Több szempontból is emlékezetes időszak volt számomra 2009 nyara. Először is akkor születtek meg a gyerekeim, a két kis iker - június 15-én. Eközben pedig készültünk a Karamazov testvérek című balettra, amiben az eddigi legnehezebb és legtechnikásabb szerepemet táncoltam. Az azóta eltelt öt év nagy ajándéka, hogy még bírja a testem.

Márpedig az fontos dolog egy krisztusi korban lévő táncosnál, hogy semmiféle szalagszakadás, ficam vagy törés sem hátráltatja a pályafutását. Úgy érzem, egyre mélyebbre tudtam hatolni - nemcsak Iván Karamazov szerepében, hanem a többi színpadi szerepben, sőt az élet egyéb kihívásaiban is. A gyerekeimet például holnap már gyorsúszásra viszem, amire kétkerekű biciklivel fogunk eltekerni. Az anyukájukkal közösen tanítottuk meg őket biciklizni, húsvétra pedig rollereket kaptak, de azt már kirázták a kisujjukból. Kicsit veszélyes olykor, mert mennek, mint a veszedelem, de ügyesen megállnak a járdaszegélynél, úgyhogy eddig még nem történt komolyabb baleset, és bízunk benne, hogy eztán sem fog. Fantasztikusan érzem magam a srácaimmal.

Az Operaház és a család annyira kitölti most az időm, hogy nem is áll módomban mást csinálni: legutóbb például Szirtes Tamásék hívtak a Madáchba az Ének az esőben főszerepének castingjára, de sajnos nem tudtam elmenni. Szintén az időhiány az oka, hogy alapvetően online médiafogyasztó vagyok, de ennek ellenére töretlenül hiszek a nyomtatott sajtó fontosságában, hiszen van egy csomó dolog, amit csak a print lapoktól kaphatunk meg. Például egy jó képekkel teletűzdelt nagyinterjú végiglapozása olyan élményt nyújt, amire az okostelefon sosem lesz képes. Fontos az illat, a tapintás, és az olvasás ritmusa is egészen más. Különösen így van ez, ha olyan igényes kiállítású lapról van szó, mint a La femme, ahol a minőségi tartalom nagyon szép külsővel is párosul. Az online-nal való verseny bizonyára egyre nehezebb lesz, de nagyon sok olvasót és még sokszor öt évet kívánok a magazinnak!