"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Macsó szerelem

Ki ne tudná, hogy a közkedvelt sztereotípia a latin férfiakat a macsó szinonimájaként tartja számon. A szappanoperák izmos világán túl azonban létezik egy kevésbé vonzó és sokkal realisztikusabb macsókultúra is Latin-Amerikában, amelynek áldozatai a nők.

Amint hazaér a tízórás munkából, a középkorú Maritza előkészíti a fürdőt gyerekei számára, majd nekiáll főzni. Ez négyórás pluszműszakot jelent neki, mialatt a férje újságot olvas, vagy a híradót nézi” – jellemzi egy átlagos kubai háziasszony hétköznapját Iván García kubai újságíró, aki férfi létére, ha nem is büszkén, de vállalta, hogy Kuba – Latin-Amerikai többi államához hasonlóan – meglehetősen hímsoviniszta ország.

 

A realitás ugyanis csöppet sem hasonlít ahhoz, amit a tévében ránk meredő érzelmes-kőszikla Juan Miguel Garcíák ígérnek. A valóság sokkal inkább hasonlít a Maritza által meséltekre, egy olyan világban, amelyben férfiak és nők nem feltétlenül partnerek. A nő azon túl, hogy pénzt keres – mert muszáj és/vagy mert vágyik valami másra is az otthoni életen kívül –, gyermeket nevel, rendben tartja a lakást, teljesíti a férfi elvárásait – vagyis meleg ételt főz, kimossa férje ruháit, vasalja ingeit stb. –, amíg az ura pihen, hiszen kijár neki a dolgos nap után. Tehát ami a valóságot illeti, a latin nők nagy része ahelyett, hogy a Juan Miguel Garcíákkal osztaná meg az életét, kénytelen beérni olyan férjekkel, akik a macsóizmus (machismo) legdíszesebb képviselői. Igen, a furcsán hangzó és áltudományosnak tetsző magyarosított kifejezés egy létező jelenséget takar, amely nem a populáris kultúra kreálmánya, hanem kiterjedt tudományos irodalommal rendelkező társadalmi jelenség.

 

A macsóizmust többféleképpen lehet definiálni, hiszen az otthon legprivátabb szférájától egészen a politikáig terjed, de alapvetően férfidominanciát jelent. A férfi nő fölötti uralmát és annak igazolását egy olyan hierarchikus viszonyban, amelyben a nő létezése, „helye”, biztonsága – mind fizikai, mind anyagi értelemben – a férfitól függ, az ő kezében van. Durvább eseteiben akár valódi erőszakról is szó lehet, de maradjunk csak az otthon melegét átszövő, a latin mindennapokra jellemző lelki-szellemi macsóizmusnál.

 

 

Tény, hogy nehéz egy fél kontinensről általánosságban beszélni, de – a helyi sajátosságokon túl – létezik egyfajta egyetemes szemlélet a régióban élő vagy onnan származó férfiak körében, amelynek vannak általános aspektusai. Kérdés azonban, mi vezetett ahhoz, hogy ez a fajta szemlélet kialakuljon, és miért éppen itt. Nem lehet a macsóizmust földrajzi koordinátákra redukálni, hiszen számos ország asszonyai érezhetnék úgy, hogy férjükre ismertek a fenti jellemzők olvastán, de egyesek szerint mégis van oka annak, hogy itt sokkal elfogadottabb és elterjedtebb a macsókultúra – hiszen valljuk be, a hátukon kenguruban gügyögő bébivel Ikeába járó, egyébként gyesen lévő fiatal svéd apukákról ritkábban hallani, hogy feleségeiket elnyomó macsók.

 

A macsótudat kialakulásának nyomában

 

A téma kutatóinak egy része szerint az, hogy Latin-Amerika áldozatul esett a macsóizmusnak, a gyarmatosításnak köszönhető, ugyanis a meghódított területeken olyan erős volt az etnikai, faji és osztályok közötti dominancia, hogy ez a férfi–nő kapcsolatokra is kihatott. Példaként említik Kubát, ahol a gyarmatosítás kezdeteként lemészárolták az őslakosokat – nőket, férfiakat egyaránt –, majd a rabszolga-kereskedelem idején az olcsó, de szívós munkaerőt részesítve előnyben, sokkal több férfit szállítottak a szigetre, mint nőt, ami csak súlyosbította az arányeltolódást. A 19. század katonai konfliktusai tovább rontottak a helyzeten, a hipermacsó, kemény férfiak váltak az idealizmus tárgyaivá; ezen a 20. század eleji amerikai befolyás sem változtatott, hiszen ebben az időszakban Kuba volt az Egyesült Államok bordélyháza, a nők tehát ekkor sem kaptak kiemelt szerepet.

 

A történelmi magyarázattal szemben mások a példamutató apa- és anyaszereppel magyarázzák a generációról generációra reprodukálódó macsóizmust. A fiúkat kicsi koruktól fogva másként nevelik, mint a lányokat. Az anyjuk tudatosan nem tanítja meg őket főzni vagy mosni, azt mondják nekik, hogy a fiúknak az utcán a helyük, ott kell játszaniuk, és megtanulniuk verekedni. Amikor pedig kamaszodnak, nem nézik rossz szemmel, ha barátnőiket szexuális eszközként kezelik. Amíg az anyák a házimunka alól mentik fel a fiúkat, addig az apák az élet más területein próbálnak utat mutatni: gyakran ők fizetnek prostituáltaknak, hogy vegyék el fiuk szüzességét. Így nem is csoda, hogy férfivá válva kész forgatókönyv él a fejükben a szerepeket illetően: a párkapcsolatban egyértelműen a férfi diktál.


A macsó tudat kialakulását nagyban befolyásolhatja a baráti társaság is. Egy mexikói tanulmány szerint a fiúk nevelésében nem annyira az apának van nagy szerepe, inkább a baráti társaságnak. A fiúknak társaik között különböző szokásoknak, beavatási rítusoknak kell eleget tenniük, amelyek megerősítik bennük a függetlenséget, a forrófejűséget, azt, hogy a problémákat csak fizikai erőszakkal lehet megoldani.

 

Végül pedig nem szabad lebecsülni a populáris kultúra hatását sem, hiszen mára már bebizonyosodott, mekkora a hatásuk a tévében, filmekben látottaknak – miért volna ez másképp a maszkulin identitás kialakulásával? Ezt támasztja alá egy nem éppen friss, ám épp ezért annál beszédesebb perui kutatás: 40-50 éves férfiakat kérdeztek arról, mi játszotta a legnagyobb szerepet fiatalkorukban identitásuk alakulásában, mire egy meglepően nagy csoport nevezte meg a kor mexikói filmjeiben látott férfiakat mintaként. Tudni kell ezekről a filmekről, hogy a forradalom után készültek, és főszereplőik általában a nagyon kemény, nagyon férfias hős forradalmárok voltak.

Ennyi talán elég is volt az áldozati szerepből, hiszen azon túl, hogy a macsóizmus igen idejétmúlt és helytelen szemlélet, a latin nők sokat tettek azért, hogy változásokat érjenek el. A régió most felnövő fiataljainak értékrendszere nagyban különbözik a nagyapáikétól, és ez a nő–férfi viszonyban, valamint a szerepekről alkotott elképzelésekben is meglátszik. Ráadásul a nők kitörtek az otthon falai közül, és volt olyan mexikói feminista szervezet, amely úgy nyilatkozott, hogy ez a férfiak elnyomása nélkül elképzelhetetlen lett volna. Akit pedig nem sikerült meggyőzni arról, hogy a macsóizmus sajátosan latin-amerikai jelenség, annak itt a megerősítés egy Angliában élő venezuelai feminista aktivistától: „A férfiak még mindig csak gyereket csinálnak, aztán lelépnek, majd még több gyereket csinálnak, és ismét eltűnnek. Ugyanakkor a férfiak egyre többet tanulnak, és egyre nagyobb felelősséget vállalnak. És még azt sem mondanám, hogy Nagy-Britanniában kevésbé van jelen a macsóizmus, mint nálunk. Csupán arról van szó, hogy másban mutatkozik meg.”