Arra biztosan emlékszem, hogy öt évvel ezelőtt nem volt itt egy doboz a bal mellkasomban, most meg itt van. Pacemakernek hívják. Ha odanyúlok a szívem fölé, mellé, a kulcscsontom alá, ki tudom tapintani. Esküszöm, hogy ez öt éve nem volt még itt - ezen minden alkalommal meglepődöm. Amúgy meg egy színész élete természetesen az egyes színdarabok mentén halad.

Mostanában például én nagyon szeretem játszani a Hitted volna című előadást, ami egy borzasztó kedves, kommersz, amerikai darab. Ugyanennek az írónak egy másik komédiáját vittük nemrég Erdélybe Hernádi Judittal, és hatalmas lelkesedéssel fogadták. Én ráadásul sosem voltam még Erdélyben, most meg megjártuk Sepsiszentgyörgyöt, Csíkszeredát, Marosvásárhelyt. Ott jót beszélgettem egy Elekes Emma nevű színésznővel, aki szerepel is a készülő filmemben - méghozzá nem is akárkit játszik; a saját anyámat. Merthogy a színház mellett persze vannak filmek is: pár éve például csináltunk egy mozit Dobó Katával, mostanában pedig egy saját filmet forgatok, amiben már a kamera mindkét oldalán dolgom lesz, hisz nemcsak játszom benne, hanem rendezem is.

A La femme-ról már az indulásakor tudomásom volt, hisz Zétényi Lili felkérésére írtam valamit Julia Robertsről az első számába - már nem is emlékszem, pontosan mit.  Aztán ez megjelent, és akkor elkezdett a magazin járni nekem, és jár a mai napig, én pedig nagyon szívesen el is olvasom, mert mindig kedvemre való, amit találok benne. Fajsúlyos témák izgalmasan és gyönyörű vizualitással tálalva. A csapat láthatóan érti a dolgát, ez az újság úgy jó, ahogy van.