"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Ki számít feministának?

„Én nem vagyok feminista, de…” És ha mégis?

Van munkád, jogosítványod, netán saját kocsid és egyedül intézheted banki ügyeidet? Felháborodnál, ha holnaptól mindez nem állna rendelkezésedre, csak azért, mert nő vagy? Nos, akkor téged is nagy valószínűséggel fenyeget a feminizmus veszélye.

 

 

„Én nem vagyok feminista, de…” – hallom úton-útfélen, a női magazinok hasábjairól is bevett szófordulatként köszön vissza, és követi általában olyan férfigyűlölő, legalábbis a férfiakat erőteljesen kritizáló szöveg, amelyet a legvadabb feministák is megirigyelnének. Pedig a feminizmus nem valami szörnyűséges és utálatos dolog, amit nőként ki kellene vagy ki lehetne kerülni néhány mondvacsinált indokkal. Hiszen minden olyan felvetés, ami valamilyen férfiak és nők közötti különbségre, vagy a nők – pusztán női mivoltukból következő – hátrányos megkülönböztetésére hívja fel a figyelmet, alapvetően feminista álláspontot képvisel. „Én nem vagyok feminista, de...” De igen, az vagy.

És nem csak nőként lehetsz az. Jánossy Gábor például 1911-ben (nem elírás, tényleg akkor) írta azt A feminizmus Magyarországon című könyvében, hogy „az eszme hódító erejét, terjedését nem akadályozhatják meg azokkal az ismeretes, megunt frázisokkal, hogy tudniillik a nő nem való a közpályára, maradjon meg a természet rendelése szerint való hivatása körében, a családban, legyen anya, feleség, dajka, cseléd, rabszolga, maradjon meg régi, alárendelt szerepében – vagy feministaellenes, szép költői frázissal élve: fönséges rendeltetése mellett, mert ha beleszól a közdolgokba, ha szerepel a fórumon, a  hivatalokban, az állami és .társadalmi életben vezető pozícióra jut, hát akkor vége a családi életnek, a nőiességnek – a világnak. Ezeken a »magyar« frázisokon már, hála Isten, túlvagyunk.”

 

Túlvagyunk?

 

Bizonyos szempontból – már, ami a választójogot és az autóvezetést illeti – igen, bizonyos szempontból aligha.

 

 

Egy néhány évvel ezelőtti felmérésből például az derült ki, hogy a háztartási munkák jelentős részét ma is a nők végzik, különösen a napi rutinfeladatokat, mint a főzés, a mosogatás és a takarítás. Más országokkal összehasonlítva – Németország, Franciaország és Oroszország – a magyar nők végzik a legtöbb házimunkát, amelyből a férjek meglehetősen csekély mértékben veszik ki részüket. Kedvezőbb helyzetben vannak ugyan a diplomás nők, az ő családjukban a feladatok megosztása a francia diplomás családokéhoz hasonlít. A magyar nők átlagosan 3,3-szer nagyobb részt vállalnak az otthoni feladatokból, mint férjük vagy élettársuk, akkor is, ha mindkét fél dolgozik. Magyarországon a nemek közötti hagyományos szerepmegosztás eszerint általánosan elfogadott, ennek következménye az is, hogy a tények ellenére a háztartási munkák megosztása miatti konfliktus éppen a magyar családokban a legritkább, tehát a magyar nők általában elégedettek ezzel a szereppel.

 

 

De a nők és férfiak közti esélyegyenlőség nemcsak akkor sérül, amikor a magyar nők jelentős része második műszakot is teljesít otthon a munkahelyi kötelezettségei mellett, hanem, hogy mindez – a gyermekneveléssel és az otthon elvégzett házimunkával töltött idő – nem egyenértékű a férfiak által végzett munkákkal, hanem valamifajta másodlagos, alantas, nőknek való feladatkörnek számít. Azaz minden más hivatást vagy szolgálatot alulmúl, hiszen sokan természetesnek tekintik.

 

 

A férfiak és a nők közötti egyenlőtlenségek azonban nem pusztán a házimunka elosztásában vannak jelen. Megmutatkozik a magyar nők világviszonylatban is meglehetősen alacsony parlamenti és érdekképviseletében, amelynek következtében könnyen előfordulhat az is, hogy a nőket fokozottabban érintő ügyek (gyes, gyed, családon belüli erőszak, prostitúció) eseteinek tárgyalásakor egyetlen nő sincs jelen, és azok törvényhozási gyakorlatában nők egyáltalán nem vesznek részt. Számos afrikai országban, így például Dél-Afrikában is sokkal magasabb a parlamenti képviselőnők száma, mint Magyarországon.

Ám nem kell feltétlenül a törvényhozás – nők számára nem is oly – tágas mezején bóklásznunk, néhány szinttel lejjebb is szép csokorra valót szedhetünk a nők jogainak sérelméből. A nők jogairól szóló ENSZ-egyezmény például világosan kimondja, hogy a családon belüli erőszakot, a szexuális bántalmazást elszenvedő nők, illetve a prostitúció áldozatai számára biztosítani kell olyan védett központokat, shaltereket, ahol az ő igényeiknek és krízishelyzetüknek megfelelő, szakszerű ellátást kaphatnak. Mégis a családon belüli erőszakot elszenvedő nők számára elérhető krízisközpontokkal és átmeneti otthonokkal, vagy a kifejezetten szexuális erőszakon átesett nőkkel mindössze néhány civil szervezet foglalkozik, a prostitúció áldozataival pedig szervezett formában senki.

Ki más emelheti fel a hangját az elnyomott és láthatatlan nőkért, mint az, aki tudja, milyen szerető és támogató családban felnőni és komoly, mély szereteten és egymás tiszteletén alapuló párkapcsolatban élni?

 

Mi nem a feminizmus?

 

Persze, mint minden éremnek, ennek is két oldala van. Sok olyan látványos, felkapott, szándékoltan polgárpukkasztó vagy egyszerűen csak félreértelmezett akció jelent meg mostanában, amelyik a férfi-női egyenjogúság kérdését meglehetősen radikális, sokak számára nem elfogadható módon közelítette meg. Ugyanakkor a feminizmus nem egyenlő mindezzel.

 

 

Vagyis nem csak ezzel egyenlő. Feminista álláspontot közvetít minden olyan megmozdulás, vélemény vagy cikk, amely a nők férfiakkal szembeni hátrányára hívja fel a figyelmet egy adott szituációban, vagy az egyenlőséget – , amelyről Jézus Krisztus, vagy legalábbis a francia felvilágosodás óta hisszük, hogy minden embernek kijár – hosszú távon csorbító helyzetre.

A feminizmus ma (tegyük hozzá: értelmiségi körökben) már nem feltétlenül jelenti azt, hogy folyamatosan harcban kell állnunk a jogainkért, inkább abban lehet segítségünkre, hogy a gyakorlatban éljünk vele. Hogy rávilágítsunk minden olyan esetre, amelyben valaki hátrányos megkülönböztetést szenvedhet el, csak azért, mert nő.

A feminizmus nem kizárólag leszbikus, magányos, ronda vagy szerepzavaros nők közösségét jelenti. Vannak köztük családanyák, keresztények, ateisták, muszlimok, rövid és hosszú szoknyásak, divatbolondok és a divatot egyáltalán nem követők is. A feminista nők alapvetően szeretik a férfiakat, csak azt nem szeretik, ha a férfiak bántalmazzák őket vagy szexuális, gyermekvállalási és életvezetési szokásaikról és kötelezettségeikről mondanak sommás véleményt, tesznek javaslatokat úton-útfélen, miközben a férfiak szerepéről sokkal kevesebb szó esik.

 

 

A feminizmus nem akkora férfizabáló, -megrontó gigagépezet, mint ahogyan elképzeljük. Nem is néhány szottyogó kékharisnya vénlány tévképzete. De minden olyan helyzetben életre kel, amelyben pusztán elsődleges nemi jellege miatt a nő hátrányt