Általában a divat fogalmát a művészettől elkülönítve használjuk. A ruházkodással kapcsolatos dolgok a divat fogalmi körébe kerülnek, míg a művészet emelkedett, elérhetetlen színezetet ölt. Pedig mint azt jó néhány kollekció mutatja, valójában nem beszélhetünk ilyen éles határvonalakról. Ha művészettörténet szempontjából nézzük, a divat rendeltetése, hogy megjelenítse a szépséget, és mostanra ez lett a modern világ egyik legfontosabb művészeti ága. Egyes művészek a vásznat használják képzeletük kivetítésére, míg mások számára a textil jelenti a kreativitás eszközét. Ahogyan a művészek is a környezetükből szerzik az inspirációt, a tervezőkre is hatással vannak érzések, emberek, épületek, vagy akár egy-egy műalkotás is. Majd a gondolat tárgyi alakot ölt, modellre kerül, végül pedig az utca emberére.
A divat mindenkire hatással van, emellett megjeleníti az adott kor társadalmi és gazdasági változásait. A nők például nem csak kényelmi okokból kezdtek el nadrágot viselni, az új divathullám hátterében az is jelentős szerepet játszott, hogy megmutathassák, már ők is önálló keresettel rendelkeznek, és osztozhatnak a férfiak összes korábbi kiváltságán. De ugyanez elmondható Coco Chanel kifinomult kreációiról, amelyek a 20-as években jelentősen hozzájárultak a női emancipáció megerősödéséhez. A hasonlóságokat a divatházak és a művészeti ipar is felismerte, és miután rájöttek, milyen vékony határvonal választja el egymástól a két ágat, úgy döntöttek, végleg ledöntik a falakat.
Christian Dior és Andy Warhol
A Dior divatház kezdettől fogva szoros kapcsolatot tart fenn a művészvilággal. Maga Dior is, , mielőtt tervező lett, galériatulajdonos volt, és olyan nagy művészek alkotásait hozta el Párizsba a közönségnek, mint Max Ernst, Man Ray vagy Dalí. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az avantgárd szellem jegyében Raf Simons, a Dior kreatív igazgatója úgy döntött, ízelítőt ad a művészet világából a 2013–2014-es őszi–téli kifutókon. A kollekció végül olyan lett, mintha a különböző korok és művészeti mozgalmak párbeszédét látnánk, miközben az egyes darabokon az 1920-as és 1950-es évek ügyesen megszerkesztett keveredése is feltűnt. Az Andy Warhol Vizuális Művészeti Alapítvánnyal karöltve a divatház pop-art ruhát és kiegészítőt alkotott az 50-es évekből származó Warhol-rajzok alapján.
Damien Hirst pillangói a McQueen-háznál
Leginkább különös rovarszenvedélyéről, halállal kapcsolatos műveiről, a színek és minták merész keveréséről és állattetemek iránti furcsa vonzalmáról ismerhetjük őt. A híres művész, Damien Hirst korábban már számos zenésszel és tervezővel dolgozott együtt. David Bowie-val folytatott közös munkája, és a Prada divatházzal való együttműködés után most Alexander McQueent választotta alkotótársául, hogy megünnepeljék a márka ikonikus koponyás sáljának 10. évfordulóját. A különleges sálak a művészet, a halál és az élet kapcsolatát tárják fel, hasonlóan Hirst eddigi munkáihoz. A két emblematikus elem természetesen nem is lehet más, mint a koponya és a rovarvilág képviselői.
Street art hangulatban a Prada
Mióta a Prada kreatív igazgatója, Miuccia Prada 1978-ban átvette a stafétabotot, komoly erőfeszítéseket tett a divatház hírnevének öregbítésére, és arra, hogy a márka az egyéniség szimbólumává váljon. Az egyedülálló 2014-es tavaszi–nyári kollekció a street art világát hozta el kifutókra. Mi több, a milánói divatbemutatóra Miuccia olyan kortárs művészeket is meghívott, mint Jeanne Detallante, Gabriel Specter, El Mac, Mesa, Pierre Mornet és Stinkfish. A művészek feladata az volt, hogy megtöltsék a bemutató falait színekkel és nőiességgel. Természetesen mindehhez spray-festéket használtak, amely csak fokozta az utcai couture hangulatot, még egy kevés lázadó street art beütést adva hozzá a kollekcióhoz.
D&G Bizáncban
A márka tervezőit Justinianus-korabeli arany- és mozaikos művek inspirálták 2013-as őszi–téli kollekciójának megalkotásakor. Bár a Dolce&Gabbana név eddig is egyet jelentett az itáliai luxussal, idén önmagukon is túltettek. A bizánci kereszténységhez köthető, arannyal borított darabok eleinte furcsa választásnak látszottak, ám csakhamar kiderült, hogy nincsenek véletlenek, hiszen Dél-Itáliában az egyházszakadás után Bizánc jelentős hatással volt az élet minden területére. A különleges motívumokat a monrealei Szent Mária-katedrális freskói és mozaikjai adták.
