"Boldogan él Vizsolyban Daruka Mihály, aki szembetalálkozik vele az utcán, nem is gondolná, hogy már kétszer is újrakezdte az életét. "
« vissza nyomtatás

Daruka Mihály

Boldogan él Vizsolyban Daruka Mihály, aki szembetalálkozik vele az utcán, nem is gondolná, hogy már kétszer is újrakezdte az életét.

Azt mondja, még soha ilyen jó munkája nem volt, mint most, amikor a COLO-Pajzs Kulturális Egyesülettel egy archeoparkot alakítanak ki, s újranyomtatják az első magyar nyelvű Bibliát − a korabeli, XVI. századi technológia felélesztésével.

 

Huszonkét éven át dolgozott faipari vállalkozóként különböző építkezéseken – meséli Daruka Mihály. Az első nagy váltás az volt az életében, amikor kevéssel a rendszerváltást követően banki hitelből megvásárolt egy 600 négyzetméteres sajóbábonyi üzemet. Könnyűszerkezetes faházakat készítettek 14 dolgozóval, de „átverték” őt, s teljesen tönkrement. Divatos kifejezéssel élve: padlót fogott, amikor elárverezték az üzemet – emlékezik. Két hétig sírt, meséli, s már azon gondolkodott, hogy főbe lövi magát.

Ám úgy tűnik, minden alagút végén ott a fény. Daruka Mihálynak egy rádióriport mutatta meg a kilábalás útját a személyes válságból. A miskolci rádióban hallott egy érdekes riportot, amelyben arra panaszkodott a vizsolyi polgármester, hogy nincs egy olyan hely a faluban, ahová beülhetnének a hozzájuk látogató turisták egy forró kávéra vagy egy hideg üdítőre.

 

Valóságos múzeum

 

Szöget ütött Daruka Mihály fejében az ötlet, hogy vendéglőt kellene nyitni Vizsolyban. Elmentek hát, s körülnéztek a faluban. Neki is, családjának is tetszett a település. Megvették az akkoriban már eléggé lepusztult Rákóczi-kúriát, amelyet felújítottak, s megnyitották a vendéglőt.

25 BÁTOR ÚJRAKEZDŐ
Lehetett volna újra egyszerű vállalkozó, de valahogy megfogta a hely szelleme, hiszen itt működött egykor az a kis nyomda is, ahol a XVI. században a vizsolyi biblia készült.

 

Lehetett volna újra egyszerű vállalkozó, de valahogy megfogta a hely szelleme, hiszen itt működött egykor az a kis nyomda is, ahol a XVI. században a vizsolyi biblia készült. Nem sokat morfondíroztak, elhatározták, hogy a korabeli a technológiával kinyomtatják az eredeti pontos mását kétszáz példányban a reformáció emlékévére, vagyis 2017-re. Luther Márton ugyanis ötszáz évvel korábban, 1517. október 31-én tette közzé először az általa megfogalmazott 95 tézist, amelyben a katolikus egyházat bírálta.

 

A terv megvalósításának első lépéseként a Biblia nyomtatásának technikai és történelmi hátterét kutatták. És azt is elhatározták, hogy egy élő, iparszerűen termelő, valóságos XVI. századi nyomdamúzeumot építenek fel. Méltó módon megtisztelve a korabeli nyomdászokat és a reformátorokat. A folyamat sikere érdekében megkeresték azokat az embereket, akik még értenek a hagyományos nyomtatáshoz, és szakemberei, kutatói a témának. Így Timkó György betűöntőmestert, Gáspár Pál Szilveszter vésnökmestert, Pelbárt Jenő papír- és vízjelkutatót, Lele István papírmérnököt, Ringer István lakatosmestert. Bármily hihetetlen, kézzel vésték ki a betűk gyártásához szükséges 375 darab acél verőtövet, hogy a nyomtatás valóban korhű legyen. Látható az is, hogy a lehető legtágabban értelmezték a nyomdászatot, vagyis nem túlzás az archeopark elnevezés. Amennyiben újraindították a papírmalmot is, vagyis az eredetinek megfelelő, merített papírosra nyomtatnak 2015 februárjától.

 

Költözködés

 

De mit szólt a család a nagy váltásokhoz? Nos, Daruka Mihály azt mondja, a három gyerek a sajóbábonyi privatizáció idején még túl kicsi volt, hogy komolyan beleszóljon a döntésbe, a Vizsolyra település idején meg már túl nagy. Akkoriban ugyanis már a saját életükkel voltak elfoglalva. Érdekes módon a felesége viszonylag könnyen belement a költözésbe. Bár utólag azért felemlegette, hogy ha tudta volna, mivel is jár mindez, akkor talán jobban megfontolja a döntést, s bizony kétszer is meggondolta volna, hogy Vizsolyra hurcolkodjanak.

25 BÁTOR ÚJRAKEZDŐ
A hasonló helyzetben lévőknek azt tanácsolja, soha ne akarjanak „jót tenni” azzal a közösséggel, amelyik befogadja őket.

 

A hasonló helyzetben lévőknek, vagyis a nagy váltásra készülőknek kissé meglepő, ám annál megfontolandóbb tanácsot adott Daruka Mihály. Azt mondja, soha, de soha az életben ne akarjanak „jót tenni” azzal a közösséggel, amelyik befogadja őket. És még véletlenül se számítsanak hálára vagy legalább köszönetre. A helyi közösség ugyanis a tapasztalata szerint igen érzékenyen reagál arra, ha egy idegen felhívja a figyelmet az értékeikre. A vizsolyiak sem tudtak évszázadokon át mit kezdeni a Károli-örökséggel. Olyan ez, mint amikor egy szépen rendbe hozott főutcán a városiak már fel sem néznek a művészien kialakított homlokzatokra, s nem értik, hogy a turisták mit bámulnak az épületeken. Talán az a legjobb beköltözői hozzáállás, ha az ember szimbolikusan nyitva hagyja az ajtaját, hogy a helyiek néha bekukucskálhassanak, esetleg még elő is fordul, hogy elcsenik az ötleteit − de semmiképpen sem szabad rájuk erőltetni azokat. Időt kell hagyni az információk feldolgozására.

 

Működő múlt

 

Mégse gondoljuk, hogy Daruka Mihály afféle megkeseredett ember lenne. Bár nagyon szerette a régebbi életét, sőt: életeit is. Mert nagyon jó dolog vállalkozónak lenni, pláne egy komoly üzemet vezetni. Ám mostani alapítványi munkáját már semmi pénzért nem cserélné vissza a régire. Úgy érzi, végre azzal foglalkozhat, amihez mindig is értett. Irányíthat egy építkezést, amely nap mint nap újabb meglepetéseket tartogat számára. Tényleg csodás a nyomda, és egészen gyönyörűséges a papírmalom. Pontosabban a vízimalom-meghajtású, rongypapírt gyártó manufaktúra. Mintha megelevenedne a múlt. Egyszerűen történelmi levegője van a XVI. századi technológiának.

 

És nincs megállás, mert beindítják a téglagyárat és a cserépüzemet is. Magyarán a régi épületeket az eredeti anyagok újragyártásával újítják fel. Ami ily módon létrejön, az nem valamiféle skanzen, vagyis a múlt díszleteinek felállítása, hanem egy működő, organikus gazdasági egység, amely úgy működik majd, hogy a látogató időutazónak érezhesse magát.