Még ők is, akik szépek, gazdagok, kiváltságosak, ők is sóvárogva, kétségbeesetten, boldogtalanul várják. Akikről azt gondolnánk, jut minden ujjukra. Nők, színes, szélesvásznú élettel, tökéletes díszletek között - ők is csak rá, az egyetlenre várnak.
Vajon van-e egy igaz szerelem? Jár-e, elrendeltetett-e mindenkinek egy? És mi történik akkor, ha ott térdel előttük? Vagy ha néhány kellemes este, hét, hónap, év után továbbáll? És mi van, ha van belőle még egy? Lehet belőle még egy? Vagy kettő?
Az elmúlt hónapokban egy nővel éltem. Vele keltem, vele feküdtem. Ott voltam az asztalánál, az ágyában, néztem, ahogy öltözik, ahogy szerelmes lesz, ahogy darabokra törik a szíve, ahogy reménykedik, ahogy megbocsát. Mondhatom, nem volt lányregény. Pedig az ember azt gondolná, könnyű neki. Fiatal, szép, gazdag, befolyásos családból.
Báthory Anna, a XVI-XVII. század fordulóján élt, és botrányos férfifaló boszorkány hírében áll azóta is. Az elmúlt hónapok során az ő életét kutattam, megpróbáltam egy könyvben életre kelteni. Végigélni vele, ahogy fruskából asszony lesz, majd özvegy, és ahogy megtalálja, majd elveszíti, újra megtalálja az ő egyetlenét, míg végül a sors groteszk kegyelméből közelebb lesz hozzá és távolabb tőle, mint remélte.
KITALÁLT ROMANTIKA |
A szerelmi házasság a romantika szülötte. Azelőtt egyértelmű volt, hogy a házasság egy társadalmi, vallási, netán politikai érdekek mentén elrendezett szövetség. |
Talán akkoriban, az újkor hajnalán mégis valamivel egyszerűbb volt a helyzet. A női fejeket még nem fertőzte meg az a romantikus elképzelés, hogy az életünket a szerelmünkkel kell leélnünk. A szerelmi házasság a romantika szülötte. Azt megelőzően mindenkinek többé-kevésbé világos volt, hogy a házasság egy életre szóló, társadalmi, vallási, családi, netán politikai érdekek mentén elrendezett szövetség. (Megjegyzem, a világ egy jókora felén a társadalom nagy része még mindig a higgadt, józan párválasztás híve).
Persze már akkor is voltak makacs lázadók, Szécsi Mária például, a Murányi Vénusz - ha hinni lehet a krónikáknak, korának legszebb asszonya –, aki megelégelve, hogy kétszer is férjhez adták valakihez, akit nem ő választott, második férjét otthagyta, saját várába menekült, majd az őt és az erődöt ostrommal visszavenni érkező férjét elzavarta. Később el is vált tőle, és szeretőjének felesége lett, akit aztán tűzön-vízen, császárellenes összeesküvésen át hűen követett. De később, onnantól kezdve, hogy néhány évszázad múltán a fürtös homlokok mögé és ábrándos tekintetekbe befurakodott az egyetlen nagy szerelem gondolata, elindult a lavina, és maga alá temette nők generációit.
A teljes cikk a La femme 2013. téli számában olvasható.