A La femme tavaszi vendégei:
Apáti Bence balettművész, a Magyar Állami Operaház magántáncosa
Kapócs Zsóka színésznő, műsorvezető, a 2001-es Miss World Hungary győztese
Al Ghaoui Hesna külpolitikai újságíró, a Magyar Televízió Prima Primissima díjas munkatársa
Sors Tamás úszó, a pekingi paralimpia aranyérmese
Zétényi Lili: Ti most nemcsak azért vagytok itt, mert szépek, fiatalok és tehetségesek vagytok, hanem azért is, mert többé-kevésbé mindegyikőtök szakmája kötődik egy bizonyos életkorhoz, mondjuk ki, a fiatalsághoz. Tamás, az úszásban olimpiai- és világcsúcsokkal mérik a teljesítményt, fontos, hogy már nagyon fiatalon a legjobb formádat hozd.
Sors Tamás: A lányok már huszonkét-huszonhárom éves korukban elérik a csúcsformát, a fiúk egy kicsit később, huszonnégy-huszonöt évesen. Azután az ember már nem tud úgy teljesíteni, mint fiatalabb korában. Van, ami már nekem is nehezebben megy.
Zétényi Lili: Már most? Huszonegy évesen?
Sors Tamás: A hosszabb távok nehezebben mennek, viszont dinamikusabb vagyok, mint voltam. Régebben az állóképességem volt jobb, most viszont erősebb vagyok. Ezzel szembe kell nézni…
Zétényi Lili: A balett-táncosok fölött is elég gyorsan jár el az idő. Beszéltek egymás között arról, hogy mikor hagyjátok abba, és mit fogtok csinálni aztán?
Apáti Bence: Nyilván, minél idősebb az ember, annál gyakrabban kerül elő ez a kérdés. Én harmincegy éves múltam januárban, és egyre többet gondolok arra, hogy mivel fogom tölteni dolgos hétköznapjaimat, ha már nem tudok ugrabugrálni. De nagyon ritka, hogy egy táncos éhen halna.
Zétényi Lili: Többnyire te vagy az előadások főszereplője. Tökéletesnek kell lenned minden próbán, minden előadáson…
Apáti Bence: Igen, ami nagyobb pánikot kelt bennünk, mint az idő múlása...
Zétényi Lili: Nem használnám a pánik szót…
Apáti Bence: Én használom nagyon szívesen. Ez egy rapid szakma, gerincünk, térdünk, bokánk, ízületeink folyamatosan kopnak. Rutinos vagyok, precíz a technikám, de már nekem is meg kell küzdenem a bemelegítéssel. Sokkal rugalmasabb voltam tíz évvel ezelőtt. A vicces az, hogy mikor az ember nagyjából a csúcsra ér, onnantól kezdve már nincs sok hátra. Mire megtanuljuk a szakmát, addigra lassan mindenünk elkopik, és búcsúzunk.
Zétényi Lili: Ez gyönyörű és tragikus egyszerre. Zsóka, te modellként kezdted, ez a pálya szintén életkorhoz kötött.
Kapócs Zsóka: Soha nem voltam modell. Ez egy tévhit. Háromszor-négyszer fotóztak, különböző magazinokban szerepeltem, de ezt nem nevezném modellkedésnek. Az én konkrét célom az volt, hogy szépségkirálynő legyek.
Zétényi Lili: Ezt hány évesen határoztad el?
Kapócs Zsóka: Úgy tizenhat. Miután a fejemre tették a koronát, azt mondtam, rendben, ez ennyi volt, mert én színésznő leszek. És ez így történt. Mindig tudtam, hogy más akarok lenni, mint a többiek. Szépen pakolásztam magam elé a lépcsőket, és most itt tartok. Az idő múlásáról pedig annyit, hogy én a színházban szeretnék megöregedni. Ez pedig kortól független. A belső tartalmak fognak táplálni, a szemem akkor is ragyogni fog, ha hatezer ráncom lesz. A közönségem, amely az évek során megszeretett, örökre életben fog tartani. Az énekléssel pedig azt az időszakot is át fogom tudni hidalni, amikor éppen nem találnak meg a szerepek. Bízom benne, hogy mindig lesz mit mondanom.
Zétényi Lili: Mennyire fogad el a közönség illetve a szakma mint színésznőt?
Kapócs Zsóka: Most már elég jól.
Zétényi Lili: Nehéz volt az elején?
Kapócs Zsóka: Nagyon. Minden lépésem küzdelem volt, onnantól kezdve, hogy szerepeltem egy férfimagazinban, de nem segített a szépségkirálynőség sem. „Te legyél szép, és fogd be a szád, majd lesz belőled valaki, ha lesz. De úgyse lesz!” Ez volt a hozzáállás. Amikor a Macskajátékban Pásztor Erzsivel és Schubert Évával az IBS színpadán először játszottam, remegett a lábam. De teljesíteni akartam, céljaim voltak és vannak! Nem titkolt vágyam, hogy elfogadjon a szakma. De ne csak elfogadjon, hanem idővel az egyik legjobb legyek.
Zétényi Lili: A kollégák voltak veled kapcsolatban pozitívabbak vagy a rendezők?
Kapócs Zsóka: A rendezők. Kiválasztottak, mert láttak bennem valamit. Most már ismernek, látják, mennyire tudatos, szorgalmas vagyok. Én tényleg nem a külsőmből akarok megélni. Nagyon örülök, hogy olyan a külsőm, amilyen, de ezt is a színészethez akarom felhasználni. És meg akarok tanulni mindent, amit csak lehet. Így lehetek azzá, akivé akarok.
Zétényi Lili: Hesna, te televíziós újságíró vagy, azon belül speciális pályán mozogsz. Azt mondtad egyszer, ha családod lesz, gyerekeid, akkor már nem szaladgálsz olyan helyekre, ahol süvítenek a golyók.
Al Ghaoui Hesna: A szakmának az a szelete, amit csinálok, valóban korral behatárolt. A nők esetében főleg. Régebben azt gondoltam, hogy nők nem szaladgálnak háborúban tudósítóként. De nemrég Líbiában találkoztam egy harminchat éves nővel. Olaszországból jött és kiderült, hogy van két gyereke. Teljesen elképedtem ezen, mert nekem annyira egyértelmű, hogy ha én egyszer családot alapítok, és lesznek gyerekeim, akkor automatikusan átalakul az értékrendem. Most már tudom, milyen kockázatokat vállalok akkor, ha elindulok. Az is igaz, hogy az ott dolgozó férfiak többségének is van családja, gyereke. Vajon miért sokkal elfogadottabb, hogy egy férfi járjon háborús tudósítóként veszélyes helyekre? Ugyanúgy felelősséggel tartozik a családjáért, ugyanúgy függnek tőle a gyerekei, adott esetben a felesége is. Azon mégsem rökönyödik meg senki. Sokáig igazságtalannak éreztem, hogy egy nőnek sokkal rögösebb utat kell bejárnia.
A teljes cikk a La femme 2012. tavaszi számában olvasható.
