"Saját családjának története talán még a Buddenbrook-ház-nál is érdekesebb olvasmány. "

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

A Mann család hálójában

Saját családjának története talán még a Buddenbrook-ház-nál is érdekesebb olvasmány.

A 140 éve született Thomas Mannról, valamint feleségéről és hat gyermekükről sorra jelennek meg a lebilincselően izgalmas krónikák. Minél többet tud meg az olvasó erről az egészen különleges családról, annál jobban vágyik az elképesztően szövevényes, helyenként sötét és morbid viszonyrendszer újabb és újabb részleteire. Közben pedig lassan úgy érzi, személyesen ismeri a család minden tagját, és egyszerre irigyli és sajnálja a Mann gyerekeket, akik az írófejedelmet csak Varázslónak szólították. A visszaemlékezések és kiadott naplók pedig – amelyek hihetetlenül közel hozzák a 20. század egyik legmeghatározóbb családjának mindennapjait – egyre több figyelmet kapnak, hiszen 2015 kerek évforduló: 140 éve született és 60 éve halt meg minden idők egyik legnagyobb írója.

 

 

Családi titkok

 

„Az olyannak, mint én, nem kellene gyermeket nemzenie” – írta egy alkalommal Thomas Mann. Azt, hogy családi kapcsolataiból nagyrészt hiányzott a bensőségesség és a bizalmasság, nem csupán a naplókból tudjuk, hanem a gyerekeitől is: az egyszerre csodált és rettegett családfő halálát követően hárman is megírták visszaemlékezéseiket. A legidősebb lány, Erika szerint apja nem egyformán bánt a gyerekeivel. Példaként azt az esetet említi, amikor az első világháború nélkülözései idején a gyerekek egyszer találtak egy fügét. Azt gondolták, hogy a szülők igazságosan elosztják közöttük a gyümölcsöt, Thomas Mann azonban az egészet Erikának adta, mondván, nem árt már idejében hozzászoktatni őket az élet igazságtalanságaihoz. A középső fiú, az okos és csendes Golo, aki folyamatosan próbált imádott apja közelébe férkőzni, leginkább Mann távolságtartásától szenvedett. Úgy érezte, apjá érdekelik a gyerekei, nagyvonalúan gondoskodik is róluk, de szeretni nem tudja őket. A legelkeseredettebb visszaemlékezés viszont kétségkívül a középső lánytól, Monikától származik, aki azt állítja: apja mindössze egyetlen alkalommal beszélgetett vele, zenéről váltottak néhány szót. A gyerekek kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy a hat testvér közül csak a legfiatalabb lány, Elisabeth élvez kivételezett helyzetet. A Médinek becézett kedvenc – akihez az Ének a kisgyermekről is íródott – 81 évesen többórás interjút adott Heinrich Breloer német filmrendezőnek, aki a visszaemlékezések alapján készítette el többórás dokumentarista játékfilmjét a Mann családról. A film végén, az egyik régi, családi nyaralás helyszínén Elisabeth ki is mondja: ő volt az egyetlen, aki megkapta az apai szeretetet, ezért egyedül neki sikerült megbarátkoznia azzal a súlyos örökséggel, hogy Mann-nak született.

 

Kétségtelen, hogy a legszerencsétlenebbül Elisabeth öccse, az 1919-es születésű Michael járt. A Mann házaspár nem akart hatodik gyereket, még az abortusz is szóba került, így a kisfiú már talán az anyaméhben is, de születésétől kezdve biztosan érezte a folytonos elutasítást. Gyerekkorában sokszor produkált ideges tüneteket, amelyeket az orvosok sörrel gondoltak enyhíteni – sikertelenül. Michael már tizenévesen felpofozta a zürichi konzervatórium igazgatóját, aki egy szünetben nem hagyta zongorán gyakorolni, harmincévesen pedig – egy kevéssé sikerült próbán – úgy esett neki kamarapartnerének, a zongorista Yaltah Menuhinnak, Yehudi Menuhin húgának, hogy a lány komoly fejsérülést szenvedett. A zenészpályát odahagyva Michael germanisztikával kezdett foglalkozni, és később a német irodalom professzora lett a kaliforniai Berkeley Egyetemen. Ő kezdte el sajtó alá rendezni az addig zárolt naplókat, így Thomas Mann halála után húsz évvel immár nyomtatásban is olvashatta, hogy nem kívánt gyerek volt, az apja semmit sem érzett iránta. Két évvel később, 1977 szilveszter éjszakáján belehalt a túlzott alkohol- és gyógyszerfogyasztásba, hogy öngyilkosság volt-e, máig nem tudni.

 

A Mann-örökség
FRIDO MANN
"Furcsamód épp a legkevésbé szeretett gyerek, Michael elsőszülött fia, Frido lett Thomas Mann kedvenc unokája."

 

Furcsamód épp a legkevésbé szeretett gyerek, Michael elsőszülött fia, Frido lett Thomas Mann kedvenc unokája. Nagyapja rajongott érte, szinte istenítette, a kisfiú születése addig sohasem tapasztalt érzelmeket váltott ki belőle. És mégis ezt az imádott kisgyereket tette egy rettenetes haláltusa főszereplőjévé: Fridóról mintázta Nepomuk Schneidewein alakját a Doktor Faustusban, az angyalian szép kisfiúét, aki mindössze négyévesen, pokoli kínok között hal bele az agyhártyagyulladásba. Frido Mann, akit saját nagyapja gyilkolt le művében, évtizedeken át visszahúzódva élt, 2008-ban megjelent, Hullámvasút című életrajzával viszont megtörte a csendet. A hetvenöt éves pszichológus nem titkolja, hogy volt idő, amikor félt, hogy elveszti az eszét, olyannyira nehezére esett feldolgoznia a Mann-örökséget.

 

Húszas évei elején komoly válságot élt át, depresszió, halálvágy és hallucinációk gyötörték, de hát volt is mit feldolgoznia, bőven. Ott volt először is az irodalmi gyilkosság. 1947-ben, amikor a Doktor Faustus megjelent, mindössze hétéves volt, és gyakran időzött a nagyszülőknél Pacific Palisadesben. Esténként általában vendégek keresték fel őket, Otto Klemperer, Artur Rubinstein, Arnold Schönberg, Franz Werfel, Lion Feuchtwanger, vagyis a németajkú emigráció krémje. Nahát, a kis Nepomuk – köszöntötték kedvesen, és Frido gyerekként is érzékelte tekintetükben a rémületet és sajnálatot. Tizenhárom évesen elolvasta a Doktor Faustus keletkezését, akkor úgy érezte, kihasználták, és ez még éveken át nyomasztotta. A családban senkivel sem beszélhetett erről, hisz ez is éppolyan tabunak számított, mint a drog, az alkohol, a homoszexualitás, vagy a legidősebb Mann fiú, Klaus öngyilkossága. Ma már úgy látja, Thomas Mann a különösen szeretett gyermek elvesztése iránti félelmét írta ki magából Nepomuk alakjában.

AZ ÍRÓ
"Thomas Mann a különösen szeretett gyermek elvesztése iránti félelmét írta ki magából Nepomuk alakjában."

 

A nagyapa-unoka kapcsolat egyébként bizalmas és bensőséges volt, Frido érezte az őszinte kötődést. Thomas Mann halála elszomorította, de fel is szabadította, egyszerre tűnt el a túlzó szeretet és a mindent elsötétítő árnyék. A kamasz fiú ettől kezdve magára maradt, hiszen apja nemhogy a családdal, de saját magával sem tudott békében élni. Michael, aki a későbbiekben sem volt képes feldolgozni szülei ridegségét, egyre többet ivott, dühöngött, verekedett. Gyerekeitől – Fridótól és öccsétől, Tonitól – igyekezett minél gyakrabban megszabadulni, és hónapokra internátusba küldte őket. Michael Mann a lehető legkevesebb kapcsolódást akarta a fiaihoz, Fridónak egy ízben meg is írta, hogy a legjobb megoldás, ha apák és fiúk jó messzire elkerülik egymást. A sors szerencsétlen összjátéka folytán az anya, Gret Moser sem tudott kötődni a fiaihoz, így azok kallódtak a nagyvilágban. Frido egy ideig egy fedél alatt lakott akkor már özvegy nagyanyjával és a legidősebb Mann gyerekkel, Erikával, aki ekkortájt már minden estéjét Underberg-gyógyszer-drog eleggyel zárta. Az öntudatlan Erikát ilyenkor idős anyja cipelte fel az emeleti hálószobába. Az ezt végigasszisztáló Frido ekkor már állandó alvászavarral és rosszkedvvel küzdött, végül elmenekült a kilchbergi „özvegykastélyból”.

 

Harmincas évei közepén járt, amikor elolvasta Thomas Mann első ízben publikált naplóit. Apjára mindez úgy hatott, hogy túladagolta magát, Frido megúszta enyhébb tünetekkel: két évtizedig nem volt hajlandó Thomas Mannt olvasni. Sokáig nem találta a helyét, először a zenészpálya, később a katolikus teológia felé fordult, gondolván, végre valami, amivel idáig egyetlen Mann sem foglalkozott, ezzel is bosszantani lehet a családot. Aztán jött a pszichológia – nyilván nem véletlenül – és az írás. Pedig utóbbinak évtizedeken át ellenállt, szerette volna megmutatni, hogy végre egy Mann, aki nem akar írni. Nem sikerült. Időközben a kedvenc nagybácsiban, Golóban is csalódnia kellett, aki pedig gyerekkorában gyakran volt egyszerre támasz és apapótlék számára. Golo azonban az évek során eltávolodott, irigy és féltékeny lett a „kedvenc unokára”, akinek – vele ellentétben – semmit sem kellett tennie Thomas Mann szeretetéért.

 

Frido a rettenetes apaminta ellenére is sikerrel vette az akadályokat. Fiával, Stefannal mindig is felhőtlen volt a viszonya, és azóta már három unokája is született. Ők is „rendben vannak”, úgy tűnik tehát, hogy az apai ágon öröklődő Mann-gének nem romboltak tovább. Frido öccsének, Toninak azonban kevésbé szerencsésen alakult a sorsa. Fogóval született, emiatt nagyothall, egyik szemére alig lát, és a beszédképessége is korlátozott. Nyugdíjazásáig városi kertész volt Zürichben, a túratársain kívül nincs semmilyen kapcsolata, kötődése. Neki kevésbé sikerült feldolgoznia a szülők szeretetlenségét, mint bátyjának, aki legalább nagyapja szeretetét megkapta. És valóban, Frido megnyugodott. Látja már, hogy számára Thomas Mann sokkal nagyobb áldás volt, mint a hat gyerekének, és most, harminc év elutasítás után ismét megengedheti magának, hogy „Mann unoka” legyen.

Bokor Gabriella Bokor Gabriella cikke 2015. május
címkék:
Irodalom
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.