A te korodban? – kérdezték az ismerősök, de csak vállat vont: „augusztus 25-ig elhelyezkedem”, és a következő tanév kezdetén belépett új munkahelyére.
Igaz, másodszorra már nem a katedra várta Kákonyi Luciát. „Akkor egy alapítványi iskola igazgatóhelyettesi asztalát hagytam ott. Tanárnak nem vettek fel. Talán megijedtek a huszonöt éves tapasztalatomtól.” Így lett angoltanárból előbb pedagógiai szakértő, majd oktatáskutató. „Nem nagy váltás, katedra helyett konferencia, kréta helyett mikrofon, pimasz kamasz helyett kritikus szakmai közönség.”
Minden konferencia-előadás előtt izgul. Tanár korában is izgult. „Szeptember elején, amikor a tanév elkezdődött, nem azok ültek ott, akiket június közepén elengedtem a nyárba. A nevek nem változtak, de a szünet mindig átalakította őket.” Új szerepében pedagógus-továbbképzéssel és tehetséggondozással foglalkozott, tanulmányi versenyeket szervezett, aztán átnyergelt oktatáskutatónak, felszabadult másutt egy témavezetői állás,
| 25 BÁTOR ÚJRAKEZDŐ |
| Nem nagy váltás, katedra helyett konferencia, kréta helyett mikrofon, pimasz kamasz helyett kritikus szakmai közönség. |
A miértek nem mindig nyitnak egyirányú utcákat! „A munkahelyi váltásaim mögött az indokok összetettek – vázolja –, például vannak vállalhatatlan intézményvezetői döntések. Évekig dolgozunk együtt harmonikusan, egyeztetések, kompromisszumok szükségesek, de vannak helyzetek, amelyekkel nem tudok azonosulni, amelyekhez nem adhatom a nevem. Ilyenkor felállok, és kisétálok. Sokan elszörnyülködnek, hogy munka nélkül maradok. A nyelvtudás még ma is akkora kincs, hogy semmi okom nincs a rémületre.” Az igazi újrakezdéshez hozzájárulnak a véletlenek is. Már felnevelt három gyereket, éppen ideje volt, hogy visszatérjen ifjúsága vállalásaihoz. És Lucia elkezdte írni a történeteit, és mászni a hegyeit.
Mint a szakmája iránt érdeklődő, rendszeresen járt a Nyelvparádéra, ahol a nyelvész-nyelvtanári szakma mutatta be újdonságait. Itt az egyik standnál felfedezett három betűt: MIA. Bámulta a betűket, nem ismerte ezt a kombinációt. Egy lány kedvesen utánaszólt, töltsön ki egy tombolát. A szelvény nyert. Két hét múlva ott ült a Magyar Íróakadémián, amely rálátást nyitott neki a kortárs magyar irodalomra, kiváló előadókat hallgatott, akikkel elemezhette a valóságot, s mindezzel felébresztette a kamaszkora óta benne szunnyadó íráskészséget. Elvégezte a kurzust, OKJ-s bizonyítványt is kapott róla. És írni kezdett: „rosszul, aztán kicsit jobban” – mondja. Írásait ízekre szedték, bátorság kellett hozzá, hogy ne szaladjon el a kritikák elől. Ma a Filter irodalmi csoport tagja, Turczi István a mentora.
De nem csak az íráshoz jött meg a bátorsága. 2012-ben zarándoklatra indult. El Camino, egy hónap. Kérdés, hogy kivel menjen, a férje, aki mindig mindenben támogatja, nem akart belevágni, az ízületeire panaszkodott. Aztán egy volt tanítványa, aki már megtette az utat, mondta: vágj bele, ne félj, lesz társad, sohasem leszel egyedül.
Ötvenöt éves volt, nem volt miért húzni az időt. Elindult, egyetlen hátizsákkal! Tudta, hogy nem egyszerűen végigmegy az úton, amire sokan vágynak, hanem felfedezhet valamit magának, ami nem adatik meg mindenkinek, „Bátorsággal elindultam, arra gondoltam, négy-öt hét alatt csak megjárom, ahogy mások is.”A 770 kilométeres sétára Saint-Jean-Pied-de-Portból Santiago de Composteláig fel kell készülni lélekben, de persze némi állóképesség sem árt, na meg olyanok tapasztalata, akik megtették már az utat. Lucia felkészült mindenből, mint rendszeres futó, félmaratonokkal és egy maratonnal maga mögött edzettsége is volt egy ekkora kalandhoz. És csakugyan, 28 nap alatt ért oda!
„A megérkezés Santiagóba csalódást okozott, a tér zsúfoltsága, a város turistajellege nem adta meg azt a felszabadultságot, amit reméltem tőle. Valami hiányzott. És akkor Santiagóból még elgyalogoltam az óceánig Finisterrébe, újabb száz kilométer, ott követtem az ősi rituálét, megfürödtem az óceánban, megnéztem a tengerbe lebukó napot, és elégettem az út alatt rongyosra mosott ruháimat, ahogy a régiek is. Ekkor éreztem, hogy elértem, amit akartam!”
És ez a felszabadulás egyúttal újjáteremtette őt magát is. Felfedezett itthon az utazás.com-on egy páratlan ajánlatot, amihez még repülnie sem kellett: A hét Tátra-csúcs meghódítása volt a kihívás. Végigjárta a csúcsokat, és a hegymászás lett az új szerelme. „Hálás vagyok az utazom.com-os túravezetőknek, Radics Ákosnak és Piroska Péternek, akik meggyőztek, hogy a magashegyi túrázás vagy a via ferrátázás (másképp klettersteig, sziklamászás biztonságos körülmények között, különösebb sziklamászó tudás nélkül) nekem való tevékenység. Jól érzem magam a sziklafalakon, a hegycsúcsokon; a végtelen szabadság érzését adja. Felemelő, amikor 3000 méter mélység van a lábam alatt. Van, hogy félek, de nem a kitettségtől, hanem attól, hogy mi lesz, ha elfogy az erőm, és tehetetlenül lógok a sziklafalon, de igyekszem leküzdeni.”
| 25 BÁTOR ÚJRAKEZDŐ |
| Felemelő, amikor 3000 méter mélység van a lábam alatt. Van, hogy félek, de nem a kitettségtől, hanem attól, hogy mi lesz, ha elfogy az erőm. |
Csodálkozva lesem, mi lesz a megoldás. Aztán meglepődöm: „Hát enni kell!” „Mászás közben?” „Igen – nevet –, ki kell tapasztalni, hogy mi adja a legtöbb energiát. Nem szabad várni az éhségre. És fontos volt hozzá az El Camino is, amely alatt megtanultam, hogy szembenézzek a félelmeimmel.” Azóta a hétvégéit gyakran a hegyekben tölti. Hogy a családja mit szól ehhez? Apa és a három fiú drukkol neki, meg izgul érte, és néha azt szeretnék, ha inkább palántázna, mint egy rendes ötvenes.
„A járt utat a járatlanért mindig hagyd el!” Benedek István: Csavargás az Alpokban