"A mentorprogramnak is köszöni az ifjú táncos, hogy 2016 szeptemberétől immáron profi társulat élén folytathatja pályafutását."

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Egy megvalósult álom

A mentorprogramnak is köszöni az ifjú táncos, hogy 2016 szeptemberétől immáron profi társulat élén folytathatja pályafutását.

Szerencsésnek tarthatom magam, mert csak jó dolgok történtek velem, amióta részt vettem Az 50 tehetséges magyar fiatal programban: megvalósult a nagy álmom, ami miatt annak idején titkon jelentkeztem a programra – mondja mosolyogva Gyulai Júlia Anna, aki az ír sztepp- és a modern kortárstánc ötvözetével egyedülálló stílust és látványvilágot teremtett a mozgásművészetben. Bő egy esztendeje már érlelődött benne a gondolat. „Úgy érzem, a társulatnál most jött el az idő, hogy végleg profivá váljon” – mondta akkor. Hónapokon át készítette elő azt a nagy váltást, mely 2016 szeptemberétől be is következik: együtteséhez, a Coincidance formációhoz sikerült szponzort találnia, és ősztől már teljes mértékben professzionális körülmények között dolgozó húsz táncost foglalkoztathat a társulat. Mindehhez szerinte sokat segített Az 50 tehetséges magyar fiatal program és különösen mentora, Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Tapasztalatával, kapcsolatrendszere és tanácsai révén. „Sokat beszélgettünk, hogyan tud felnőni a társulat ehhez az új feladathoz, sok hasznos jó tanácsot adott.”

 

 Júlia tánctudását gimnazista korában, Dublinban fejlesztette tovább. Többször is vendége lehetett egy ott élő családi jó barátnak, s a városban egy ír sztepptánctársulat próbáit látogathatta. Idővel a Madách Musical Tánciskolába járt, tanult balettozni, közelebbről is megismerte a modern táncokat. Az érettségit követően felvették a Táncművészeti Főiskolára, modern tánc szakra. Egy év után a Színművészeti Egyetemre is bebocsátást nyert a színházi rendező – fizikai színház koreográfus szakpárra. Két év után mégis átigazolt a tánckoreográfia szakra, Bozsik Yvette osztályába. Közben 2014-ben megszerezte a főiskolán a modern tánc diplomát, s 2016-ban végzett az egyetemen koreográfusként.

 

Coincidance nevű társulatát két alkotótársával hívta életre; eredetileg csak egy céges ünnepségre kértek tőlük táncot, ebből nőtt ki az együttes, s megszületett a kortárs tánc és az ír sztepp ötvözete. „Az ír sztepp a maga karakán ritmusvilágával, a modern kortárs vonal pedig a lágy szenvedélyességével jól kiegészíti egymást” – magyarázza.Ma már több színházban is látható a társulat előadása négy, általa koreografált önálló produkcióval.

 

Legutóbb augusztusban, a Városmajorban, a Budapesti Nyári Fesztivál keretében léptek fel a Szentivánéji álom című darabjukkal. E fesztiválra a volt mentor hívta meg Júliát és együttesét, ez jó bizonyság arra, hogy a program befejeztével sem szakadt meg kapcsolatuk. Az ifjú társulatvezető bízik is abban, hogy ez hosszú távon is így marad: „Már beszéltünk előadásokról, melyeket közös szervezésben mutathatunk be.” Időközben sikerrel vett részt egy pályázaton egy tervezett darabjának szinapszisával, s Bán Teodóra megismertette Ertl Péterrel, a Nemzeti Táncszínház igazgatójával, nála majd színpadra is állíthatja a művet.

La femme La femme cikke 2016. november
címkék:
Karrier
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.