Pénzügyeket tanít és „embereket gyűjt” a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Sosem gondolta magáról, hogy született vezető lenne. A toleranciát meghatározó értéknek tartja, és a cenzúra nélküli kultúra híve, támogatója.

Bölcsészcsaládból származik, Király István irodalomtörténész, Ady-kutató lánya, de a budapesti Fazekas Gimnázium matematika tagozatán érettségizett. Máig úgy gondolja, élete nagy szerencséje, hogy ott kivételes tehetségű tanárai és osztálytársai voltak. Otthon a negyvenezer kötetes családi könyvtár várta – és a grund, ahol mindig is fiúkkal focizott. „A minőségre, a nyitottságra, a toleranciára való igényt hoztam otthonról” – mondja. Számára az értelmiségi életforma szerves része a városi biciklizés is: könnyen el lehet jutni színházba, moziba, kiállításra, a „sarki kocsmába” egy jó beszélgetésre.

Elvégezte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet, ugyanott doktorált. „Az egyetemi könyvtárban szinte mindent megtaláltam angol vagy gyakran orosz nyelven. Nekem az volt az igazi egyetem: a modern közgazdaságtan és pénzelmélet alapjait ott ismertem meg” – emlékszik.

A Központi Statisztikai Hivatalnál, majd az Országos Tervhivatalnál töltött évek után a következő fontos állomás a Nemzetközi Bankárképző Központ lett. „Száz János barátom egy Trabantból szólt ki, hogy ideje váltanom, csatlakozzak hozzájuk. Így lettem a negyedik alapító tag. Felállni a katedrára ma is öröm, nem szorongás, a bankárképző pedig több mint két évtizedre meghatározta pályám” – mondja.

„Naná, hogy félek – vallja be, amikor a gazdasági válság eddigi és várható hatásai szóba kerülnek. – Még azzal a fantasztikusan felkészült jegybanki csapattal és a rendelkezésre álló óriási információmennyiséggel, a mostanáig megoldott súlyos krízisekkel a hátam mögött is.” Az MNB alelnökeként is úgy gondolja, informális befolyása sokkal nagyobb, mint a formális: „Embereket gyűjtök: régi tanítványaim, barátaim bármikor megtalálnak” – mondja.

Sosem gondolta, hogy született vezető lenne, de pályája során nem érezte hátrányát női mivoltának, sőt úgy véli, a férfiak dolga sokkal nehezebb. „Beteges társadalmi nyomás nehezedik rájuk, hogy teljesítsenek. Ebből a szempontból nőnek lenni könnyebb. Ránk olykor már akkor is elismeréssel néznek, ha késsel, villával eszünk. Bizonyos információkból persze kimarad az ember, ha nő: vadászatokból, kanmurikból…” Ő azonban mindennek sosem látta kárát, hiszen gyerekkorától kezdve megtanulta, hogyan kell nőként sikerrel beilleszkedni férfitársaságba.

A sokszori próbálkozás után 1990-ben született fia bánatára egyetlen gyermek maradt. „A társadalomnak teljesen természetesen kellene fogadnia, hogy kinek előbb, kinek utóbb érkezik a gyerek, kinek egy, kinek több. Meg kellene teremteni azt az infrastruktúrát, amely biztosítja a nyugodt és megfelelő anyai létet, a bölcsődei, óvodai háttérintézményektől kezdve az adózáson át a részmunkaidőig” – mondja.

Még nem tudja, mit csinál majd, ha lejár megbízatása a jegybanknál: operatív vezető már nem akar lenni. „Azt látom, hogy hatékonyan működő magánadományok, magánalapítványok nélkül elsorvadhat a ma még mindig sokszínű kultúra. Ehhez megfelelő intézményi hátteret kell kialakítanunk, ebben lehet szerepem, de még nem döntöttem. Augusztinovics Máriától, a ma élő talán legnagyobb magyar közgazdásztól tanultam, hogy az ember legfeljebb két évre nézzen előre, a távolabbi tervek értelmetlenek; és én ehhez tartom magam” – mondja.