"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Ezüst Rózsa Bál az Operában

Március elején rendezte meg az Operaház az Ezüst Rózsa Bált, Richard Strauss születésének százötvenedik évfordulójára.

A 19–20. század fordulójának tradícióihoz híven a jegyek ára karitatív célokat szolgál. Idén a jegybevétel egy részét az Országos Mentőszolgálat új mentőautójára fordították.

 

A farsangi szezonban megrendezendő operaházi bálok a jövőben esztendőről esztendőre új eszmeiséget hordoznak majd. A rangos esemény idén a jubileumi „Strauss150” évadhoz kötődött – ebből fakad a névadás, Strauss A rózsalovag (Der Rosenkavalier) című operájának szimbóluma nyomán –, díszvendégei pedig a művész- és sportvilág nagy egyéniségei voltak.

 

 

A sportolók és művészek estélyét közel 1200 vendég tisztelte meg jelenlétével. A karitatív célon túl az Ezüst Rózsa Bál – és az ezt követő évek báljainak – küldetése még, hogy értéket teremtsen, képviseljen és közvetítsen, egy közel 130 éves örökséget ápoljon és gondozzon; nemzeti örökségünk részeként terjessze a kultúrát, népszerűsítse a művészeteket. A rendezvény ugyanakkor arra is alkalmat teremt, hogy egy nemes cél érdekében az összművészet házában találkozzanak az ország kiválóságai, közéleti és gazdasági szereplői, valamint hazánk nemzetközileg is elismert egyéniségei.

 

Az első jótékony célú operaházi bál a legnívósabb partneri együttműködések mentén válhatott igazán sikeressé. Az 25 támogató, kiemelt támogató és szponzor, az üzleti világ és a szolgáltatóipar számos kiváló képviselője összesen 200 millió forintot meghaladó értékű támogatással járult hozzá a bál megvalósításához.

 

 Az Opera az Ezüst Rózsa Bál programjával is igyekezett a legmagasabb minőséget képviselni: sztárvendégként a nemzetközi balett- és operaélet két prominensét, Polina Szemjonovát és Vesszelina Kaszarovát hívták meg Budapestre. Utóbbi fellépője is volt a különleges sportmutatványokkal színesített főműsornak, amelyben a Magyar Nemzeti Balett szólistái is színpadra léptek. Az első bálozók nyitótáncával kezdődő, show-elemekben gazdag műsort Anger Ferenc, a Magyar Állami Operaház mb. művészeti igazgatója és Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója rendezte, és közreműködött benne a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara. A báli hagyományokhoz tartozó palotást a Táncművészeti Főiskola ifjú növendékei mutatták be. A Magyar Állami Operaházban 1886 óta rendeznek bálokat. Az első bálozók keringője idén sem maradt el. Valaha az is cél volt, hogy a bálokon az első bálozók párt találjanak maguknak. Mára ez a cél elhalványult, de az, hogy kellemet, eleganciát tanuljanak, hogy a társasági táncokban jártasak legyenek, manapság is fontos.

 

 

 

A nyitótáncot követően a bált Schmitt Pál, az est fővédnöke, volt köztársasági elnök, a MOB tiszteletbeli elnöke, a NOB tagja, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, és felesége, Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornász nyitotta meg, majd Ókovács Szilveszter főigazgató mondta el ünnepi köszöntőbeszédét. Az esemény két házigazdája Miklósa Erika világhírű szoprán és partnere, Sárfalvi Péter, négyszeres világ-, hatszoros Európa-és hatszoros egyéni magyar bajnok öttusázó volt. A világhírű operaénekesnő az est záró számaként Vesszelina Kaszarovával előadta A rózsalovag című operából Az ezüstrózsa átadását, a bál címadó duettjét.

 

 

A különleges főműsort élő adásban a köztelevízió is közvetítette, így a jelen lévő vendégek mellett további 147 ezer néző tekintette meg. Összességében 550 ezer televíziónéző kapcsolt a közvetítésre, ez az adat egyenértékű a karácsonyi műsorok nézettségi arányával. A műsort a csatorna idén még egyszer műsorra tűzi.

 

A főműsort követően a hazai könnyűzenei élet legnívósabb képviselői léptek fel, köztük a Hot Jazz Band, a Budapest Bár, a Michael Bublé Tribute Band és Polyák Lilla. A műsort az est díszvendégei, a hazai művész- és sportvilág kiemelkedő alakjai is megtekintették, emellett a rendezvény színvonalához nagyban hozzájárult a neves tervező- és ruhaszalonok támogatása.

 

 

Az Ezüst Rózsa Bál eredményeinek összegzésével egy időben jelentették be a sajtó képviselőinek a 2015. évi Jótékonysági estélyt az Operában, valamint kísérőrendezvénye, a Dalszínház utcabál előkészítésének eredményeit is. 2015-ben, a Faust-évad jegyében Faust Bál néven rendezik meg az eseményt, amely a következő esztendőben a tudósok és művészek bálja alcímet viseli. Az Opera második jótékonysági bálját 2015. február 14-én rendezik meg.