"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Örök harcban önmagunkkal

Lehetünk sikeresek, egészségesek, gazdagok, mégsem vagyunk elégedettek. Sokan sosem békülünk ki tükörképünkkel.

Egyesek enyhe ellenszenvet, míg mások mélyen gyökerező gyűlöletet táplálnak megjelenésük iránt, egy görbe orr, egy kis pocak, vagy néhány szürke hajszál következtében. Az angol Stylist magazin kutatása szerint a brit nők 41 százaléka elégedetlen a súlyával és az alakjával. Az arány pedig egyre csak növekszik, 2004-ben ez a szám mindössze 36 százalék volt. A felmérés szerint a világon mindössze a nők 4 százaléka jellemzi magát a „gyönyörű, vagy szép” kifejezésekkel, és 5-ből 1 húsz év alatti nő gondolkozott már el a plasztikai sebészeti lehetőségeken. Linda Papadopoulos pszichológust mindig is érdekelte, mi bújhat meg az önértékelési problémák hátterében. „A mai világunk a vizualitáson alapszik, ezért nem meglepő, hogy úgy látjuk, testképünk határozza meg azt, akik vagyunk. Emellett a világ rengeteget vár el tőlünk, nőktől” – mondja a pszichológus.

 

 

Abigail Tazzyman kutatásai bebizonyították, hogy megjelenésünknek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk életünk más aspektusainál. „A kutatás során kiderült, hogy a nők sokszor a külsejüket tartják a legfontosabb tulajdonságuknak. Függetlenül attól, hogy milyen jelentős érdemeik vannak, a legtöbben úgy gondolták, hogy ez alapján alkot véleményt róluk a társadalom” – mondta a kutató.

 

Mindez pedig rendkívül rossz jel a jövőre nézve. A fiatalabb generáció egyre befolyásolhatóbb a média által, így a női testről irreális képzeteik alakulnak ki. Kutatások szerint több mint 5000 Photoshoppal készített képpel találkozunk hetente, emellett pedig több televíziót nézünk, mint valaha. Egy 1995-ös tanulmány érdekes eredményt hozott. A Harvard Medical School felméréséből kiderült, hogy három évvel azután, hogy először bevezették a tévét a Fidzsi-szigetekre, a lányok 74 százaléka „túl nagynak vagy kövérnek” ítélte magát.

 

Az ideál


A vágy, hogy a szépségideál körébe tartozzunk, nem új keletű jelenség. A mai ember folyamatosan megerősítést, jóváhagyást keres, a társadalom pedig azt az üzenetet közvetíti a nőknek, hogy mindezt csak akkor kaphatják meg, ha vékonyak és fiatalok maradnak. Ennek a testtökéletesítő projektnek azonban sosincs vége. Talán megszerezzük az új, kívánt munkát vagy kapcsolatot, de a tökéletes test utáni vágy újabb és újabb célokat szül, így ezeket tovább kergetjük.

 

A történelem folyamán persze a szépségideál folyamatosan változott. I. Erzsébet idejében a hófehérre mázolt arc volt a divat, 1570 és 1590 között pedig az úgynevezett francia „panseron”. Az emberek hamis pocakot ragasztottak magukra a ruha alá, melytől viselőjük jól tápláltnak és még gazdagabbnak látszott. A viktoriánus időkben aztán a darázsderék hódított, ezért a nők szoros fűzőket és hatalmas krinolinokat öltöttek.

 

Őrült diétatrendek


A különböző diétatrendek népszerűsége a 18. és 19. században nőtt meg. A nők ahelyett, hogy az egészséges étkezésre törekedtek volna, az esztétikára kezdtek összpontosítani. Az olyan kegyetlen diéták, mint a fletcherism, azaz az étel megrágása, majd kiköpése, akkoriban nagyon népszerűek voltak.

 

A 19. század második felében az úgynevezett „viktoriánus anorexia” volt a divat a középosztály és az arisztokrácia körében Nyugat-Európában. A nők szó szerint éheztették magukat, hogy megfeleljenek a törékeny viktoriánus nőideálnak, mely egyet jelentett a lelki tisztasággal és nőiességgel. Később aztán az anorexiás és bulimiás költőnek, Lord Byronnak köszönhetően került reflektorfénybe az ecetdiéta. Azért, hogy megtisztítsák a testet, rengeteg ecetet ittak vízzel keverve, emellé pedig legfeljebb teát és felvert nyers tojást fogyasztottak. A mellékhatások? Hányás és hasmenés. Így persze nem csoda, hogy a diéta alkalmazója lefogyott.

 

Bár nehéz elképzelni, hogy a cigarettázást valaha egészségesként reklámozták, az elrettentő figyelmeztetések kora előtt mint hatékony étvágycsökkentő módszert reklámozták. Az 1930-as években aztán a nők egyszerűbb módszerhez folyamodtak. A fogyasztó szappan akkoriban rendkívül népszerűnek számított. A gyártó azt állította, hogy elég vele jól bedörzsölni a testünket, és a zsír magától leolvad. Valójában azonban ezeknek a készítményeknek nem volt mágikus zsírbontó képességük, egyszerű kálium-kloridból és más anyagokból készült kézi szappanok voltak. Ezt követte aztán egy másik őrült trend. Az 1960-as években hódított az alvásdiéta. Az alapelképzelés az volt, hogy alvás közben nem eszünk, tehát könnyen megakadályozhatjuk a súlygyarapodást. A módszernek Elvis is nagy rajongója volt. Az énekes súlyosan benyugtatózta magát, így aztán napokig alhatott.

Az 1970-es években Roger Linn egy különleges „csodaitalt” fejlesztett ki, a „Prolinnt”. Az ital szarvak, paták, inak, csontok őrleményét tartalmazta, melyet mesterséges ízesítőkkel, színezőkkel kevertek. Egy napra a keverék mindössze 400 kalóriát jelentett és nulla tápanyagot, így nem meglepő, hogy azok körében, akik kipróbálták, gyakori jelenség volt a szívroham. Persze nem tudni, hogy ezért a szervezet éheztetését, vagy az italt kell-e okolni.

1980-tól a 2000-es évekig hódított a levegődiéta, amely egyszerű elvet követett: nem ehettünk semmit. Amikor az ember rálel a természettel és a világgal való tökéletes harmóniára – vallották a diéta hívői –, az olyan lényegtelen dolgok, mint az evés, a víz, vagy az alvás, többé nem érdeklik. Egy Jasmuheen nevű ausztrál nő megpróbálta bebizonyítani, hogy levegőevő, de a tesztet 4 nap után lefújták, mikor Jasmuheen beszéde lelassult, pupillái kitágultak, és súlyos kiszáradás fenyegette.

 

 

Persze a világ azóta is számos ötlettel rukkolt elő, kezdve a vércsoportdiétától a Dukan-diétáig. A Cornell Egyetem történésze, Joan Jacobs Brumberg szerint a legfontosabb az, hogy a testünkkel fenntartott boldogtalan kapcsolat nagyrészt a technológiai fejlődés következménye. „Ha 1870-ben volt egy pattanás az arcunkon, a tükör és a megfelelő világítás hiánya miatt nem érdekelt minket. Az elektromos lámpák és a fürdőszobai tükrök azonban megváltoztatták a helyzetet. Ugyanez vonatkozik a ruhákra is. Amíg méretre szabott ruhákat hordtunk, sokkal egyszerűbb volt feldolgozni, hogy nagyobb a méretünk, mint ma, amikor számokat látunk az egyes darabokon, ami arra késztet bennünket, hogy összehasonlítsuk magunkat más nőkkel.”

 

A technológia egy olyan világot teremtett, ahol állandó ellenőrzés alatt vagyunk. Fényképeken, videókon látjuk viszont magunkat. „A szépségről alkotott elképzelés demokratizálódott, most mindannyiunknak szépnek kell lennünk, akár 5, akár 75 évesek vagyunk” – mondja Susie Orbach pszichológus.

 

Mindezen aggodalmak és elvárások nemcsak más nőkkel károsítják a kapcsolatainkat, de egyre aggasztóbb lelki betegségekhez vezetnek a fiatalabb generációk körében. Míg a kiváltó okok összetettek és változatosak, vannak egyszerű módszerek, amelyekkel javíthatunk a helyzeten. A beszélgetés a kollégákkal, barátokkal, szülőkkel sokat segíthet. Mert amíg a tükör, melyet magunk elé tartunk, feleslegesen kritikus, addig a hozzánk közel állók végtelenül lágyabb fényben látnak minket.