Amilyen csodálatosan zeng az erdő, a kert március közepétől minden hajnalban és napnyugtakor, még este is, olyan néma lesz június 23. után. Jár nekem a tavaszi, kora nyári, csodás zenebona, hisz hónapokon át etetem a cinkéket, pintyeket napraforgómaggal, idén is elfogyott több mint egy mázsa… A rigók csak nagy hidegben, fagyban tűnnek fel, akkor viszont mindent megesznek, amit látnak, de legjobban a felszeletelt almát szeretik − viszik, mint a cukrot…
Jutalmul madaraim számtalan fészket raktak a fákon, vidám élet zajlott a levegőben, még májusban is etettem őket, a családalapítás, fiókanevelés kellős közepén.
Szent Iván éjjele az egyik legősibb ünnep, hisz a nyári napfordulót jelenti. Akkor is, ha hivatalosan ezt a kitüntetett napot a csillagászok – különböző naptárreformok következtében – június 21-re teszik. A nyár kezdetét kötik hozzá, pedig nem kezdet ez a nap, hanem a vég. Ha csak másodpercekkel is, de később jön fel a nap, és korábban süllyed a horizont alá… Nem véletlen, hogy Szent Iván éjjeléhez világi és egyházi ünnepek sokasága kötődik emberemlékezet óta, ekkor van az év legrövidebb éjszakája: a fény és a sötétség váltakozása a mai napig őrzi mágikus erejét. A sötétség az elmúlás, a fény az élet, a megújulás, a remény. És a remény sugara megint halványulni kezd…
Már a pogány időkben is tüzeket gyújtottak Szent Iván éjjelén − a sötétséget elűzendő. A keresztények Keresztelő Szent János születésnapjával kötötték össze az égi eseményt, a rövidülő napok dacára a fényt ünnepelték ezen az éjszakán. János épp hat hónappal korábban született, mint Jézus, aki az év legrövidebb napján jött világra – mennyei szimmetria. A magyarok a XI. század óta gyújtanak tüzeket, júniust Szent Iván havának tartják. Tudjuk, pláne, ha tanultunk oroszul, hogy az Iván magyar megfelelője a János. Azt is jól tudjuk, hogy az elhivatott és vonzó férfiú életét a Biblia szerint egy nő veszejtette el, bizonyos Salome…A Korán szerint vándorlásai során egyetlen állat sem bántotta Jánost soha, ők is felismerték benne a szent embert. Mondom, a madarak tudják, de honnan? A tudósok szerint megérzik, hogy ismét rövidebb lett a nappal… De érzik azt a pár másodpercet is???
Előző délután még boldogan és büszkén énekelt egy daliás fekete rigó egyik legmagasabb fámon, egy oregoni ciprus csúcsán, estefelé pedig, tőle pár méterre, a nyírfa hintázó legfelső ágán – idén először – egy csalogány dalolt.
Másnap csend lett. Pedig a madarak itt vannak, látom őket cikázni a fejem fölött, teszik a dolgukat, de immár némán. Összeszorul a szívem.
„A zenit egy földfelszíni pontba emelt függőlegesnek az éggömbbel való azon döféspontja, amely a horizont felett van. Az ellenkező irányú döféspont a nadír” – szól a tudományos megfogalmazás, amelyről nekem eddig fogalmam sem volt.
Bezzeg a madarak mindig is tudták…
