Színház a színházban – talán ez is egy velős összefoglalása lehetne a Ma este megbukunk című vígjátéknak, de ez korántsem lenne elég arra, hogy a darab esszenciáját megragadjuk. Érdekesség egyébként, hogy a Centrál Színház előadását az eredeti angol stáb vitte színre, Mark Bell rendezésében. A hazánkban idén ősszel bemutatott fergeteges komédia lényegében minden, ami egy színházi embernek a leglidércesebb rémálmaiban előfordulhat.
A történet szerint egy méltán ismeretlen színi társulat egy még annál is ismeretlenebb művelődési házban készül eddigi legnagyobb szabású premierjére – hiszen végre összejött egy akkora színészi gárda, hogy többé ne csak Csehov Két (!!!) nővérével kelljen elkápráztatnia a nagyérdeműt. Nos, vannak projektek, amelyek eleve kudarcra vannak ítélve, a szóban forgó bemutató is ilyen. Ez köszönhető lehetne akár a csillagok állásának is, de sokkal inkább a csapnivalóan rossz színészeknek (akiket egyébként parádésan alakítanak a Centrál Színház művészei) és a folyamatos technikai malőröknek. A kérdéses premieren minden megtörténik, ami egy balul sikerült előadáson megtörténhet – de persze nagy baj nincs, a rendező végig igen bizakodó. A súgó nincs képben, a díszlet rommá dől, a kellékek rosszkor vannak rossz helyen, a főhősnő megsérül, szóval semmi sem klappol.
A darabbéli darab egyébként egy Agatha Christie-típusú angol krimi, amelyben a szereplőknek egy rejtélyes gyilkosság szálait kell felgöngyölíteniük. Adott egy hulla (amelynek megformálója saját hullaságáról megfeledkezve olykor helyet változtat a színpadon), egy jó barát (aki nagyon brit), egy komornyik (aki sosem tudja megjegyezni a szöveget), egy báty (aki olykor megfeledkezik arról, hogy színpadon van), no meg A Nő (aki szörnyen rossz) – és persze mindenki rém gyanús. Majd jön egy detektív (aki a darab rendezője is egyben), és megpróbálja megoldani a rejtélyt. Mindeközben hóvihar tombol, illetve tombolna, ha a kellékes a helyzet magaslatán volna. Fogy a whisky, de jobb híján leginkább a hígító, az előzőhöz hasonló okokból. Mindent összevetve az egész úgy rossz, ahogy van. Maga a bűnügyi szál valójában elhanyagolható, hiszen a Ma este megbukunk vígjátéki jellegét a krimi színrevitelének katasztrofális körülményei adják.
A Ma este megbukunk cselekményét már a függöny felgördülése előtt előrevetíti a Cserna Antal által megformált slendrián ügyelő megjelenése, akinek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a szóban forgó premier munkálataiban részt vegyen, hiszen minden körülmények között meg kell találnia elveszett Neoton CD-jét. A Botos Éva által alakított kellékessel próbálják előkészíteni a díszletet a nagyszabású bemutatóhoz, de már az elején borul minden, ami borulhat. A krimi szereplőgárdájában egyébként a készítők felvonultatták a színész szakma összes nagy szélsőségének karikírozott változatát. A Schmied Zoltán által zseniálisan megformált ripacskodó színész, vagy a tehetsége helyett inkább a bájaival operáló Ágoston Katalin karaktere maximálisan kimeríti a jellemkomikum fogalmát. A parádés szereposztást egyébként olyan további nevek gazdagítják, mint Janicsek Péter, Mészáros András, Rada Bálint, illetve Katona László. Utóbbi egyébként az egész előadás talán legszerethetőbb figurája, aki egy személyben alakítja a gyilkosság áldozatának testvérét, illetve a kastély kertészét. És persze mi ne feledkezzünk meg a kutyáról, Winstonról sem, akiről azonban a krimi kellékese megfeledkezett, így hát Winston jelenlétét csupán egy póráz jelzi (és még ez is isteni szerencse).
Nyilván valótlanság lenne azt állítani, hogy a Ma este megbukunk fontos társadalmi kérdéseket feszegető, mély emberi kapcsolatokat boncolgató darab, de a színháznak nem is feladata, hogy minden esetben mélyenszántó gondolatokat közöljön, illetve elgondolkodtasson. A Ma este megbukunk pontosan az, aminek szánták: parádés vígjáték, amelyen nem muszájból, kínjában nevet az ember, hanem azért, mert valóban szívből jön. És ezekben a nehéz időkben talán ez az, amire a legtöbb embernek igazán nagy szüksége van: valódi, szívből jövő nevetésre.
fotók: Horváth Judit
