Nem is tudom, pontosan mikor kezdődött, valahol a húszas éveim derekán ébredtem rá arra, hogy a kávézás észrevétlenül része lett az életemnek. Gyerekként a kávéba mártott kockacukor zamata már rabul ejtett, aztán felnőtt életem első önálló lépéseinél már mindig ott szerepelt a gőzölgő fekete hangulata, az üvegpoharas „kávéteás” eszpresszó, ami napi életem elengedhetetlen epizódja lett.

Szenvedélyemmé vált a kávézás, a kávézási kultúra, a kávé élvezete és megismerése.

A kávézáshoz nekem nemcsak a hétköznapok itthoni rutinja, hanem városok, utazások és hangulatok, és ami talán a legfontosabb, Nők köthetők hozzá.

Emlékek, melyeket az életem során, azok a Nők jelentettek, akik megtiszteltek bizalmukkal, idejükkel, akik nemcsak elvettek, de adtak is, akiktől szerelmet, ölelést, vágyat és szenvedélyt kaptam, akik tanítottak, akik segítettek megérteni nemük titkait, akik bennem égnek, függetlenül attól, hogy mikor, milyen hosszú ideig és milyen kapcsolatban lehettem velük.

Vannak, akik mély, de gyorsan elillanó nyomot hagytak, akár egy ristretto, mások a capuccino könnyedebb, de hosszabban tartó emlékét jelentik, vannak édes ízek, kesernyés hangulatok, de mindegyikük egy-egy jól beazonosítható és soha nem felejthető villanás… emlék, hangulat és érzés.

Az igazi Nők, az emlékezetesek, azok, akiknek mosolya, mozdulata, egy kedves szófordulata hosszú évek után is valós, velem élő és tapintható, a Nők, akik a férfi életének keretet, izgalmat, kihívást, nem egyszer fájdalmat adnak, az élet sói, a pillanat megédesítői, egyszóval szívünk Asszonyai!

A karamell ízesítésű Nespresso Caramelito színe és zamata egy alabástrombőrű barna nőt juttat az eszembe, akinek pillantása megsemmisítő és simogató is volt egyszerre, aki tudta, hogy minden mozdulata, minden rezzenése vágyat ébreszt bennem, de aki azt is tudta: az elérhetetlenség teszi számomra igazán vonzóvá és titokzatossá… Sokat adott, de nem adott meg mindent, ezért íze a lelkemben édes, ugyanakkor kissé kesernyés is.

Karamell, a szó önmagában hordozza az édes érzést, a cukor mézédes hangulatát, ugyanakkor van benne némi füstösség, tetten érhető keserédesség is. Ez az érzésem, amikor Rá gondolok, az íz éle és tompasága, az Asszony lénye, emlékének velem élő vágya.

A Nespresso Caramelitót kortyolgatva látom a barna selymeket, a Szahara bézsét, és a mélybarna szemeket, a dús és rakoncátlan fürtöket, a kacaja fényét és a hangja mélységét. Gondosan összeválogatott, finom ékszereit, kecses mozgását, mosoly közben büszkén hátravetett fejét és a megfeszülő, finom ívű nyakát. A karamell és a kávé találkozása bizseregteti az érzékeimet, feleleveníti a régi emlékeket, egy érintést, egy mosolyt, egy ölelést…

Caramelito, milyen érzéki és sejtető szó, pedig semmi mást nem jelent, csak egy kis égetett cukrot kávéval egyesítve. De éppen ez a szép az emlékekben és az érzésekben: az, hogy széppé tud lenni az egyszerű, hogy letaglóz a hétköznapi, hogy rabul ejt a magától értetődő!

Az emlékek útja észrevétlenül visszavezet a jelenbe, az új ízek élvezetéhez, az aromák és izgalmas keverékek felfedezéséhez, amelyek a kávézás élményét mindennapjaink, élvezetes pillanataivá teszik.

Ha a rövid kávé formájában élvezzük az íz kiterjedését, akkor a lágy krémfelület alól merészen sejlik fel egy ismerős, kissé szédítő pipadohány üzenete, amely édesen szirupos, mégis karakteres és vaskos.

Vaníliafagylaltra öntve, a karamell kontrasztja légiessé válik, akárcsak egy selyemruhát és stilettót viselő nő törékeny alakja, aki tudja, rugalmas léptei a férfiszív nélkülözhetetlen muzsikájául szolgálnak, az számunkra az élet lüktetése, a kiteljesedés játékos cinkossága.

Ha latte formába engedünk utat az ízeknek, eszembe jutnak a séták a várban, a lágy, selymes, simogató csókja, ajkának édes íze, derekának mesés hajlata.

Így maradt hát bennem Ő, és tört rám az emlék, elevenen és hívogatóan, a Nespresso Caramelito kortyolgatása közben.