"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Hímes tojás kiállítás New Yorkban

Különleges hímestojás-kiállítással mutatkozott be New Yorkban Fekete Ildikó, az 50 tehetséges magyar fiatal program egyik díjazottja.

 

Szeptember 8-tól 10-ig rendezték meg New Yorkban a II. Magyar Örökség Fesztivált, melynek vendége volt az 50 tehetséges magyar fiatal program egyik résztvevője, Fekete Ildikó, Magyar Kézműves Remek-, Gránátalma- és Junior Prima Díjas hímestojás-festő népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere is. A rendezvényen Ildikó önálló kiállítással mutatkozott be, ahol a látogatók mintegy 800 hímes tojás révén ismerkedhettek meg nyolc tájegység mintakincsével. A tárlaton sárközi, baranyai, torontáli, árapataki, háromszéki, gyimesi, muravidéki és felvidéki hímesek láthatók.

 

A fesztivál a Mesterségek Ünnepe szellemében valósult meg, így sor került mesterségbemutatóra és gyermekfoglalkozásra is. Szeptember 9-én New Yorkban a 82. utcát is lezárták, a színes programok ugyanis ott zajlottak, így rengeteg amerikai is érdeklődött a magyar népművészet, többek között a hímes tojások iránt.

 

 

Noha a fesztivál csak három napig tartott, Ildikó kiállítása 2018 áprilisáig lesz látogatható. „Nagyon nagy dolog számomra, hogy Manhattan szívében önálló kiállításom nyílt. Ez remek lehetőség arra, hogy a magyar kultúrát népszerűsítsem, hiszen a fesztivál és a soron következő számtalan program keretében nemcsak az ott élő magyarok, hanem az amerikaiak is láthatják a kiállítást. Már eddig is nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam. Ez azt bizonyítja, hogy a magyar hímes tojások bárhol a világon megállják a helyüket, származzanak akár kis gyimesi falvakból vagy a Sárközből, osztatlan sikert aratnak” – mondja Ildikó, aki még kisgyermekkorában szeretett bele a tojásírásba, lelkesedése pedig láthatólag azóta is töretlen. A tehetséges lány még csak 25 éves, de mára már számos komoly versenyeredményt és kiállítást tudhat maga mögött. 2014-ben elnyerte a Magyar Kézműves Remek díjat, illetve a népi iparművész címet. 2015-ben Junior Príma díjas lett, 2016-ban pedig megkapta a Népművészet Ifjú Mestere címet. Egyedi munkáit, látványos alkotásait már több külföldi nagyvárosban is bemutathatta, így például Pekingben és Sydney-ben.

 

A fiatal művész azonban nem „egyszerűen csak” tojásírással, tojásfestéssel foglalkozik, a magyarországi tájegységek mintáinak felkutatását is küldetésének tekinti. „Nagyon sok motívumot nem jegyeztek még le könyvekben. Az én célom az, hogy ezeket a mintákat összegyűjtsem, majd pedig megismertessem a szélesebb közönséggel” – árulta el a tehetség.   

 

Ildikó számára persze a hímestojás-készítés elsősorban inkább hobbi és szenvedély, fő foglalkozási területe, a matematika mellett. Az ELTE matematika szakán tanuló lány szerint bár a tojásírás és a matematika világa látszólag két egymástól távol eső terület, valójában mégis van átfedési pont: a geometria. A tojásokon látható szimmetrikus és geometrikus minták elkészítéséhez a jó térlátás és a geometriával kapcsolatos ismeretek is nagy segítséget nyújtanak.

 

  

Apropó, segítség. Ildikó kiemelte, ez a mostani kiállítás sem jöhetett volna létre a támogatók hozzájárulása nélkül. Ő sokat köszönhet mentorának, dr. Kemecsi Lajosnak, aki a La femme 50 tehetséges magyar fiatal mentorprogramjának keretében fél éven keresztül egyengeti szakmai pályafutását, ösztönzi szakmai fejlődését. „Dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója is hozzájárult a kiállítás sikeréhez, hiszen az ő segítségével készültek el a tárlók angol szövegei. Külön köszönet illeti Magyarország kormányát, amely magára vállalta az utazás költségeit, valamint lebonyolította a kiállítási anyag szállítását is.”