"Ezzel a kérdéssel foglalkozik a pszichológia tudományának viszonylag új ága, az úgynevezett pozitív pszichológia."

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Tanulható-e az optimizmus?

Ezzel a kérdéssel foglalkozik a pszichológia tudományának viszonylag új ága, az úgynevezett pozitív pszichológia.

Ezzel a kérdéssel foglalkozik a pszichológia tudományának viszonylag új ága, az úgynevezett pozitív pszichológia. Ez a lélektani megközelítés a 20. századi humanista pszichológiából nőtte ki magát. Ez utóbbi szerint az emberi élet minőségében – ezen belül főleg a pszichoszomatikus betegségek megelőzésben – fontos szerepe lehet annak, hogy derűlátón, bizakodón, vagy éppen szkeptikusan, mindig a rossz oldaláról szemléljük a világot és benne saját magunkat.

 

 

Nézőpont kérdése az egész?


Míg a realisták sokszor csak az akadályokat látják, azt, hogy mit miért nem lehetséges megtenni, addig a negatívan gondolkodó „kákán is csomót keresők” nem bíznak sem magukban, sem a környezetükben, így a saját boldogulásukat, sikerességüket is hátráltathatják. Ezzel szemben a pozitívan gondolkodók, a sorsukban és a világban bízó optimisták olyan belső energiákat termelnek, amelyek fokozzák a vitalitásukat, az önbizalmukat, sőt a kölcsönhatás elve alapján az emberi kapcsolataikat is harmonizálják.
Attól függően tehát, hogy kinél, milyen előjelű gondolatok dominálnak, lehet valakit optimistának (derűlátónak), vagy pesszimistának (borúlátónak) tekinteni. Ám nem csak ez a különbség a két gondolkodásmód között. Míg a pozitív gondolkodású, vagyis optimista emberek abban reménykednek, hogy a dolgok mindig jóra, vagy jobbra fordulnak, és maguk is képesek tenni ezért, ráadásul valami „ősbizalommal” tekintenek a világra és az őket körülvevő emberekre, addig a negatív gondolatok hálójában vergődők, azaz a pesszimisták állandóan a rosszra készülnek, bizalmatlanok, szorongók.
Hippokratész volt az első, aki összefüggést vélt felfedezni az egyes ember alkati adottságai, vérmérséklete és gondolkodási irányultsága között. Azóta orvosok, bölcselők, majd a 20. század elejétől lélekgyógyászok (pszichiáterek) kutatták, hogy mennyi a szerepük ebben az öröklött személyiségvonásoknak, a neveltetésnek, a szülőktől hozott mintának, illetve a tanulási folyamatnak, vagyis képesek vagyunk-e pozitív irányba terelni a gondolkodási attitűdünket, amit a lélektannal foglalkozó szakemberek tanult optimizmusnak hívnak.

 

 

A félig üres, félig tele pohár esete


A pozitív pszichológiai elmélet megalkotója, Martin Seligman amerikai pszichológus szakmai követői és laikus hívei szerint ki-ki maga is sokat tehet gondolatai minőségéért. Vagyis hogy azok folyamatos ösztönzést jelentsenek: az élet nehézségeivel az ember akarjon és tudjon is megküzdeni, illetve képes legyen felmérni – önértékvesztés nélkül – a saját kompetenciahatárait és lehetőségeit. Ez utóbbi a realitás tárgykörébe tartozik.
Az amerikai lélekgyógyász egyébként a pozitív gondolkodás terápiás hatását a mentális zavarokkal (többek között a szorongással, depresszióval) küszködőknél ismerte fel.
A betegek tisztában voltak ugyan az állapotukkal, tehát a valósággal, ám gondolataik pozitív átstrukturálása bizonyítottan segített a gyógyulásukban.
Ugyancsak Seligman vizsgálatai bizonyították be azt is, hogy például az optimista, pozitívan gondolkodó sportolók vereség után gyorsabban tudtak csúcsformába lendülni, mint a sikertelenségüket feldolgozni képtelenek, akik vagy csupán saját magukban, vagy kizárólag a körülményekben keresték a kudarc okát.
Érdekes volt az a kutatás is, amelyet ugyancsak ő végzett, azonos tudású és intelligenciaszintű optimista és pesszimista beállítottságú elsőéves egyetemi hallgatók körében.
A derűlátók, a magukban bízó és a környezetüket is elfogadó, vagyis pozitív gondolkodású diákok a tanév végére túlszárnyalták korábbi teljesítményüket, míg a negatív, pesszimista attitűdűek tényleges képességeik alatt teljesítettek.
A pozitív pszichológia atyjának magyarázata szerint: a képességeink, adottságaink  kibontakozásához, sok más mellett, a derűlátó és önépítő gondolkodásmód is elengedhetetlen. A pozitív gondolatok ugyanis „mozgásba hozzák” nem csak a cselekedeteket, hanem a hormonokat, az anyagcserét is, így egyensúlyban tartják az egész szervezet működését.

 

 

Bízva bízzál!


Arra vonatkozó kutatásokat, hogy a reális helyzet- és önértékeléshez társuló bizakodás erőt ad, két pszichológus, Charles Carver és Michael Scheier végzett. Leukémiás és szívműtétes betegek egészségi állapotának alakulását követték a kórházba kerülésük napjától. Kezdetben az összes vizsgálati alany lelete hasonló volt, és az alkalmazott terápia is sikerrel kecsegtetett. A gyógyulásukban bizakodó, az orvosokkal aktívan együttműködő csoportban azonban jóval kevesebb komplikáció lépett fel. Hamarabb hagyták el a kórházat és tértek vissza megszokott életvitelükhöz, mint azok, akik mintegy megadták magukat a sorsnak, folyamatosan a testi tüneteikkel foglalkoztak, egyre zárkózottabbá és befelé fordulóbbá váltak, és maguk sem hittek a felépülésükben.
A pozitív gondolkodás, az optimista életszemlélet elsajátítása azonban nem megy máról holnapra. Ahogy mondani szokták, naponta meg kell dolgozni érte.
Aki hajlamos a negatív életszemléletre, annak fokozatosan szoktatnia kell magát ahhoz, hogy a rossz, bénító és szorongást keltő gondolatait el tudja engedni, és helyettesíteni tudja bizakodókkal, energiát adókkal. Érdemes azonban megfogadni Oliver Burkeman pszichológus tanácsait is, aki Ellenméreg (The Antidote) című könyvében azt állítja: ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, ismernünk kell magunkat, el kell fogadnunk a hibáinkat, sőt azt is, hogy az életben vannak általunk nem befolyásolható események, amelyeket meg kell tanulununk kezelni.

T. Puskás Ildikó T. Puskás Ildikó cikke 2014. január
címkék:
Egészség | Lélek | Tudomány
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.