Picasso első impresszáriója a saját anyja volt. A festő így emlékszik vissza Señora Picasso dicséreteire: „anyám azt mondogatta, ha katonának mész, ezredes lesz belőled. Ha szerzetesnek, pápává avatnak. Inkább elmentem festőnek - és Picasso lett belőlem.”
Nem lehet mindenki Picasso, a személyes kisugárzás és az önbizalom azonban elengedhetetlen. Ennek megerősítését a legfontosabb feladatai között említi a Bíró Csilla Management vezetője, Bíró Csilla zenei impresszárió is, aki fiatal klasszikus zenészekkel dolgozik.
„Mindenki úgy jelentkezik a Zeneakadémiára, hogy belőle sztárszólista lesz. Az önbizalom mellé azonban realitásérzék is kell, hogy ne legyen nagy a csalódás, amikor ez nem válik valóra. Jó lenne a képzés alatt felkészülni arra, mi várja őket kint a világban. Ez egy kis ország, ahol kevés a lehetőség és nagyon sok a jó zenész.” A fiatal zenészek elindítása nehéz: megismertetésükhöz nagy idő- és pénzbefektetés kell, amellett nagyobb kockázatot jelentenek, mint már hírnevet szerzett kollégáik, hiszen előfordulhat, hogy a reményteljes entrée-t nem követi fényes karrier. Bíró Csilla szempontjai az alapos szakmai tudáson kívül: a színpadkészség, az akaraterő, a szorgalom és a karizma. A személyiség ragadja meg, nem a jó külső, ő nem sztárgyáros, aki szép fiatalokból felejthető hullócsillagokat varázsol. Egy művész imázsának kialakításakor az egyéniségre épít, de mértéktartóan, megváltoztatni senkit nem akar.
Irodája falát pártfogoltjainak plakátjai díszítik: a Trónörökösök barátságos fiatal zenészei mellé bárki szívesen leülne beszélgetni, a Kelemen kvartett twilight-os hangulata pedig biztosan megragadja a kamaszokat is. „Ahogyan a zene nem misztikus, csak kiválasztottak számára érthető titok, úgy a művész sem elérhetetlen istenség: szeretném őket közel vinni az emberekhez” - magyarázza, hogy miért is törekszik láthatóvá, érthetővé, emberivé tenni az átlagemberek számára a koncertek világát. A művészek, akiket kiválaszt, stratégiát építenek fel, lehetséges koncerthelyszínekkel, zenekarokkal, mindenkori igénynek megfelelő repertoárt állítanak össze, és kigondolnak „egy tetszetős, fülbarát programot”. Odafigyel arra is, hogy testileg-lelkileg bírják a terhelést. A zenészeknek a sikerért naponta meg kell dolgozniuk, akárcsak a sportolóknak, és az utazás, próba, koncert, hajnalban fekvés, korai ébredés monotóniájában egy idő után kiéghetnek. Bíró Csilla feladata úgy beosztani az időt, hogy a nagy hajtásban maradjon pihenésre, új darabok tanulására.
A tehetséges, versenyeken győztes fiatalok bemutatása nyugaton szokványos, itthon viszont nagy a szakmai ellenállás. „A régi mentalitásúak nem értik, hogy mit erőlködöm, miért nyüzsgök. Minek újat hozni, mást, mással? Mások szerint pedig a közönség a szórakoztató, könnyű műfajt kedveli, ki kíváncsi Beethovenre? Amikor kitaláltuk a Trónörökösök nevet, szándékosan provokálni szerettünk volna, hogy figyeljenek ránk. Szó sem volt Trónkövetelőkről, ahogyan néhányan nevezték őket.” A közönség imádta, a koncert után rajongó lányok várták a jóképű klasszikus zenészeket, mintha csak rocksztárok lennének.
Ők már egy új generáció: jól kommunikálnak, közvetlenek, beszélgetnek a közönséggel a koncert alatt, és igaz, hogy többet koncerteznek külföldön, ahol kellően honorálják őket, a szívük mégis hazahúzza őket, itt is szeretnének sikeresek lenni. Bíró Csilla úgy látja, ebben a negyvenes korosztály tehet sokat, az ügynökségét ő maga is misszióként fogja fel.
Írásunk folytatása a La femme Az 50 tehetséges magyar fiatal című különszámában olvasható!
