"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A szerelem rövid története

Bármilyen mélyen személyes és ösztönös érzésről legyen is szó, mégiscsak megvan a története.

A szerelem örök, de az arca mégis folyamatosan változik. Nem arra gondolunk, hogy ahány ember, annyi szerelmi történet, hanem arra, hogy mennyire különböző módon lettek szerelmesek az emberek a történelem során. A szerelem története arról árulkodik, hogy a kapcsolatok mennyire sokfélék lehetnek attól függően, hogy az adott társadalom éppen mit tart elfogadhatónak. A szerelem kulturális konstrukció, és nem tudhatjuk, merre fejlődik.

 

Mari, Szíria, Kr. e. 1775

 

Az Eufrátesz partján fekvő Mari városának királya, Zimri-Lim a szomszédos királyság, Jamhad hercegnőjét vette feleségül. Nem szerelemből, mert ez a házasság is, mint annyi más az ókorban, tisztán érdekeken alapult. Mari földrajzilag fontos területen helyezkedett el, Szíria és Mezopotámia kereskedelmi útjainak találkozásánál, és Sibtu hercegnő kezének megnyerésével Zimri-Lim hatalmát és vagyonát növelte. Zimri-Lim gyermekei apja házasodási szokását követték: nyolc lányát szomszédos városok uraihoz adja, és vejeit arra kényszeríti, hogy írásban esküdjenek hűséget neki.

 

Mari népe számára a házasság értelmét nem az adta, hogy a pár szereti egymást, hanem hogy kereskedelem, hatalom és katonai erő szempontjából mennyire előnyös. A mai ember számára ez idegenül hathat, gondoljuk csak el, mennyire nem illik (legalábbis a nyilvánosság előtt nem illik bevallani), hogy a házassággal milyen gazdasági előnyök járnak. Egyedül az érzelmek vezethetik a párt, noha évezredekig (történelmi mércével mérve nem is olyan régen) a házasság földről, pénzről és hatalomról szólt. Az, hogy a házasfelek szerethetik is egymást, egyszerűen nevetséges volt. Talán ez a kollektív trauma érződik ki például bizonyos házastársakról szóló viccekben?

 

 

Blaye, Franciaország, 1147

 

Jaufré Rudel, Blaye hercege Tripoliba, a mai Libanon északi részén fekvő városba készül. Halálosan beleszeretett Tripoli grófnőjébe. Rudel a legrégebben ismert trubadúrok egyike: udvari költő, aki a 12. században tűnt ki költészetével. Egyetlen témája: a szerelem. Már több verset írt a grófnő tiszteletére  – most jelenlétében is költene.

 

Rudel  – és a trubadúrok  – szerelme nagyon egyedi és drámaian új: ennek a szerelemnek semmi köze a mindennapi élet praktikus dolgaihoz, gyerekekhez, pénzhez, utódláshoz vagy akár a viszonzott érzelmekhez. A trubadúrok sosem próbálnak fizikai kapcsolatba lépni imádottjukkal. Egyetlen éltetőjük maga a vágyakozás. Rudel anélkül szeretett bele a grófnőbe, hogy valaha is látta volna. Ezernyi mérföld távolságra dalokat költ szerelmese tiszteletére, hogy szomorúságát és örömét dallamba öltse.

 

Rudel útközben sajnos megbetegszik, Tripoliban ágyba fektetik  – itt látogatja meg őt a grófnő. Rudel egyetlen pillanatra magához tér, és békében, szűzies ártatlanságba hal meg a karjaiban.

 

Egy trubadúr számára semmi nem volt fontosabb a szerelemnél, amelynek semmi köze nem volt a házassághoz, nemhogy a házimunkához. Talán ez volt intenzitásának titka. Távol a mindennapi élet apró-cseprő gondjától Rudel nyugodtan álmodozott arról, milyen szépséges és kedves a grófnő. Egy percre sem gondolt arra, hogy azon veszekszenek majd, hová dobta a költő a piszkos zokniját, vagy miért borozott sokáig a barátaival. Szerelmük érintetlen maradt. És ez az a pont, ahol a legtöbb tündérmese is véget ér.

 

Versailles, 1745. szeptember 14.

 

Este 6 órakor, egy hetek óta gondosan eltervezett manőverrel Jeanne-Antoinette Poisson, egy 23 éves párizsi szépség kirúzsozva, bepúderezve, fekete, vállát szabadon hagyó ruhában lép be a palota tanácstermébe, és háromszor pukedlizik XV. Lajos előtt.

Ezzel az egyszerű gesztussal hivatalossá vált, hogy Jeanne-Antoinette a király maîtresse déclarée-ja, főágyasa. Ezek után Madame du Pompadournak hívják és a királyi udvarban lakik.

 

A király számára, aki már 20 éve házas, a házasság nem jelent hűséget. Államérdekből nősült, és szeretőket tartott. Senki nem háborodott fel ezen, egyszerűen ez volt a dolgok rendje. XV. Lajos számos szeretőjének egyikét, a 14 éves Marie-Louise O’Murphyt François Boucher festő egy igencsak érzéki festményen is megörökítette.

 

A 18. századi Versailles-ban elfogadott volt, hogy házasság és szerelem nem tartozik össze. A házasság a hatalmi érdekek megerősítésén túl a gyermeknemzést szolgálta, míg a szerelem izgalmat, drámát és testiséget jelentett. A kettőt jobb volt nem összekeverni. A királyok szégyenérzet vagy bűntudat nélkül, mintegy intézményesített formában, nyilvánosság előtt vállalták házasságon kívüli kapcsolataikat.

 

Gretna Green, Skócia, 1812. január 1.

 

Egy pár éppen most kötött titokban házasságot. A proccos, vagyonos és befolyásos John Lambton, Durham első grófja és Harriet, Cholmondeley grófjának csinos, ámde törvénytelen – és így vagyontalan, kirekesztett – lánya immáron férj és feleség.

A két család dühöng – hiába próbálták megakadályozni a frigyet. A pár „modern” elveket vall: hisznek abban, hogy a házasságban a szerelem számít, míg a praktikus szempontok csak másodlagosak. Elutaztak az angol–skót határhoz közel fekvő Gretna Greenbe, ahol az angol törvények már nem érvényesek. A romantika filozófiája győzedelmeskedik: a józan észt legyőzi az érzelem, a hagyományt az ösztön.

 

A romantika átváltoztatja a szerelmet. A politikai és gazdasági előnyöket szem előtt tartó házasság lassan tért veszít. Gretna Green neve összefonódik a törvénytelen házassággal, a 18. és 19. században John és Harriet után párok százai mondják ki a kovácsüllő felett a boldogító igent.

 

A közvélemény olyannyira falja a romantikus történeteket, hogy a helyi pap merész kocsiutakról és őrjöngő, becsapott apák bosszújáról regélő emlékirata a kor egyik bestsellere lesz.

 

Gretna Green fontosságának egyik oka, hogy egyre többen hiszik: a házasság szülessen a szerelemből. Csak az számít, ha két ember szereti egymást, nem a jövedelem, a családtagok véleménye vagy a karrier. Sőt, ezek mintha akadékoskodó apáknak, sznob nagynéniknek és megkeseredett szomszédoknak lennének csak fontosak, akiket nem érdekel a pár boldogsága. Gretna Green egy másik fordulatot is jelez, amelynek hatása most is érezhető: nem érdekes azok tanácsa, akik már házasságban élnek. A szerelemhez belső fűtöttség kell, nem pedig tapasztalat.

 

London, 1813

 

Jane Austen legutóbbi regényének olvasói nem bírnak egy helyben ülni az izgalomtól, amikor Fitzwilliam Darcy ráveszi magát, hogy megkérje Elizabeth Bennet kezét.

Az ajánlat megoldás Elizabeth minden gondjára: Darcy nemcsak jóképű, de gazdag is. Elizabeth azonban kosarat ad Darcynak, aki bár vagyonos és szép, arrogáns és sznob is. A Büszkeség és balítélet azt sugallhatja ugyan, hogy a nők a férfiak pénzét akarják, de Elizabeth döntésében tetten érhető egy újfajta gondolat is, amely egyre jobban terjed az angol társadalomban. Nevezetesen, hogy a nőknek szeretni kell a férfit, akihez hozzámennek. Austen elkötelezetten vallja, hogy 11 évvel korábban ő is elutasított egy házassági ajánlatot, mert bármi jobb, mint egy érzelmektől mentes házasság.  

 

A regény jól végződik. Sok fordulat után a se nem magas rangú, se nem vagyonos Elizabeth Darcy felesége lesz. Ami a mai olvasót is meglepi, az, hogy Austent mennyire foglalkoztatja a szerelem és a pénz kapcsolata. Csak a pénzért házasodni katasztrófa, csak a szerelemért házasodni pedig bolondság. Szerinte a jó házassághoz gyengédség kell és erős, két lábbal a földön álló gyakorlatiasság. Következésképp kevesek alkalmasak arra, hogy jól házasodjanak, és Austent a legkevésbé sem lepi meg, hogy annyi házasság üresedik ki vagy válik rémálommá. A regényekben több a rossz kapcsolat, mint a boldog. A 19. század elején Jane Austen megrajzolta a modern szerelem ideálját. A házasság vegyes vállalkozás: kicsit olyan, mintha üzletet kellene irányítani, ahol fejben kell tartani a praktikus dolgokat, hatékonyan intézni az ügyeket. Másrészt mély, komplex érzelmi viszony, amelyben érzelmi érettségre, kötődésre, játékosságra, melegségre van szükség. A regényeiben tanulságokat von le, mert hisz abban, hogy a boldog kapcsolat nem csupán szerencse kérdése: mindkét partnernek érettnek kell lennie hozzá. Darcynak le kell vetnie büszkeségét, Elizabethnek meg kell szabadulnia előítéleteitől. A szerelmet tanulni kell.

 

London, 1859. november 24.

 

Megjelenik A fajok eredete. Kezdetben hatalmas az ellenállás, majd a világot lassan meggyőzik Darvin érvei. Az ember a főemlőstől származik – vagyis nemcsak a csontváz szerkezetét örököltük, hanem ösztöneit, alapvető pszichológiai sajátosságait is magunkban hordozzuk.

 

Darwin kritikusai elborzadnak a feltételezésen. Pedig Darwin vigaszt is nyújt, mert azt mondja, hogy ha nem érjük el ideáljainkat, az nem teljesen a mi hibánk. Elvégre félig majmok vagyunk. És az, hogy majmok élethosszig tartó, hűséges, szenvedélyes, egyenlőségen alapuló kapcsolatban éljenek, hihetetlenül nehéz, és már az induláskor sem kecsegtet sok jóval. Nem csoda, ha nem sikerül.

 

Az emberi lénynek nem mindig sikerül monogámnak maradnia, természeténél fogva hajlamos lehet a poligámiára, az alkalmi szexre, hogy társát lecserélje pusztán azért, mert biológiailag előnyösebbnek tűnik a vele való párosodás.

 

Aquatic Park, San Francisco, 1965 augusztusa

 

Jefferson Poland, füle mögött egy szál virággal, leveti úszónadrágját, és meztelenül beleveti magát az óceánba. Poland az első hippik egyike: haja hosszú, elutasítja a modern élet kifinomultságát, és helyette a természet adta kegyelmi állapotot keresi. Poland és három másik társa mögött egy kis csoport áll transzparensekkel, és azt kiabálják: „A szex tiszta! A törvény obszcén!”

 

Ez egyike azoknak az alkalmaknak, ahol a szabad szerelmet hirdetik a hatvanas évek Amerikájában. A hippik szerint a meztelenséget, az azonos neműek kapcsolatát, a házasság előtti szexet tiltó szabályok mind a szexuális elnyomás formái. Egy felvilágosult világban a szexuálisan felszabadult férfiak és nők felhagynak a házassággal, és ezzel együtt nem lesz több féltékenység, házasságtörés és válás. Nem így lesz.

 

Belgium, 2015

 

Az ország kiemelkedő helyezést ér el: a fejlett országok között itt a legmagasabb, 71 százalék a válási arány. Az újság címlapján ott a kérdés: miért? Majd a válasz: nem teljesültek az elvárások. Belgiumot követi Portugália (68%) és Magyarország (67%).

A magyarázat valóban egyszerűnek tűnik: a párok csalódottak, hogy nem azt élik meg, amit a romantika vagy a hatvanas évek szabad szerelme ígért nekik. A szerelemről szőtt álmok tovább élnek, de folyamatos csalódást okoznak. A világ minden táján vacsoraasztalok mellett intelligens emberek panaszkodnak arról, hogy egyszerűen nem értik a szerelem különös természetét.