Száz éve született Agatha Christie kedvenc detektívje

Amikor elkészült első regényével, a kéziratot Agatha Christie hat kiadónak is elküldte, de ahogy sok más szerző karrierjének hajnalán, mindenhonnan elutasító választ kapott. A titokzatos stylesi eset végül 1920 őszén jelenhetett meg, és rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert, elindítva egy páratlanul sikeres írói karriert és egy különc detektív, Hercule Poirot történetét.

Az Agatha Christie által megálmodott köpcös, modoros felügyelő jelmezét, bár számos színész eljátszotta, David Suchet alakításában vált ikonikussá. Suchet játékával az első 70 epizód 1989-től került adásba, 2013 novemberében pedig az ITV műsorára tűzte a Függöny: Poirot utolsó esete címmel azt az epizódot, amely lezárta a híres színész életének ezt a meghatározó korszakát. Mégis, honnan indult a híres detektív története, és mi volt az, ami tökéletes Poirot-vá tette David Suchetet?

A kezdetek

Agatha Christie a kezdetek kezdetén nem gondolt arra, hogy író szeretne lenne, csupán szórakozásból talált ki különböző történeteket. A fordulópont az első világháború alatt következett be, mikor az írónő ápolóként dolgozott szülővárosa korházában, majd pedig egy gyógyszer-laboratóriumban. Ekkor formálódott meg benne a regényírás gondolata. Itt hallott ugyanis először olyan mérgekről, amelyekkel nyom nélkül lehet embereket ölni, és ez idő tájt találkozott a háború sújtotta Angliában tartózkodó belga menekültekkel is, akikről öntudatlanul is később legnagyobb hősét Hercule Poirot-ot mintázta. Christie olyan detektívregényen kezdett el gondolkozni, melyben méreggel követik el a bűncselekményt, az esetet pedig csupán egy rendkívül leleményes nyomozó tudja megoldani.

Később összesen 33 regényben és 54 novellában szerepelt az általa megálmodott belga detektív híres figurája. Nem meglepő, hogy Christie a 30-as évek végére beleunt Poirot történeteibe és karakterébe, naplójában ekkor már elviselhetetlennek és egocentrikusnak nevezte a nyomozót, mégis ellenállt a kísértésnek, és sokáig életben hagyta őt. Végül 1940-ben megírta a detektív halálát, melyet egy bankszéfben őrzött, míg maga is meg nem halt. Lányának kezébe került Poirot sorsa, de még ő sem adhatta ki a kéziratot egészen 1975-ig.

Ki is valójában Poirot?

Hercule Poirot a náci megszállás előtt telepszik le Angliában. Bár nyugalmazott felügyelőként éli mindennapjait, a bűnesetek vonzó rejtvényeitől nem tud szabadulni, legyen szó vakációról, utazásról vagy karácsonyról. A briliáns detektív mindig megfejti az eseteket, a bűnüldözésben pedig több segítője is akad. Ugyanakkor érdekes módon életéből hiányoznak a rokoni kapcsolatok, amelyek csak elvétve kerülnek szóba a történet folyamán.

A remek nyomozó személyiségét elmés humor, cinizmus és hihetetlen önfegyelem jellemzi. Poirot jól kidolgozott alakja olyan apró sajátosságokban körvonalazódik, mint a kackiás bajusz, a zsakett, az ezüstfejű sétapálca és természetesen a sokat emlegetett szürke kis agysejtek. Az epizódokban megjelenő, tökéletesnek tűnő bűntények megteremtik a lehetőségét, hogy bekapcsolódjunk a gyilkosságok éles logikát kívánó leleplezésébe, kijátszva ezzel a látszatot. És bár az egyes részekben alkalmanként előfordulnak visszatérő események, jelenségek, az esetek többségében elmondható, hogy a végkifejlet mindig megdöbbentő, szinte katartikus hangulatot teremt.

A zseni álarca mögött

Bár számos színész próbálkozott a detektív bőrébe bújni, sokak szerint a leghitelesebb Poirot mindig is David Suchet volt és marad. Alakítása annyira kidolgozott, meggyőző, hogy úgy tartották: az ő alakítása után felesleges másnak a figura megformálásával próbálkoznia.

Suchet sosem dédelgetett tévéfilmes ambíciókat, mindig is színházi színész volt, aki olyan szerzők darabjaiban lépett fel, mint Shakespeare, O’Neil vagy Miller. 1988-ban, amikor Poirot szerepét felajánlották neki az ITV sorozatában, elfogadta, bár nem volt biztos abban, hogy jó döntést hoz. Később mégis ez a karakter lett a legfontosabb szerep az életében. Az évek folyamán kiderült, hogy több közös vonás van a díjnyertes színész és Poirot között, mint azt valaha is gondolta volna. Többek között mindketten megszállottjai a rendnek, a precizitásnak, és szabályosan rosszul vannak, ha körülöttük rendetlenség, káosz uralkodik.

Bár korábban sosem olvasott egyetlen Poirot-történetet sem, a szerepre felkészülve az összes regényt és novellát elolvasta, majd egy dossziéban összegyűjtötte Poirot jellemvonásait és rigolyáit. „Listát kezdtem írni Poirot szokásairól és jelleméről. Végül 5 oldalban az életének 93 aspektusát gyűjtöttem össze. A lista a mai napig megvan, szinte minden forgatásra magammal vittem, és minden rendezőnek adtam egyet, akivel csak az évek folyamán Poirot-ként dolgoztam. Tudnom kellett, hány cukorral issza például a kávét vagy a teát, a hű rajongóknak az ilyen apróságok ugyanis azonnal szemet szúrnak” – mondta Suchet. A sorozat sikeréhez Poirot tört angolsága is szorosan hozzátartozik. Hogy megtalálja a tökéletes akcentust, Suchet francia és belga rádiófelvételeket hallgatott. „A célom az volt, hogy Poirot-nak olyan hangot kölcsönözzek, amely igazinak hangzik, és amely folytonosan ott visszhangzott a fejemben, amikor a történeteit olvastam.”

1990-ben, a 44. születésnapján a színészt a királynő meghívta a Buckingham-palotába. Először azt hitte csupán átverésről van szó, ám hamar kiderült, hogy valódi ebédmeghívásról van szó. Később II. Erzsébet brit királynő a Brit Birodalom Érdemrendjével is kitüntette.

Bár Agatha Christie adott életet a karakternek, David Suchet volt az, aki testet kölcsönzött neki. Érdekes módon az évek folyamán a szerep annyira hozzá nőtt, hogy ha egy epizódban Poirot beteg volt, maga Suchet is megfázott valahogy, s ez a különös egybeesés éveken keresztül ismétlődött. Annyira beleélte magát az elegáns és precíz Poirot figurájába, hogy még otthon sem tudta levetkőzni. A lánya kitett hát egy táblát a szobája ajtajára, melyen ez állt: Poirot nem jöhet be.

A színész elmondta, karrierjének eddigi legnehezebb állomása az utolsó forgatási nap volt. „Poirot volt a legjobb barátom, együtt éltem ezzel az emberrel, és most végleg el kell őt engednem. Neki köszönhetem, hogy most ott tartok, ahol.”