"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Ikonikus filmes sminkek kulisszatitkai

Nem is gondolnánk azonban, hogy kedvenc színészeink milyen hosszú időt töltenek egy-egy szerep kedvéért a sminkszobában!

A filmes maszkmesterek és sminkesek Hollywood igazi hősei. A hű mozirajongók mégsem ismerik a nevüket, sokan pedig szinte mellékesnek tartják szerepüket. A felszín alatt azonban számos tehetség bújik meg ebben a viszonylag szűk szakmai világban, és csakúgy, mint a jelmeztervezőknek, nekik is komoly szerepük van egy-egy karakter megszületésében!

 

Nem meglepő tehát, hogy ma már a maszkmesterek kategóriájában is kiosztják az Oscar-díjat. Kevesen tudják, hogy már az 1920-as évektől kezdve az aktuális sminktrendeket nem a női magazinok, hanem a filmes világ határozta meg. A fekete-fehér némafilmek idejében rendkívül lényegesek voltak az arckifejezések és a gesztusok, ezért fontos szerepet töltöttek be a tökéletesen elkészített maszkok. Az első maszkmester, George Westmore 1917-ben hozta létre a Metro Pictures stúdió haj- és sminkrészlegét, egészen addig a sztároknak magukat kellett sminkelniük. A negyvenes évekre a sminkkészítés már önálló szakmának számított. Napjainkban a szakemberek merész ötleteinek szinte semmi sem szabhat határt!

 

Meryl Streep és a Vaslady


Meryl Streep olyan zseniális színésznő, aki smink nélkül is hiteles Margaret Thatcher lett volna a Vaslady című filmben, ám a bravúros alakítást a drámai átváltozás még látványosabbá tette. Egy valós történelmi személy megjelenítése a vásznon mindig is komoly kihívásnak számított, nem csupán a rendező és a színész számára, de a sminkeseknek is, akiknek mindent meg kell tenniük azért, hogy színészi játékot külső jegyekkel is hitelesítsék. A híres színésznő átalakulásáért Mark Coulier sminkmester és egyben protézisművész volt felelős, aki „alkotásáért” 2012-ben Oscar-díjat is bezsebelt.

 

 

Couiler korábban egyébként olyan filmekben dolgozott, mint A múmia, a Star Wars vagy a Harry Potter-mozik. Ebben a filmben tehetsége leginkább abban mutatkozott meg, hogy képes volt megragadni a miniszterelnök asszony arcvonásait egy szilikonmaszk segítségével. A forgatások előtt Couilernek naponta 2 óra 20 percre volt szüksége ahhoz, hogy a Meryl Streepet Vasladyvé változtassa. Thatcher különböző életkorainak megjelenítéséhez Coulier és csapata többféle technikát alkalmazott: a két művész, J. Roy Helland és Barrie Gower nem kevesebb mint 20 teljes nyak, 20 arc- és 40 orr-részt készített Streep számára. A hamis arccsonttól eltekintve a ráncokat sminkként vitték fel Streep arcára.

 

Modellből rém


Mi sem bizonyítja jobban a maszkmesterek tehetségét, mint hogy sikerült a világ egyik legszebb színésznőjét rémisztőre sminkelniük. A modellből lett színésznő, Charlize Theron tizenöt kilót hízott a szerep kedvéért, és a felismerhetetlenségig elcsúfították A rém című filmben, melyben egy sorozatgyilkost alakított. Az ijesztő külső elkészítéséhez többségében műfogsort, kontaktlencsét és némi gumimaszkot használtak. A nem mindennapi átalakulásért Toni G maszkmester egy protézisművész és egy fogtechnikus segítségét is igénybe vette. Art Sakamoto feladata az volt, hogy megjelenítse a sorozatgyilkos jellegzetes sárga fogait, Theron szemhéjára pedig zselatint alkalmaztak a fáradt megjelenés eléréséért.

 

 

Heath Ledger és Joker


Bár első látásra egyszerű bohócsminknek tűnik, Christopher Nolan Batman című filmjében a fő gonosztevő, Joker maszkja több mint másfél órát vett igénybe minden forgatás előtt. A rendező Christopher Nolan először nem tudta, pontosan milyennek is szeretné Joker maszatos bohócsminkjét, ezért Francis Bacon festő munkáiból merített ihletet. Ám mindez semmi, John Caglione Jr. maszkmester Conor O'Sullivan protézisművész segítségével új technikát dolgozott ki, melynek alapja egy újfajta szilikon volt; ezt gyorsabban lehet feltenni, és a színészek is könnyebbnek érzik az arcukon. A rémítő mosolyt valós hegek alapján készítették el, tulajdonosa egy futár volt, akivel O’Sullivan a véletlen folytán találkozott.

 

 

Michelle Pfeifferből 150 éves boszorkány


Fae Hammond vezető sminkmester úgy nyilatkozott, élete egyik legnehezebb munkájának a Csillagpor című film bizonyult. Michelle Pfeiffer boszorkánymaszkjának elkészítése két vagy akár esetenként három órát vett igénybe. A sminkes szorosan együttműködött Mark Coulier-vel azért, hogy létrehozzák a parókákat, fej-, orr-, arc- és mellkasdarabokat. Egy-egy forgatás után több mint egy órát vett igénybe, hogy eltávolítsák a protéziseket, melyeket nagyon erős ragasztóval erősítettek a színészek bőrére. Az egyes darabokkal hihetetlenül óvatosan kellett bánni, mert a hanyag mozdulatokkal megégethették a színészek bőrét.

 

 

Marion Cotillard mint Edith Piaf


A gyönyörű színésznő elképesztő átváltozáson ment át. Cotillard-nak hitelesen kellett megjelenítenie Piafot fiatalkorától kezdve egészen a görnyedt hátú öregasszonyig. A nem mindennapi sminkekért Didier Lavergne és Jan Archibald 2007-ben elnyerte a legjobb sminkért járó Oscar-díjat. És bár azt megszokhattunk, hogy egy-egy szerep kedvéért egyes színésznők leborotválják a hajukat, arról keveset hallani, hogy van olyan is, aki a szemöldökétől válik meg. Cotillard A rózsaszínű élet című filmben nem csupán a szemöldökét borotválta le, de a sminkszobában is naponta öt fárasztó órát töltött a forgatások előtt.