondja, ő ebben mindent megtalál. Egy százmilliós éves árbevételű vállalkozás nyereséges vezetéséhez kell mindaz a közgazdasági, értékesítési ismeret is, amit összeszedett. Utazhat, kiállításokra jár, használhatja a nyelvtudását. De kell ehhez kicsit a fotózás, kell a lakberendezés. És mivel az ő vállalkozása, elegendő szabadságot is ad.

Amikor elmeséli, hogy a Fleurt honlapját is maga tervezi és készíti nagy élvezettel, nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem: ha ennyire egyértelmű, hogy mi vonzza, miért is ment annak idején közgazdásznak? „Harmadikos gimnazista voltam, amikor apukám negyvennégy évesen meghalt, és anyukám azt mondta, olyan egyetemre jelentkezzem, ahova biztosan felvesznek, mert nincs pénzünk kidobott évekre. Végül is minden úgy lett jó, ahogy lett, így tettem szert a nyelvtudásra, így jutottam az ismeretek birtokába, amelyeket nap mint nap használok, így találkoztam a férjemmel. De igaz, hogy régi álmom valósult meg, amikor visszakanyarodtam a kreatív világ felé.”

„Régi álmom valósult meg, amikor visszakanyarodtam a kreatív világ felé.”

Nincs vége. A Fleurt története bizonyítja, hogy Józsa Juditnak van tehetsége felfedezni a „piaci rést”, ha valami hiányzik még a teljességhez. 2008-ban, húsz hónappal ezelőtt tehát megszülte Milánt. „Úgy éreztem, van még egy kis űr a családban, amit be lehet tölteni, valaki kívánkozik még ide. Mindig vágytam egy kisfiúra. Azt mondom, nagyon jó döntés volt.”