Nagy brit excentrifuga

A skóciai Mar harmincadik grófját, James Cliftont egy reggel holtan találják londoni lakásának erkélye alatt. Nincsenek sem gyilkosságra, sem öngyilkosságra utaló jelek, a rendőrség tanácstalan. A nyomozó szerepében egy buzgó újságíró, akinek szöget üt a fejébe egy bejegyzés az earl amúgy teljesen eseménytelen és érdektelen életrajzában. A megboldogult hobbija ugyanis – saját bevallása szerint – a galambrugdosás volt… És ez nem egy Monthy Python-szkeccs. A Repülő Cirkusz hibbantsága meglepően közel áll a brit hétköznapokhoz, és a Csengetett, Mylord?-ból többet megtudhatunk a brit arisztokráciáról, mint a Gothai Almanachból.

 

 

Úri muri 

 

Ahány ember, annyi mánia és furcsaság, de egy mondás szerint csak az arisztokraták engedhetik meg maguknak, hogy excentrikusok legyenek – a köznép fiait és lányait egyszerűen sültbolondnak titulálnák. Garech Browne, a Guinness család feje, akinek apja a szalonban malacokat tartott, a birtokán fekvő fekete tavat fehér homokkal vette körül, hogy felülről a család kenyerét biztosító Guinness sörre hasonlítson, egy másik kékvérű, Gavin Pretor-Pinney pedig önkritikus pillanatában megalapította a Léhűtők Társaságát, miután végigunatkozta az elitiskolákat és a Cambridge-i Egyetemet. Magazinja és rendszeresen frissülő honlapja már csak nevében idézi a társaság alapelveit, ráadásul Pretor-Pinney azóta bestselleríróvá vált. A felhőmozizók klasszikus műve lett a Műkedvelő Felhőnéző Kalauz, amelyet nemsokára a hullámok formájával és természetével behatóan foglalkozó Hullámvadász követett. A gondolat egyszerű: a felhő- vagy hullámnézdegélés lelassítja a nagyvárosi élettempót, így még az élet is hosszabbnak tűnik, s még többet lehet léhűteni. Hew Kennedy shropshire-i földbirtokos szomszédjai sem unatkoznak, hála annak a négy emelet magas, harminc tonnás hajítógépnek, amelyet Kennedy saját kézzel épített. Ha Hew-nak kedve szottyan, repkednek az elhullott szarvasmarhák, kisautók vagy felesleges versenyzongorák, amelyekhez robbanószert is köt a látvány kedvéért. Amikor megkérdezték tőle, mégis miért csinálja, csak annyit válaszolt, hogy mert „átkozottul jó muri”. 

 

A király, szakács és a többiek

 

Tényleg van valami flúgos, eszelős, megveszekedetten lökött az angolokkal – és skótokkal, walesiekkel és észak-írekkel, vagyis a britekkel – kapcsolatban. Van a kontinens és a ködös távolban ők, ahol sok minden másképpen működik, a közlekedéstől kezdve a mértékegységeken át a konnektorokig. A fejekben is: David Weeks neuropszichológus országszerte hirdetést adott fel, hogy jelentkezzenek, akik önmagukat különcnek tartják; eszerint a hatvanmilliós országban hatezer hóbortos polgár van. Ami akár az exhibicionizmusnak, feltűnési viszketegségnek vagy gyermetegségnek is betudható lenne, de az excentrizmus – akárcsak a szép, zöld gyep – Nagy-Britanniában évszázadok óta honos. Nem az énceleb-kor szülöttei azok, akiket egyszerűen nem érdekel, hogy mások mit gondolnak róluk. Angliában a legjobb értelemben vett őrület más megítélés alá esik III. György 18. századi uralkodása óta.

FURA FEJEK

Van a kontinens és a ködös távolban ők, ahol sok minden másképpen működik, a közlekedéstől kezdve a mértékegységeken át a konnektorokig. Egy neuropszichológus hirdetésben kérte, hogy jelentkezzenek, akik önmagukat különcnek tartják; eszerint a hatvanmilliós országban hatezer hóbortos polgár van.

A háborodott király trónra lépése előtt a köznép fizetett, hogy az elmegyógyintézetek lakóit bámulja, de III. György rohamai azt a felismerést hozták, hogy egy király is megbolondulhat. Innentől kezdve teljesen magától értetődővé vált, hogy bárki más is erre a sorsra juthat, és nemcsak beszédtéma lett a téboly, de a nonkonformizmus egyenesen divattá vált. Ha nem büszkék is rá – mert az angol hidegvérrel bármilyen pátosz nehezen volna összeegyeztethető –, de nemzeti identitásuk részének tekintik a különcséget, és úgy vigyáznak csodabogaraikra, mint egy veszélyeztetett állatfajra, nehogy a mainstream kultúra beszippantsa őket. 

 

Mondjuk az, hogy Heston Blumenthal, a Bray helyiségben található Fat Duck séfje a klasszikus angol reggelit desszertként tálalja. A ham and eggset fagylaltként, a teát zselés formában szolgálják fel, de van húsleves Alice a Csodaországban módra, amelybe még a pipázó hernyócskát is beleteszik, persze csak zöldségből. A receptek eddig beváltak: három Michelin-csillagot hoztak Blumenthalnak, aki a falucskában nyitott egy második éttermet is, amely szintén három Michelin-csillagos lett – valaki egyszerűen nem tud veszíteni. A vendéglátás másik csúcsa John Fothergill, a Spread Eagle fogadó gazdája, aki alkalomadtán különösebb ok nélkül néhány fontot hozzácsapott a számla végösszegéhez. Ha a kíváncsi vendég rákérdezett, a morgós tulaj annyit mondott: pofapénz. Ha még ekkor sem értette a kérdezősködő, milyen adófajtáról van szó, Fothergill csak annyit mondott, hogy azok a vendégek, akiknek nem tetszett az arcberendezése, – szó szerint – ráfizettek. És senki sem tiltakozott. Waczak-szálló live. Ami kívülről nézve bolondság, az belülről nézve szabadság.

 

A fiatalság titka

 

Britannia legkelendőbb „exportcikkeit” – Damien Hirstöt, Alexander McQueent vagy akár a humoristáikat – tekintve nehéz meghúzni a határt kreativitás, eredetiség és különcség között. David Weeks kutatásai szerint az különbözteti meg az excentrikusokat az átlagembertől, hogy egészségesebbek: kevesebbet stresszelnek, megszállottságuk életük motorja, és teljesen hidegen hagyja őket, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, és beilleszkedjenek. Idealisták, mert azt hiszik, ötleteikkel jobbá tehetik a világot. Jókedvűek, igen fejlett a humoruk, roppant kíváncsiak és kísérletező kedvűek. Örök gyerekek: kimutatható, hogy magasabb a növekedési hormonszintjük, így az öregedést is sokáig megússzák.

 

 

 

De nem mindenki. Ahogyan a júniusban drogtúladagolásban meghalt gótikus dandy, Sebastian Horsley sem, akiről a The Independent nekrológja azt írta, hogy ha nem lett volna, senkinek sem lett volna képe kitalálni. A Fülöp-szigeteki keresztre feszítésével hírnevet szerzett művész-író Horsley stílusa Oscar Wilde frappáns bonmot-it idézi, jó sok szexszel és halálvággyal fűszerezve. Célja egyértelműen a polgárpukkasztás, és mégis, amikor életrajza, a Dandy az Alvilágban színházi bemutatójára nem ment el – mondván, „Miért mennék el a színházba, hogy nemi erőszakot, szodómiát, alkoholizmust és drogozást nézzek, ha otthon is azt látom?” –, akkor mindenki tudta, hogy igazat mond. Bár postarovatának véget vetett, hogy húsvét napján éppen a szodómiáról jutott eszébe cikket írni, nem volt a figyelem perifériájára szorult, magamutogató őrült. 

 

És ki illene jobban a britek trónjára, ha nem az a Charles herceg, aki nemcsak hogy példaképének tekinti III. Györgyöt, de afgán köntösébe bújva növényeivel beszélget a kertben, ahol emlékművet állíttatott kedvenc kétszáz éves libanoni cédrusa emlékére.