Benedek Tibor az uszodában talált rá igazi szenvedélyére, a vízilabdára. A háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázó, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként most teljes erőbedobással a közelgő Európa-bajnokságra koncentrál. Sikerekről, kudarcokról és jövő nagy kihívásairól beszélgettünk vele!
Édesapja és a nagyapja is színészek. Sosem vonzotta ez a pálya?
Tulajdonképpen már nagyon korán eldöntöttem, hogy vízilabdázó szeretnék lenni, semmi sem tudott eltéríteni engem erről a pályáról, még a színház sem. Mindig is nagyon szerettem a színházat, előfordul, hogy többször is megnézek egy darabot, de sosem gondoltam arra, hogy követnem kéne a szüleimet, illetve édesapám sem erőltette ezt soha.
Hogyan tudta összeegyeztetni az edzéseket, a karriert a magánélettel? Nem járt a siker túl sok lemondással?
Annyi mindent kaptam a sporttól, hogy sosem éreztem ezeket a dolgokat lemondásnak. Még gyerekkoromban sem. Volt persze olyan, hogy nem tudtam elmenni egy osztálykirándulásra vagy más iskolai programokra, de soha nem maradt bennem rossz érzés emiatt, mert mindig kárpótolt az uszoda.
2012-ben vonult vissza az aktív játéktól, majd rövid időn belül a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányává választották. Hogyan értékeli az elmúlt majdnem három évet?
Egészen az idei nyárig nagyon sikeresnek értékeltem, hiszen a 2014-es Európa-bajnokságon döntőt játszottunk, a 2013-as Világbajnokságon pedig aranyérmet szereztünk. Amit fontosnak tartottam már akkor, mikor átvettem a kapitányi posztot, hogy mivel a sikeres időszakok után mindig van egy törés, és jön egy nagyobb mély völgy, ez utóbbi lehetőleg minél rövidebb legyen. Mindez viszonylag jól sikerült, hiszen egyből világbajnokok lettünk egy új csapattal. Valószínűleg valamennyire elkényelmesített minket a sok kiváló eredmény, hogy aztán az idei nyár ennyire nem sikerült jól, és Világliga, illetve világbajnoki hatodik hellyel végeztünk. Azt gondolom, hogy jókor jött figyelmeztetés volt ez arra nézve, hogy még többet kell tennünk ahhoz, hogy kijussunk, és eredményesen szerepelhessünk majd az olimpián. Két lehetőség van még a kijutásra, a januári Európa-bajnokság, illetve áprilisban az olimpiai kvalifikáció. A kettő közül kell majd megszereznünk a kijutást. Természetesen a januári Európa-bajnokságon szeretnénk feledtetni majd ezt a rossz nyarat, ami mögöttünk van.
A legtöbb sportoló számára nem könnyű a visszavonulás. Tudatosan készült arra az időszakra, mikor befejezi az aktív játékot?
Azt mondhatom, hogy igen, tudatosan. A Testnevelési Egyetemen szakedzői diplomát szereztem, később pedig Kemény Dénes mellett voltam másodedző 2009 és 2012 között. Persze nem volt minden eltervezve, hiszen nem lehetett tudni, hogy Kemény Dénes abbahagyja London után, illetve közben én is egy olasz klubhoz szerződtem edzőnek. Utóbbi végül meghiúsult, mivel a klub a londoni nyár alatt tönkrement, így a szerződés is semmisé vált. Ennek következtében szabad lettem, és készen álltam arra, hogy akár szövetségi kapitány is lehessek.
Mitől lesz valaki jó szövetségi kapitány?
Erre egyszerű a válasz: ha nyer! Lehet, hogy ez így tömören hangzik, de ez az igazság. Az e köré szerveződő sok kicsi titok és módszer sikerességét mindig az eredmény igazolja. Azt, hogy valaki jól csinálja a dolgát vagy nem. És vezetőként, illetve kapitányként ez még inkább igaz, mint játékosként.
Szövetségi kapitányként, illetve edzőként más a siker vagy a kudarc élménye, mint játékosként?
A győzelem, az ugyanolyan, a vereség, az mindenképpen erősebb. Hiszen kapitányként nagyon sokat kell várni ahhoz, hogy újra bizonyíthassunk, nincsenek ugyanis minden hétvégén világversenyek. Egy játékosnak ugyan nagyon nehéz megbirkóznia a vereséggel, de egy-két hét, maximum egy hónap múlva újra játszhat, és így el tudja kezdeni feldolgozni, átalakítani a kudarc élményét. Most viszonylag szerencsés helyzet áll fenn, hogy januárban Európa-bajnokság lesz, így nem kell egy évet várni az újabb alkalomra. Ismét egy mérkőzésen dől majd el, hogy mennyire vagyunk sikeresek, hiszen valószínűleg szerb vagy horvát csapat ellen játszunk negyeddöntőt, melyen, ha nyerünk, akkor már benne vagyunk a legjobb négyben.
Mit csinál legszívesebben olyankor, amikor nem kell csinálnia semmit?
Nagyon szeretek együtt lenni a családommal, gyakran szervezünk közös programokat. Amikor csak tehetjük, elmegyünk sportolni, vagy megnézünk egy színházi előadást. De utazni is szeretek, ez utóbbi a szabadidőmnek és a munkámnak egyaránt fontos részét képezi.
Sportolóként és most vezetőként nyilván gyakran van úton, és számtalan helyen járt már. Van olyan ország ahova még nem jutott el, de mindenképpen szeretne?
Hatalmas ez a Föld, úgyhogy mindig lesznek olyan helyek, ahova szeretnék eljutni. Az utazásaim általában azokra a helyekre korlátozódnak, ahol fontos szerepet kap a vízilabda. Szerencsére ezek elég barátságos országok, ha csak Olaszországot, Spanyolországot vagy Görögországot nézzük. De például a vízilabdában erős Kanada valamiért kimaradt eddig az életemből, és a skandináv országokban sem jártam még soha. Persze mindig lesznek olyan országok, ahova szívesen járok vissza, és olyan helyek, ahol még nem voltam, de szívesen elutaznék.
Hogyan viszonyul a repüléshez?
Nagyon sokat repültem, egy ideig még a repülőjegyeket is gyűjtöttem, de ezt mára már abbahagytam, mert több cipősdoboznyi gyűlt össze. Most sokkal inkább a pontokat gyűjtöm, mintsem a repülőjegyeket. Nagyon fontosnak tartom a kényelmes utazást, a kevés átszállást, és nehezen viselem a hosszú várakozásokat. A csapattal is mindig úgy próbáljuk megszervezni a dolgokat, hogy minél kevesebb idő maradjon az átszállások között, ha pedig mégis hosszan kell várakozni, akkor ez a lehető legkényelmesebben teljen. Többek között ezért kedvelem a Flying Blue törzsutas programot is, hiszen általában a csapattal rengeteg pluszpoggyászunk van, melyek feladását így sokkal gördülékenyebben, egyszerűbben tudjuk megoldani. Emellett a programmal járó szolgáltatások, mint például az elsőbbségi beszállás vagy a lounge-belépés sokkal kényelmesebbé, illetve élvezetesebbé teszik az utazásainkat.
