Évről évre egyre többen hagyják el Magyarországot, hogy külföldön próbálják meg kialakítani az életüket. Az itthon maradókat a hiányuk érinti; az a több százezer ember, aki csupán az utóbbi néhány évben kivándorolt Magyarországról, sajátos szociális űrt hagy maga mögött. Akik útra kelnek, azoknak viszont ennél sokkal égetőbb problémája a másik országba, nyelvbe, kultúrába való sikeres beilleszkedés, miközben többé-kevésbé mindannyian igyekeznek megőrizni a lelki-szellemi útravalót is, az itthoni életformát, az itt tanultakat.
Róluk, a szociológia nyelvén expatriótáknak nevezett kivándorlókról szól Szűcs Nóra könyve, pontosabban azokról a nőkről, akik egy másik országot választottak életük teréül. Nőkről, akik másutt teremtik meg az otthont, a család közös terét, vagy csupán a saját életük körülményeit. A férjüket, szerelmüket külföldre követő, vagy egyedül nekiinduló nőkről. A szerző maga is külföldön él, oktató, kutató és coachként dolgozik, így a témaválasztást saját tapasztalatai és a szakmai kíváncsiság egyformán ösztönözték. Tudományos munkáját minduntalan átszövik a személyes érintettség élményei, de emellett legalább ilyen erős vonulat a kíváncsiság, amivel az interjúalanyai felé fordul. A könyv egyes fejezetei ugyanis úgy járnak körül egy-egy témát, a külföldön élés lelki, szociális, szervezési, párkapcsolati, gyakorlati oldalait érintve, hogy az interjúkat sajátos – és remek stílusban megírt – önéletrajzi részletekkel kerekíti ki, és csak ezután fog bele a leszűrhető tapasztalatok elemzésébe.
Leszűrni bőven van mit. Minden meginterjúvolt nő máshogy látja az új életét: Japánban, Kínában, Ausztráliában, Amerikában vagy Skandináviában élve, évek sora alatt ki-ki megtanulta, melyik környezetben hogyan maradhat fenn, mit kell elfogadnia, és mit mutathat meg magából, hol van a határa a magánytól való félelemnek, és meddig lehet kapcsolatok tömegébe menekülni. Izgalmas részletek, mélyen megélt pillanatok tanúi leszünk a beszélgetésekben, feltárul előttünk a külföldre költözéssel járó kulturális sokk egy-egy fázisa, az elbeszéléseiken keresztül megtudhatjuk, hol kezdődik az alkalmazkodás, és meddig mehet el. A szerző változatos anyagból merített: megkérdezettjei között van egyedül élő, férjét külföldre követő, kisgyermekkel egyedül nekiinduló asszony, van fiatal és idősebb, és olyan is, aki többévnyi expatrióta lét után hazaköltözött Magyarországra.
A legfontosabb tapasztalat persze lelki természetű. Szűcs Nóra önismereti gyakorlatokként kínálja a kötet egy-egy gondolatát. Arra az ősi bölcsességre támaszkodik, hogy bárhová megy is az ember, saját magát mindig magával viszi. A megszólaló nők történeteiből kiderül, hogy az új otthon teremtésének záloga a rugalmasság, a nyitottság és az önismeret, hiszen egy másik országba, kultúrába és nyelvbe való kivetettség minden olyan problémát napvilágra hoz, ami itthon, a megszokott életmód mellett, a család, a barátok, a jól ismert kulturális közeg védelmében elviselhető szinten maradt. Ám odakint, magára hagyva, az ember sokkal gyorsabban szembesül a saját gyengeségeivel.
A multikultúrára nyitott 21. században az archaikus társadalom értékei ugyanúgy védelmet nyújtanak, mint a történelemben mindig, ha nem érezzük is egyértelműen. De egy kivándorló, aki egyedül vagy a legszűkebb családjával marad magára, és egy idegen környezetben egyedül viseli az otthoni kultúra jegyeit, csak úgy képes önmaga maradni, ha mindent tudatosan újraértelmez. Ehhez ad bátorságot a 27 megkérdezett asszony története, és ehhez nyújt Szűcs Nóra könyve női érzékenységgel felépített elemzést. A címbeli szárnyak és gyökerek – az elvágyódás és a visszatartó erők – kettőssége minden beszélgetésben, minden következtetésben jelen van. Mondhatjuk, hogy a mű egyfajta túlélési kézikönyv a kivándorlást tervező nők számára, de ugyanígy okos segítség az itthon maradt családtagoknak is.
