"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Plaszkó Noel László

Zongoratehetség, de matekzseni is, és szerelmes a fizikába. Jóban van a kvantumfizikával, izgatják a szupravezetők. Nem hagyta, hogy zongoristát csináljanak belőle.

A világvégén, Abaújszántón van az általános iskola mellett egy alapfokú művészetoktatási intézmény. Plaszkó Noel szerencséjére, mert akadt, aki felfigyelt a zenei tehetségére. Nyolcadik éve jár oda, zongora szakra… De nemcsak ebben tűnt ki, tanulmányait is kitűnővel végezte, mind a matematika, mind a fizika magával ragadta. És újabb szerencse: a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban is felkarolták a különleges tudású és szorgalmú fiatalembert.

 

Egyszülős családban nevelkedett, amit megtanult, leginkább magának köszönheti. Plaszkó Noelben a lehetőségek bősége tombol! Próbajátékra hívták néhány éve a Zeneakadémiára, miután egy tehetségkutató versenyen első lett. Ám a kora miatt már éppen lemaradt a fiatal tehetségek osztályáról. A zeneművészeti szakközépben viszont tanulhatott volna: „Azt mondták, válasszak, matematika vagy zongora. Ha minden mást feladok, zongoristát csinálnak belőlem.”

 

A reáltudományokat választotta. A súlyos döntést egyedül hozta meg. „Nekem egy matekfeladatot megoldani élmény. Olyan, mint a színházban a darab végén a katarzis” – mondja kisfiús mosollyal. De felmérte azt is, hogy a reáliák, a matematika, a fizika, a kémia terepén több választás és érvényesülési lehetőség marad nyitva előtte. Most minimum az ELTE-re szeretne eljutni. Hogy pontosan mivel foglalkozna, az még teljesen nyitott: érdekli a kvantumfizika vagy az alacsony hőmérséklet fizikája, a szupravezetők világa… Ha van szabadideje, ilyen problémákkal foglalkozik.

 

 

 

Vagy fényképez. Amikor ötödikes volt, a család megvette az első digitális fényképezőgépét, ő pedig beleszeretett. Hetedikes korában megnyerte az Év Diákfotósa versenyt, majd egy évre rá az Európai Fotóversenyen második díjas lett 90 ezer induló közül. Később a Sony nemzetközi versenyén a Panoráma kategóriában a legjobb tíz között volt.

 

„A természettudományos tantárgyakat tartom, hogy úgy mondjam, életem szerelmének. Örömmel és csodálattal tölt el a gondolkodás lehetőségének világa. Már óvodás korom óta a számok bűvöletében élek és hódolójuk vagyok.” Ettől az évtől az Erdős Pál Tehetséggondozó Matematika Iskola diákja is. A La femme 50 tehetséges fiatal mentorprogramjában mindehhez remél támogatást és ösztönzést: azt, hogy mentora segíteni fog összerendezni kibomló tehetségét.