Az érintés varázsa

A mai napig emlékszem az árva kismajom és a műanya történetére, pedig sok év eltelt azóta, hogy olvastam róluk a biológiakönyvemben. Az egyik képen anyátlan majomgyerek bújt hozzá egy szódásüveg formájú, bozontos szőrrel borított anyapótlékhoz, míg a másikról egy üres drótváz mellől bámult ránk nagy bánatosan egy másik öklömnyi majom. A képaláírás szerint az előbbi, akinek legalább némi műszőrme jutott vigasztalásul, viszonylag ép majomlélekkel jutott el a felnőttkorba, a másik, a csupasz drótos műanya mellett felnevelkedett viszont lelki beteg lett egész életére. Mindebből az a tanulság adódott, hogy legyünk bár emberek vagy kismajmok, mindannyian melegségre vágyunk, és ha nélkülöznünk kell az érintést, a simogatást, a dédelgetést, annak következményeit óhatatlanul megszenvedjük.

Úgy kell, mint egy falat kenyér

A szakemberek szerint nem a látásunk vagy a hallásunk, hanem a tapintás a legfontosabb érzékszervünk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az ember megszülethet és életben maradhat vakon vagy süketen, de senki nem születik a tapintás készsége nélkül. Az érintés képességének hiánya ugyanis sokkal komolyabb következményekkel járna, mint bármely másik érzékszerv kiesése. Amikor a kisbaba megszületik, elsőként testi kontaktus révén veszi fel a kapcsolatot az őt körülölelő világgal.

Önálló lénnyé válva, az anyjától testileg elszakadva egy sor feladatot egyedül kell megoldania a légzéstől az emésztésig. Ehhez az alkalmazkodási és fejlődési folyamathoz létfontosságú a tartós és szeretetteljes testi stimuláció, amit a körülötte lévő többi embertől kap meg. Ha az újszülött egyáltalán nem, vagy nem kielégítő mértékben jut hozzá a testi érintéshez, akkor a szervezete azt érzékeli, hogy létfontosságú jeleket nem kap meg. Ilyenkor a csecsemő fejlődése lelassul, vagy a legrosszabb esetben akár le is áll, és a baba elpusztul. Ez a helyzet akkor is kialakul, ha az újszülöttnek egyébként elegendő táplálékot adnak, és fizikailag is megfelelő módon gondozzák. Az érintés tehát ugyanolyan fontos a kisbaba, de végső soron mindannyiunk számára, mint az ennivaló – nem csak a költő állítja, valóban úgy kell az érintés adta boldogság, mint egy falat kenyér.

Ha a csecsemő nem jut hozzá a megfelelő fizikai kontaktushoz, akkor először sírni kezd. Ha ezzel a figyelmeztetéssel nem éri el a célját, akkor előbb-utóbb felhagy a kísérletezéssel, és a külvilág helyett egyedül, úgynevezett önstimulációval próbál megoldást találni, például szopja az ujját vagy hintáztatja magát. Az érintés tartós hiányára a baba depresszióval reagálhat, eltűnik természetes kíváncsisága, visszahúzódik önmagába. Azt a végzetes leckét tanulja meg, hogy a világ kitaszítja, ez pedig helyrehozhatatlan károsodáshoz vezethet.

Felnőttként a kora gyerekkorban elszenvedett érintéshiányt sokan beszéddel és értelmi szinten próbálják meg kompenzálni. Ez azonban nem működik, ha ugyanis valakit szeretünk, azt meg akarjuk érinteni. Ez a vágy nagyon mélyen él bennünk, és ha nem teljesül, akkor egész életünkben a beteljesedést fogjuk keresni. Ennek iskolapéldái azok az emberek, akik folyamatosan váltogatják a partnereiket, mert szakadatlanul keresnek valamit, amit nem találnak: a nyugalom, a béke és meghittség utáni vágyukat beteljesítő érintést. Mások, akik gyerekként ugyanezt a nélkülözést élték át, teljesen feladják a testi kontaktus keresését, mert úgy vélik, úgysem kaphatják meg. Megint mások erőszak útján keresik a fizikai közelséget, mivel a kölcsönös testi meghittségre nem képesek, hiszen soha nem is tapasztalták meg.

Felszabadulnak a boldogság hormonjai

Amikor megérintenek, simogatnak, masszíroznak minket, akkor a szervezetünkben komplex folyamatok játszódnak le. Az érintés hatására információk sokasága áramlik át a testünkön. A bőr teljes felületén kétmilliárd szabad idegvégződés található, és ezek csak egyik típusát jelentik az emberi testben rejtőző tapintási szenzoroknak. A látásunkhoz vagy a hallásunkhoz mérve a tapintásérzékünk sokkal komplexebb. Ezeket a tapintási receptorokat – szemben mondjuk a szaglással – nem tudjuk figyelmen kívül hagyni vagy teljesen kikapcsolni, sem alvás közben, sem éber állapotban.

Azt ma már jól tudjuk, hogy az érintési ingerek hatására hormonok egész sora választódik ki. Közéjük tartozik például a kötődés hormonjaként is emlegetett oxitocin, amely lelassítja a szívfrekvenciát, azaz csökkenti szívünk percenkénti összehúzódásainak számát, ellazítja az izomzatot, serkenti a növekedési folyamatot, és depresszióellenes tulajdonsága is van. Nem csoda, hogy olyan népszerűek manapság a különféle masszázstechnikák, hiszen jóvoltukból is ezeket a hatásokat tapasztaljuk meg.

„Minden masszázs érintéssel történik, és minden fizikai kontaktusnak gyógyító hatása van – mondja Páger Árpád, a Budai Egészségközpont selfness programjának masszázsterapeutája. - Minden masszázs pozitív hatású, ilyen szempontból nincs különbség lágy és erősebb technikák, keleti vagy nyugati masszázsformák között. Alapjuk az érintés, csak a fogások típusa, ideje, tónusa változik a személytől és a problémától függően. Egy jó masszőr ezt fel tudja mérni, és a test visszajelzései alapján alakítja a programot, illetve a fogások jellegét, hiszen a masszázs kérdezz-felelek történet, és erre figyelni kell. A masszázsfogások intenzitása, tónusa ugyanis más-más módon hat az emberre fizikálisan és lelkileg is. A masszázs aktív meditáció a masszőr számára is, ilyenkor kizárja a külvilágot, csak az adott problémára, az adott testre figyel, és ebben annyira el lehet mélyülni, hogy szinte még az idő is megáll.

A széles masszázskínálatból az emberek előnyben részesítik azt, ami új, ami divatos, bár a legegyszerűbb krémmel a legegyszerűbb asztalon is lehet tökéletes munkát végezni – folytatja a szakember. – A masszázs eredménye ugyanis nagymértékben a masszőrtől függ és csak kevésbé az anyagoktól. Ezen kívül manapság érthető módon nagyon népszerűek a stresszoldó technikák. Ezeket általában úgy képzelik el, hogy csend van, kellemes illatok, simogatják, kényeztetetik őket, pedig stresszoldó hatású lehet a nagyon aktív, pörgős masszázs is. A finom olajakat, halk zenét, lágyabb fogásokat elsősorban a hölgyek kedvelik. Az urak inkább intenzívebb gyúrást kérnek, de amikor a végén előkerülnek a lágy technikák, a simítások, gyakran azt látjuk, hogy elalszanak az asztalon. Igazából nekik is jól esik ez a fajta finomabb érintés, csak nem nagyon merik bevallani."

Az igen igent jelent, a nem nemet

A pszichológusok úgy írják le a nyugati társadalmakat, mint ahol egyre ritkábban látni testi kontaktust, például kézfogást, még az ismerősök sem ölelik meg egymást, és visszarettennek, ha valaki véletlenül hozzájuk ér. Történik mindez úgy, hogy a szex teljesen elveszítette tabu jellegét, és mindenhonnan erotikus üzenetek záporoznak ránk. Hogy milyen nagy az emberek vágyakozása a közelség és a testi érintés után, azt mutatják az egyre több városban megszerveződő öleléspartik. Az angolul cuddle party néven ismert rendezvények ötlete New Yorkban született, de ma már számtalan ilyet szerveznek a német és osztrák nagyvárosokban is.

Az események jellemzően az ellazult hangulatot megteremtő zenével, táncos mozgással kezdődnek, majd a résztvevők különféle kényeztető és érintéssel járó gyakorlatokat sajátítanak el, illetve kipróbálják, hogyan fognak tudni éles helyzetben igent vagy nemet mondani. A legfontosabb alapszabály ugyanis az, hogy az igen igent, a nem nemet jelent, és hogy bárki bármikor megváltoztathatja a véleményét, és tiltakozhat az ellen, amit előtte még elfogadhatónak tartott. A játékszabályok szigorú tisztázása után következhet a kiadós kölcsönös ölelgetés, simogatás, kényeztetés, dédelgetés, párban vagy csoportosan, tetszés szerint. Szabad nevetni, szabad sírni. Fontos, hogy a résztvevők élvezzék, ami történik velük, és köszönetet mondjanak annak, akitől kapják.

A csók belefér, a szex már nem – legalábbis nem ott a partin, bár a tapasztalatok szerint a résztvevők a parti után általában ugyanúgy távoznak, ahogyan érkeztek: egyedül. Tilos az erogén zónák megérintése, és a ruhától sem szabad megszabadulni. „Rendkívül nagy szükségünk van az érintésnek erre a formájára – magyarázza a Bécsben rendszeresen Kuschelpartykat szervező Andrea Kiss. – Társadalmunkban mind többen élnek egyedül, őket ugyan ki simogatná meg? Itt viszont gátlások nélkül simogathatnak és fogadhatják mások simogatását.” A vendégkönyv kitöltői üzeneteikben mindenesetre pozitív tapasztalatokról számolnak be, feltöltődésről, megerősödésről, csodálatos élményekről. És arról, hogy máskor is menni fognak.

Az ölelésparti nem az egyetlen olyan szolgáltatás, ahol pénzért kapható az érintés. Ezt kínálják a világ egyik legfiatalabb szakmájaként ismert „helyettesítő szexuális terápia” (angolul surrogate therapy) alkalmazói is, akiknek munkájával akkor ismerkedhetett meg a szélesebb közönség, amikor a mozikba került A kezelés című film. A nálunk is bemutatott, Helen Hunt főszereplésével készült alkotás a szakma nagy öregjének tartott Cheryl T. Cohen Green önéletrajzi ihletésű könyvéből készült, és életének azt az epizódját dolgozza fel, amikor az amerikai költő-újságírón, Marc O’Brienen igyekezett segíteni. A férfi hatéves korában gyermekbénulást kapott, attól kezdve vastüdőben feküdt, és azért fordult az asszonyhoz, hogy 36 évesen végre megszabadulhasson a szüzességétől, és megszerezhesse első szexuális tapasztalatait.

A módszert a 60-as években dolgozta ki az Egyesült Államokban a szexológia két úttörője, William Masters és Virginia Johnson. Ők a praxisukban a potenciaproblémákkal, illetve korai megömléssel hozzájuk forduló független férfiak kezelésében több mint 75 százalékos sikert értek el azáltal, hogy pácienseik gondosan kiválasztott, önkéntes női szexpartnerek bevonásával gyakorolhatták a számukra előírt intim feladatokat. Később mégis fel kellett adniuk a pótpartnerek alkalmazását, mert az egyik önkéntes hölgy férje feljelentette őket, amikor rájött, hogy a felesége mivel egészíti ki a háztartáspénzt.

A szakma azonban túlélte a botrányt, sőt a 70-es években olyannyira virágzásnak indult, hogy akkoriban a tengerentúlon nagyjából kétszáz nő dolgozott ezen a területen. Ma viszont mindössze ötvenen vannak, köztük az idén hetvennyolcadik évébe lépő Cohen Green, aki több mint 900 szexpartnerrel "dicsekedhet". A helyettesítő szexterápia a mai napig ellentmondásos megítélés alá esik szakmai körökben is, a laikusok pedig végképp hajlamosak egy kalap alá venni a prostitúcióval, jóllehet a helyettes partner a pszichoterapeutával szorosan együttműködve, szigorú szabályok szerint dolgozik. Annyi biztos, hogy alapból nagyon kell szeretnie a szexet (önéletrajza szerint Cherylnek még vastüdős páciensével is sikerült orgazmust átélnie), ám egy szakmai tanulmány szerint a pótpartner idejének mindössze 13 százalékában folytat szexuális tevékenységet, például orális szexet vagy aktust, és azt is csak a későbbi foglalkozások során. A többi időt beszélgetéssel, oktatással, az illető testének felfedezésével, simogatásával tölti.

Pénzért adott érintés

Ugyancsak az érintéssel dolgozó szakemberek közé tartoznak a németül szexuális kísérő néven emlegetett foglalkozás képviselői. Az ő pácienseik azok közül kerülnek ki, akiknek az intimitás és szex utáni igényeit a társadalom sokáig nem vette tudomásul: idősek vagy fiatal sérültek, akik még soha nem látták meztelenül a másik nem egyetlen képviselőjét sem. A fogyatékos emberek szexualitása a mai napig tabutémának számít, így a szexuális kísérők gyakran dolgoznak idősotthonok, illetve fogyatékosotthonok lakóival, főleg férfiakkal, akik a szexuális igényeiket nem tudják megfelelő módon kielégíteni. Több szakember úgy véli, a szexuális kísérő alkalmazásának az intézményi ápolás részévé kellene válnia, ez azonban semmiképpen sem lehet az ápolószemélyzet feladata, a két munkakört szigorúan el kell egymástól választani.

A szolgáltatás nem olcsó, Németországban a szexuális kísérő óradíja 100 eurónál kezdődik, míg a szexet nem, csak érintést kínáló, „érintő” foglalkozás képviselője 150 eurót kér egy órára. Ez utóbbihoz járnak például olyan idős emberek, akiket évek óta senki nem érintett meg, mások a beteg partnerüket ápolják, megint másokat valamilyen fogyatékosságuk, testi hibájuk vagy betegségük akadályoz meg abban, hogy szeretetteljes simogatásokban legyen részük. Pácienseinek egy része azonban a jól kereső, jól ápolt, a munkájukban hallatlanul sikeres, a magánéletben viszont elképzelhetetlenül magányos üzletemberek közül kerül ki. Joggal merül fel a kérdés, nem végtelenül szomorú-e, hogy a fizetős szolgáltatásként kínált szex mellett ma már az érintést is pénzért lehet megvásárolni. „Természetesen sokkal jobb volna, ha mindnyájan ingyen megadnánk egymásnak azt, amire szükségünk van – válaszolja a kérdésre a Berlinben érintőként dolgozó Milka Reich. – De amíg nem ez a helyzet, addig én megpróbálom legalább egy kicsit pótolni ezt a hiányt.”