Elveszett városok nyomában

Manapság nehéz elképzelni, hogyan válhat teljesen elhagyatottá egy város, pedig a természet és a háborúk viharai között számos virágzó település vált kietlen szellemvárossá. Ezek a helyek évszázadokra feledésbe merültek, és csak nemrég emelkedtek ki a múlt homályából.

Ősi szellemváros

Krisztus után 79-ben egy augusztusi napon kitört a Vezúv, és hamuval takarta be a közeli Pompeji városát, elpusztítva mindent és mindenkit. A szörnyű nap emlékét a város máig őrzi, olyan, mintha az épületek és az emberek belefagytak volna az időbe. A szellemvárost a 18. században fedezték fel újra, mostanra pedig már a világörökség részévé vált. Bár a tragédiának korábban számos előjele volt, szinte senki nem törődött velük, az emberek ugyanis nem tudták mire vélni az egymást követő földrengéseket.

A történész Tacitus levelei a leghitelesebb forrásai az esetnek és az adott történelmi korszaknak. Többek között belőlük tudhattuk meg, hogy az emberek halálát Pompejiben nem a láva okozta, hanem a hamu, s hogy a vulkán kitörése után sokan a házukba menekültek, ami végzetesnek bizonyult, mert a házakra nehezedő hamu alatt beomlott a tető. Az ő tragédiájuk azonban a tudósoknak és kutatóknak nagyszerű lehetőséget teremtett a kor feltérképezéséhez, a Vezúv ugyanis szinte tartósította a várost. A leletekből többek között az is kiderült, hogy az itt élők játékbarlangokat működtettek – amiért hiedelmeik szerint az istenek nagyon haragudtak rájuk –, és a különböző társadalmi csoportok eltérő szokásokkal rendelkeztek, többek között például máshol temetkeztek.

Mesebeli romváros Thaiföldön

Szukhothai Thaiföld egyik legkorábbi és legjelentősebb történelmi városainak egyike, eredetileg a Khmer Birodalom tartománya volt, függetlenségét a 13. században nyerte el. Az ősi város valamikor több mint 80 ezer lakossal rendelkezett. Fénykorát Rama Kamhaeng (Bátor Ráma) idején érte el, az uralkodó nem csupán a harcokban bizonyította rátermettségét, de ő vezette be az írásjelek használatát, emellett fellendítette a kereskedelmet, és támogatta a művészeteket is. Sajnos az egykor lélegzetelállítóan szép, virágzó városból mára csupán néhány vallási épület maradt fenn. A romvárost, amely ma szintén a világörökség része, Szukhothai Történelmi Parknak nevezik: a körülbelül 70 négyzetkilométeren közel 200 templommaradvány fedezhető fel, valamint számos Buddha-ereklye és egy hatalmas szobor. A Buddha-szobor különlegessége a méretében keresendő: két lába között a távolság a 11 métert is eléri.

Közel-keleti legenda

Petra 262 kilométerre található Jordánia fővárosától, Ammantól. Egykor a nabateusok uralkodtak ezen a bámulatos helyen, ahol akkoriban több mint 30 ezren laktak. A város jelentőségét kedvező kereskedelmi és földrajzi helyzetének köszönhette. A kutatókat régóta érdekli az a sziklába faragott monumentális palota, amelynek falai mögött csupán hatalmas, sötét terek találhatók. Titkukat eddig nem sikerült megfejteni, senki sem tudja, mire szolgáltak. Egyes régészek szerint valószínűleg sírkamrának használták őket, ez idáig azonban semmilyen emberi maradványt nem találtak bennük. A város vesztét a földrengések és az iszlám terjeszkedése okozta, emiatt sokan elhagyták Petrát. A sziklavárosra Johann Ludwig Burckhardt bukkant rá 1812-ben.

A jó és a rossz egyensúlya

Jáva középső területén létezik egy hely, amely a maga különleges látványával minden ideérkezőbe belefojtja a szót. Jáva már önmagában is a világ egyik legizgalmasabb szigete. A szigetcsoportot hegyi dzsungelek, hegyek és látványos rizsföldek jellemzik. Ebben az egzotikus környezetben találjuk a 8. századból származó Borobudurt, amely mostanra a világörökség része, a buddhizmus egyik legmeghatározóbb építménye. Az épület megalkotása körülbelül 75 évig tarthatott, 34 méter magas, és mintegy 55 ezer köbméter kőből épült fel. Minden sztúpa-harang egy-egy Buddha-szobrot rejt magában. Az épület felülről nézve egy háromdimenziós mandala képét adja, amely a világmindenség ábrázolása. Borobudurban megjelenik a jó és a gonosz örök harca, a remény, a vágy, a szenvedély és a reinkarnáció. Az épület befejezését követően 200 évvel a különleges kőtemplom elhagyatottan állt, nagyrészt a Gunung Merapi nevű vulkán kitörésének köszönhetően. A várost 800 éven át hamu borította, később pedig a dzsungel vette uralma alá, végül a nem mindennapi épületeket a holland gyarmatosítókkal érkező archeológusok fedezték fel.

A sóval behintett város

Valószínűleg kevés ember létezik a Földön, aki ne ismerné Karthágó lerombolásának és sóval behintésének legendáját. A Tunéziában található várost a föníciai telepesek alapították i. e. 814-ben, később igazi nagyhatalom lett a Földközi-tengeren kedvező földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően. A város a terület feletti ellenőrzés miatt több háborúba is belekeveredett Szürakusziával, később pedig Rómával. Végül a rómaiak i. e. 146-ban teljesen elpusztították, lakóit elfogták, és rabszolga sorba taszították. Egy legenda szerint sóval is bevetették, hogy a földjén soha többé ne teremjen semmi. Később a rómaiak újraalapították, így a birodalom legnagyobb és legfontosabb városává vált, egészen a második végső csapásig, amikor a muzulmán hódítás végleg elpusztította a virágzó települést. Bár a legtöbbünknek úgy maradt meg a város, mint amit sóval hintettek be, Német György ókorkutató szerint ez nem történt meg, az utóbbi évek kutatásai szerint ezt egyetlen forrás sem tanúsítja. Karthágó elpusztításáról mindössze annyit tudunk, hogy a romok felett átkot mondtak, amely szerint e helyen a jövőben nem lakhat senki.