A láthatatlan ember

Aligha van olyan ember az országban, aki ne ismerné a nevét, ne olvasta volna az Egri csillagokat. Bizonyság erre a 2005-ben rendezett Nagy Könyv verseny, amelyen Gárdonyi műve nyerte el Magyarország legkedveltebb regénye címét.

Rejtély, miféle csillag vezethette Egerbe a néptanítóból egész népe nagy írójává nőtt Ziegler Gézát, aki Agárdpusztán született, de a közeli Gárdonyban anyakönyvezték, agy vette fel a Gárdonyi nevet. Apja, a szászországi, magát magyarnak valló lakatosmester, Kossuth „fegyvergyárosa” a 48-as szabadságharc után földönfutó lett, alkalmi munkákból tartotta el népes családját. Öt fia közül az íráskészségével korán kitűnt Gézát taníttatta tovább, miközben a család állandóan vándorolt, egyik helyről a másikra, ahol éppen mezőgazdasági gépek javítására kínálkozott lehetőség. Gárdonyi hét iskolában tanult, mire befejezte a gimnáziumot, de egyetemre már nem futotta apja keresetéből. Az egri tanítóképzőt is nélkülözések árán, nyomorogva tudta elvégezni. Nem sokáig ette a néptanítók sovány kenyerét. Hamarosan tollra cserélte a katedráját.

Már országosan elismert író, amikor a nagyváros lármájából vidékre menekül, fiatalkori koplalásainak színhelyét, Egert választja állandó lakhelyéül. „A pokol kapujából kerültem az Isten közelébe: az egri sánc tetejére” – írja új otthonáról, a várra néző sánc negyed Hóhér dombján vásárolt tornácos parasztházról. Üvegtetős, párnázott ajtajú, külső zajoktól, bántó fényektől elszigetelt dolgozószobájáról legendák keringtek a városban. Miután alig látták, csak úgy emlegették, mint „az egri remetét”, vagy „a láthatatlan embert”, utalva regénye címére. Holott nagyon is látható volt, állandóan utazott, itthon és külföldön. Járt Konstantinápolyban is, ahol az Egri csillagokhoz gyűjtött anyagot.

Amúgy valóban rejtőzködve élt, csak naplójában jegyezte fel fájdalmas titkait titkosírással, amelyet később fiai is alig tudtak megfejteni. „Poéta nem lehet boldog házas, mert a házasság próza. Én huszonkét éves fejjel ugrottam a házasságba és hét évig búslakodtam…” – írta válással végződött frigyükről Csányi Máriával, a dabronyai katolikus plébános törvénytelen, tizenhat éves lányával. A kapcsolat gyászos emléke kitörölhetetlen nyomot hagyott az életében. Félt az újabb csalódástól, de vágyódott is a boldogságra, a szerelemre. Feszty Masában – Feszty Árpád, a Körkép festőjének lányában - megtalálta szerelmes múzsáját, egybekelésüket a lány szülei akadályozták meg. Hat évbe telt, mire Szarvassy Margit tanítónő iránt táplált gyengéd érzelmei elérték céljukat, ekkor meg ő lépett vissza a házasságtól. Erre is van egy találó mondása: „a női társaság mindig üdítő, ha akkor hagyhatjuk ott, amikor nekünk tetszik”. Egerben végre megtalálta az eszményi nőt, Milát, Mátékovicsné Tóth Ilonát, aki a férjét is elhagyta érte. Haláláig hűséges társa, betegágyában gondozója volt az írónak. Mila ihlette Ida regényét, valamint kései verseit.

Kevesen tudják, hogy a szikár, bajuszos Gárdonyi az íráson kívül ezer máshoz is értett. Rajzolt, festett, fotózott, figyelemmel kísérte a régészeti, történeti és nyelvészeti kutatásokat, tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának.

Élete vége felé teljesen elzárkózott a külvilágtól, egy idő után már a tollat is letette. 1922-ben hunyt el, 59 évesen, egri otthonában. Bronzkoporsóban nyugvó testét az egri líceum aulájában ravatalozták fel és a vár Bebek-bástyáján kialakított díszsírhelyen hantolták el. Gerendakereszt fejfájára végakarata szerint ezt vésték: „Csak a teste!” Szelleme tovább él a műveiben, a belőlük készült filmekben, a város életében. Lakóháza emlékmúzeum, sírja az irodalombarátok zarándokhelye.

A láthatatlan ember emlékét az írótárs, Márai Sándor így örökítette meg: „…elmentem Gárdonyi háza mellett a sötétben, a magas kerítés mögött van egy lombos fa, itt szokott üldögélni, pipázva s hallgatózva. Megálltam a kerítés előtt, s iparkodtam elképzelni ennek az életnek különös levegőjét. Gárdonyi írása olyan átlátszó és üde, mint a hegyi patak vize, de a lélek, a forrás, mely ezt a tiszta áradást táplálta, titokzatos… Aztán elindultam a város felé, mert közben este lett, s a város, a szőlők, élők és holtak fölött felragyogtak a csillagok. Milyen csillagok? Természetesen az egri csillagok!”