"Azt, hogy a szépség kemény munka, először Helena Rubinstein fogalmazta meg."

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Nincs csúnya nő, csak lusta

Azt, hogy a szépség kemény munka, először Helena Rubinstein fogalmazta meg.

A krakkói lány 1896-ban nincstelen lengyel bevándorlóként hajózott át Ausztráliába, húsz évvel később pedig ő volt a kozmetikai ipar császárnője, és egyúttal a világ első self-made milliomosnője.

 


A krakkói Rubinstein házaspárnak az élet jól feladta a leckét. A kiskereskedés, amelyet vittek, nem sok hasznot hajtott, a gyerekek viszont jöttek egymás után. Az 1870-ben született első lányt hét másik követte, Rubinstein papa fogta is a fejét, hiszen nyolc lányt férjhez adni meglehetősen nehéz feladat. Ráadásul már az első kísérlet meghiúsult, a legidősebb, Chaja ugyanis határozottan visszautasította a számára kiválasztott özvegyembert, és közölte, hogy esze ágában sincs férjhez menni. Azt azonban nem akarta, hogy elmérgesedjék otthon a hangulat, ezért úgy döntött, otthagyja Krakkót. Élt az ausztráliai Queenslandben egy nagybácsi, levélben megállapodtak, hogy Chaja egy időre kiutazik hozzájuk, és a gyerekekre fog vigyázni. A húszas évei elején járó lány két kis bőröndbe bepakolt néhány ruhát, a krakkói Lykuski fivérek gyártotta, gyógynövényekből, mandulaolajból, és borjúzsírból összeállított arckrémből pedig – amit naponta használt – tizenkét tégelyt is magával vitt. Hajóra szállt, és bármilyen ambiciózus lány volt is, még ő maga sem gondolta volna, hogy néhány év múlva dollármilliomosként tér vissza Európába.

A Kárpátok aranya


Az új élet azzal kezdődött, hogy a Chaja nevet lecserélte az ausztrálok számára ismerősebbnek csengő Helenára. Aztán az is hamar kiderült, hogy hihetetlenül színesen és meggyőzően tud mesélni, egyebek között az arckrémekről. A cserzett bőrű ausztrál nők lenyűgözve hallgatták  történeteit a Kárpátok titokzatos és ritka gyógyfüveiből kikevert krémekről, és az elbeszélésekben Európa vezető bőrspecialistáiként beállított Lykuski fivérekről. Egyébként annak, amiről mesélt, külön nyomatékot adott gyönyörű, hamvas, fehér arcbőre. Ez volt rajta a legszebb, ez tette vonzóvá a molett, mindössze 145 centis fiatal lány nem különösebben előnyös külsejét. A szép bőr, valamint a remek beszéd- és meggyőzőkészség kiváló üzleti érzékkel párosult, s amikor Helena észlelte, hogy az általa ajánlott krémekre bőven volna kereslet, azonnal lépett. Az első időszakban Krakkóból hozatta, később már maga készítette az arckrémeket. Ismerte az összetevőket, s mivel érdekelte az emberi szervezet működése, sokat olvasott a témában, ráadásul már állt mögötte néhány elvégzett szemeszter az orvosi egyetemen. Nem adta olcsón a készítményeket, de hamar kiderült, hogy minél többet kér értük, annál jobban fogynak. A magas ár rangot, presztízst adott a terméknek, avagy: megszületett a luxuskozmetikumok fogalma.

Minden egy helyen


Helenában megvolt a szükséges kitartás, kalandvágy, vállalkozó szellem és az a képesség is, hogy gyorsan váltson és továbblépjen. Nem elégedett meg a krém árusításával – melyet egy idő után természetesen már nem maga, hanem néhány alkalmazott készített –, hanem arra is rájött, hogy a  nők szívesen kapnának meg mindent egy helyen. A megfoghatót és a megfoghatatlant, vagyis a kozmetikumot és a jó tanácsokat. Erre pedig a legjobb hely egy szépségszalon, ahol mindez együtt van. Első szalonját 1902-ben Melbourne-ben nyitotta meg, s mivel a vállalkozásban szüksége volt egy bizalmi emberre, kihozatta Krakkóból az egyik húgát, Ceskát. A személyzet kiválasztását sem bízta a véletlenre. Kifogástalan megjelenést és modort várt el az alkalmazottaktól, akiket személyesen képzett ki arra, hogy az érdeklődők minden kérdésére válaszolni tudjanak. A kozmetikumok mellett tornaórákat, masszázst és szépségdiétaterveket is kínált a szalon, és a vendégek már az első látogatás után pontosan tudták Helena két legfontosabb szentenciáját. Vagyis azt, hogy a szépség kemény munka, és hogy nincs csúnya nő, csak lusta. A jó megjelenéshez vezető út egyébként még a szalonalapító szerint sem csupán pénzkérdés: a lényeg az, hogy egy nő figyeljen magára, legyen jó a tartása, aludjon eleget, és fusson sokat a friss levegőn, mert az is igen jót tesz a bőrnek.  

London, Párizs és az egész világ


1905-től a fiatal üzletasszony rendszeresen utazgatott Európában, hogy tisztában legyen a legújabb szépségtrendekkel, és ezek az utazások néha igencsak hosszúra nyúltak. Ha az embernek egyszer európai gyökerei vannak, érthető, hogy itt érzi magát igazán otthonosan. Berendezett egy-egy lakást Londonban és Párizsban is, és mindkét városban megnyitotta saját  szépségszalonját, amelyek vezetésével újabb két húgát bízta meg. Ahhoz, hogy a kozmetikumok valóban állják a versenyt, Helena figyelte a legújabb kutatási eredményeket, és rendszeresen konzultált a kor egyik leghíresebb bőrgyógyászával, a párizsi Berthelot professzorral. Az első két európai szépségszalon megnyitásával egy időben – amúgy mellesleg – „lebonyolította” a magánéletét. 1907-ben hozzáment egy amerikai újságíróhoz, Edward Titushoz, két fiúk is született, a családi élet azonban nem igazán kötötte le az asszony energiáit és érdeklődését. A házaspár 1937-ben elvált, de így sem állíthatjuk, hogy az ezt megelőző harminc évben együtt éltek volna: idejük nagy részét nemcsak más lakásban, de gyakran más földrészen töltötték. Helena mindenkit irányítani akart, ráadásul munkamániás volt, úgyhogy a „feleség és családanya” szerepet nem neki találták ki. Ennek ellenére volt még egy próbálkozása: válása után megint férjhez ment, új választottja egy közel harminc évvel fiatalabb, bizonytalan származású, állítólagos örmény gróf volt. Persze túl sok időt neki sem szentelt, inkább a vállalkozásával foglalkozott, mégpedig zseniálisan. 1953-ban a legnagyobb üzleti birodalmat mondhatta magénak, amit nő valaha létrehozott: a New York-i székhelyű Rubinstein-impériumnak leányvállalatai voltak – egyebek közt – Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban, Svájcban, Olaszországban és Izraelben, érdekeltségei pedig a fél világot behálózták.

Bokor Gabriella Bokor Gabriella cikke 2013. november
címkék:
Kozmetika | Történelem | Üzlet
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.