Ám a mai világban meglepő módon itt valóban a segítség a motiváció, és nem a profit. Nem a pénz, mert az nemigen van benne. Szív és lélek, őszinteség és bátorság annál inkább…
Hosszú, barna hajzuhatag, vidám színű ruha, mosolygós, kipihent arc… Nem ő lesz az, gondolom, hiszen akit otthon két kicsi és két még kisebb gyermek tart edzésben, mégiscsak nyúzottabban kellene, hogy kinézzen... Márta pedig nevetve mondja, persze, hogy fáradt, de talán nincs is ennél szebb fáradtság.
- Az életed nem volt mindig felhőtlen boldogság: szerelem, házasság, két gyermek, a családi élet harmóniája hirtelen megtört – és nem láttál más megoldást, mint a válást…
- Furcsa talán, hogy ezt mondom, de sosem éreztem, hogy kiutat kellene keresnem, hogy kétségbe lennék esve, mert ennél sokkal pozitívabban gondolkodtam. Elég hosszan töprengtem az életünkön, úgyhogy mire eljött a döntés ideje, már tisztában voltam mindazzal, mit rontottam el én, láttam a hibákat, amelyek a szükséges szakításig vezettek. Arra a beszélgetésre, amikor végül kimondtam, hogy legyen vége, mert ez így se nekünk, se a gyerekeknek nem jó, már tudatosan készültem. Ekkor már azt is tudtam, mi az, amin nem tudok változtatni, mert én olyan vagyok; és az is világos volt, hogy azokon a dolgokon, amelyeken ő nyolc év alatt sem tudott változtatni, ezután sem fog. Érdekes, hogy később a randik miatt estem inkább kétségbe. A válás után elég hamar találkozgatni
|
PETRUS MÁRTA
|
|
„Nem hagytam esélyt magamnak, hogy belesüppedjek az önsajnálatba.”
|
kezdtem férfiakkal, talán az önbizalom-erősítés mellett az egyedüllét érzését akartam ezzel elodázni. Ebben az időszakban pánikoltam kétszer, hogy hiszen itt vagyok egyedül, két gyerekkel, vajon hogyan kell továbblépni.
Arra viszont nem hagytam esélyt magamnak, hogy belesüppedjek az önsajnálatba, hanem leültem, mérlegeltem a helyzetemet, rövid és hosszú távra terveztem. A blogot is ezért kezdtem írni, mert rájöttem, hogy ha tervezek, előrenézek, akkor valóban tovább lehet lépni, mindent újra fel lehet építeni. Az első házasságom most már olyan, mintha egy szép kis emlékdobozba becsomagoltam volna, amelyet időnként kinyitok, vagyis felidézem a szép emlékeket, aztán újra bezárom.
- Ez az előrenézés volt az első gondolat, amit másokkal is meg akartál osztani? Ezért indult a blog?
- Annyira nem, hogy amikor 2014-ben biztatni kezdtek, hogy írjak blogot, én azt sem tudtam, miről beszélnek. Egy nőivállalkozó-csapat tagja voltam, és a saját cégemet építettem. Egy randin pedig megkaptam egy amúgy nagyon szimpatikus, magas beosztású pasitól, hogy nő létemre miért akarok én céget vezetni. Elvált nőként szerinte nekem kizárólag a gyerekek mellett a helyem. Tehát megkaptam az elvált nőket érő általános bírálatot, amitől kellőképpen kiakadtam, és megírtam az akkor már háromezer fős vállalkozói csapatnak. Kérdeztem tőlük, vajon ha a gyerekek mellett a karrierünk is fontos, és még el is váltunk, normális-e, hogy ezzel a bírálattal állandóan szembesülnünk kell. Valójában ezzel a beszélgetéssel indult az egész, a többiek biztattak, hogy ha ilyen pozitívan gondolkodom, és előrenézek, akkor indítsak egy blogot, és osszam meg mindezt másokkal is.
Fotó: Tóth Milán
A teljes cikk a La femme 2017. nyári számában olvasható.
