Családi vállalkozásként indultak, és úgy lettek sikeresek, hogy azok is maradtak. Van ugyan exit-tervük, de nem pont úgy, ahogyan gondolnánk. A családi alkotmányról, a tabukról, vétójogról beszélgettünk. Gyimesi László, a cég ügyvezető igazgatója abban is segített, hogy jobban megértsük, miért bír hihetetlen jelentőséggel egy-egy szép köröm.

Az engem körülvevő hölgyeket figyelve – a 11 évestől a 90 évesig, a bolti eladótól a professzorasszonyig –, a körmük kinézete, ápoltsága mindenki számára kiemelt jelentőséggel bír. Kedves ismerősöm home office-ban dolgozik, mindent házhoz rendel, és csak akkor mozdul ki otthonról, ha az elkerülhetetlen. Egyetlen naptári bejegyzés „szent”, ha esik, ha fúj: a műkörmöstől kapott időpont. Ön közelről látja a témát, ezért arra kérem, segítsen megérteni a jelenség okát, miért van ennyire kiemelt jelentősége annak, hogy milyen színű és mintájú a hölgyek körme?

 

A felhasználó hölgyekkel indirekt kapcsolatban vagyunk, mi a műkörmös vállalkozókat szolgáljuk ki, az alapanyagot szállítjuk. Magyarország mellett Oroszország és Ukrajna számít műkörmös nagyhatalomnak, ezekben az országokban dolgozik a legtöbb jól képzett és minőségi szolgáltatást nyújtó szakember. Nem arról van szó, hogy egy magyar műkörmösnek jobb a kézügyessége, mint mondjuk egy franciának. A piac fejlettségét inkább az támasztja alá, hogy az említett országokban élő hölgyek igényesebbek a megjelenésükre, mint a nemzetközi átlag, legalábbis a körmüket tekintve mindenképpen. A nőiesség része a tetszeni vágyás, saját maguknak és természetesen a másik nemnek, vagyis nekünk, férfiaknak. A hölgyek között szép számmal akadnak versengő típusú személyiségek is; ők azok, akik elsősorban egymásnak öltöznek csinosan, nem a férfiak kedvéért. Ennek evolúciós oka van, és ebben nincs semmi rossz. Még egy fontos dolog: az ápolt köröm a testi-lelki jóllét, a well-being része, ugyanúgy, ahogy télen zárt, meleg cipőt veszünk fel, mert így kényelmes és természetes. Mindezek együtt teszik érthetővé az ön által említett esetet, amit mi is tapasztalunk: a műkörmöstől kapott időpont prioritást élvez.

A céget a nővére alapította, később Ön is bekapcsolódott és végül a szüleik is, és ez a felállás azóta sem változott. Ez azt jelenti, hogy a klasszikus családi üzleti modell bevált?

 

Abszolút. A testvérem 20 éve műkörmösként dolgozott. Követte a külföldi trendeket, de Magyarországon nem talált olyan anyagokat, amelyekkel szívesen dolgozott volna. Kitalálta, hogy alapítsunk egy saját márkát.

Gyimesi Dóra, a Mystic Nails ötletgazdája, alapítója: „Az életem a szakmám”

Pofonegyszerű.

 

Nyilván… A Mystic Nails történetének megértéséhez, háttérként annyit fontos tudni, hogy édesapám és édesanyám a rendszerváltás óta vállalkozók, mi, gyerekek az anyatejjel szívtuk magunkba a vállalkozói attitűdöt. Nem is merült fel soha, hogy alkalmazottak legyünk. Vezetőként az egyik legnagyobb hendikepem, hogy az állásinterjúkon még sosem ültem a jelölt székében, csak a felvételiztetőjében.

És ez miért baj?

 

Mert egy ilyen helyzetben minden azon múlik, hogy mennyire tudom megérteni a másik fél gondolkodását, érzéseit, problémáit, pontosan úgy, mint amikor a vevőinkkel tárgyalunk. Persze, ezen lehet segíteni: megvannak a megfelelő szakembereink, akik által bele tudjuk képzelni magunkat az asztal másik oldalán helyet foglaló tárgyalópartner helyzetébe, vágyaiba.

Térjünk vissza az alapításhoz! A nővére belevágott a businessbe.

 

Akkoriban édesanyám könyvelő vállalkozást vitt, én még egyetemre jártam, ezért édesapámhoz fordult, aki utólag bevallotta, hogy bár természetesen minden támogatást megadott Dórinak, úgy kezdte el a közös munkát, hogy ez majd egy jó lecke lesz, egyfajta bevezetés a vállalkozás világába. Édesapám arra gondolt, hogy a lánya egy-két év alatt orra bukik, de a kudarc nem lesz hiábavaló, hiszen fontos tapasztalatot szerez, bevezetést kap a vállalkozói lét szépségébe és kínjaiba, és kezdődhet a következő fejezet.

Nem sikerült elesnie.

 

Olyannyira nem, hogy idővel engem és anyukámat is „belerángatott” a vállalkozásba.

GYIMESI LÁSZLÓ

„A Mystic Nails-nél minden folyamat szabályozott, rendszerben gondolkodunk. És ez nem is lehetne másképpen, hiszen egyébként nem csak a vállalkozás esne szét, de a munkatársak is »szétcsúsznának«, élhetetlen lenne a céges életünk.”

Az angoltudásom kamatoztathattam, ami nélkülözhetetlennek bizonyult a tégelyek és a nyersanyagok importálásához. Szerettem ezt a feladatot, szívesen segítettem. Aztán felmerült bennem, hogy ha már importálunk, miért ne exportálhatnánk is. Persze, ez sem olyan egyszerű, de a kezdeti lelkes naivitásunk jól jött, olyannyira, hogy az összárbevételen belül a kivitel aránya 1-2 év alatt 80 százalék fölé emelkedett. A nemzetközi jelenlét önbizalmat adott, lépésről-lépésre növekszünk. 18 év alatt eljutottunk oda, hogy ma már több mint 25 országban vagyunk jelen, Magyarországon az első 3-4 márka között jegyeznek bennünket.

Hogyan alakult ki a munkamegosztás a családtagok között? Mi az, amit már nem maguk végeznek?

 

Jellemzően amikor egy új kolléga érkezik a céghez, az első pár hét után meglepődve szokta mondani, hogy ilyen szinten szervezett KKV-val még nem nagyon találkozott korábban: a Mystic Nails-nél minden folyamat szabályozott, rendszerben gondolkodunk. És ez nem is lehetne másképpen, hiszen egyébként nem csak a vállalkozás esne szét, de a munkatársak is „szétcsúsznának”, élhetetlen lenne a céges életünk. Méretünket tekintve KKV vagyunk, de a belső folyamatok szabályozottságát tekintve sokkal inkább hasonlítunk már egy multira, mintsem egy átalag magyar KKV-ra. Ennek kialakításában a zseniális kollégáim óriási segítséget adnak, gyakorlatilag immár ők viszik ezt a feladatot is, ami ugyan sok időt és energiát igénylő, „nyűgös” folyamat, de

GYIMESI LÁSZLÓ

„Készítettünk egy családi alkotmányt, amelyben kimondtuk, hogy amikor céges keretek között találkozunk, akkor nem családtagként viszonyulunk egymáshoz, és fordítva: a vasárnapi ebédnél nem cégtulajdonosként üljük körül az asztalt.”

megéri, megvan a hozadéka. A fentiek alapján könnyen kitalálható, hogy a családtagok szerepe is deklarált, édesanyám a pénzügyi vezető, de lassan nyugdíjba készül. Van egy jobbkeze, aki már be van avatva, de a hivatalos staféta-átadás még nem történt meg. Édesapám a beruházásokat viszi, de ő nem vezetőként, hanem munkatársként van jelen, a nővérem a szakmai vezető, én pedig az ügyvezető igazgató.

 

Betartják a határokat? Mennyire hoznak, hozhatnak szuverén döntéseket?

 

Amikor a nővérem úgy dönt, hogy egy bizonyos új terméknek helye van a palettán, akkor azt én nem vétózhatom meg, legfeljebb pénzügyi szempontból, például mert nincs rá erőforrás, vagy mert nem jön ki a matek, vagyis az árkalkuláció alapján nem lenne megtérülő a beruházás. Ez az elv fordítva is érvényesül: ha úgy gondolom, hogy szükségessé vált például egy új kolléga alkalmazása, akkor a nővérem ezt elfogadja. Az együttműködésünk azon alapul, hogy elfogadjuk, mindenki a cég javát szolgálja, és a vállalkozás számára legelőnyösebb döntéseket hozza a saját hatáskörében. Tiszteletben tatjuk a másik lépéseit és bízunk egymásban.

 

Van vétójoguk?

 

Hadd válaszoljak egy példával. Egy munkatársamnak volt egy ötlete, a nővérem egy ezzel ellentétes ideát hozott. Én a nővérem elképzelését támogattam. Hangsúlyozom, az ötletét, nem pedig a nővérem személyét. Az eset kapcsán beszélgettünk, és egyetértettünk abban, hogy a szavazatommal a cég fejlődését tartottam szem előtt, nem a rokoni kapcsolatot. Ezt a filozófiát kell profi módon és következetesen képviselni. Másképpen nem működik. Amikor reggel elindulok otthonról dolgozni, a fejemben aktiválok egy virtuális kapcsolót; férjből, apából, testvérből, szüleim gyerekéből ügyvezetővé válok. Nem a nővéremmel futok össze a tárgyalóban, hanem a szakmai vezetővel. Nem az édesanyámmal, hanem a pénzügyi vezetővel egyeztetek. Mindez egy hosszabb folyamat eredménye, és mára jól működik.

És otthon? Beszélgetnek a céges ügyekről, ha összejön a család? Tiszteletben tartják a határvonalat a családtag- és a társtulajdonos-szerepek között?

 

Készítettünk egy családi alkotmányt, amelyben kimondtuk, hogy amikor céges keretek között találkozunk, akkor nem családtagként viszonyulunk egymáshoz, és fordítva: a vasárnapi ebédnél nem cégtulajdonosként üljük körül az asztalt. Nem pusztán arról van szó, hogy félretesszük a szakmát: ilyenkor ezt tilos szóba hozni. Ennek betartásában a saját párjaink segítenek a leghatékonyabban: néhány éve jelezték, hogy számukra kellemetlen, hogy a céges ügyek megvitatásakor ők kívülállók, nem tudnak hozzászólni, és nem is igazán érdekli őket. Mindez teljesen érthető. Az ő figyelmeztetésük hasznos és fontos volt: észbe kaptunk, hogy szombat-vasárnap le kell tennünk a vállalkozói köpenyünket, ami az unokák érkezése óta hatványozottan érvényes. A napokban a kislányom születésnapját ünnepeltünk, és egyetlen olyan szó sem hangzott el, ami a cégre utalt volna.

Mekkorák a gyerekek?

 

A kisfiam három és fél, a lányom hat, a nővérem nagyfia tizenhárom.

Még a nagyfiúnál is korai azon gondolkodni, hogy miként veszi majd át a családi vállalkozást. Van 5-10 éves tervük, hogy merre akarnak tovább menni? Szóba kerül esetleg profi menedzsment bevonása?

 

Jelenleg a négy családtagé a cég. A személyes tervem és egyben a legnagyobb álmom – ami szerintem a vállalkozói minőség legmagasabb foka –, hogy eggyel hátrébb lépjek és csak a stratégiaalkotást vigyem tovább, másra bízva az operatív, ügyvezetői feladatokat. Ez egy relatív rövid távú cél, teszek is lépéseket ebben az irányban. 41 éves vagyok, 45 éves koromra szeretném elérni, hogy csak akkor dolgozzak, ha kedvem van, kényszer, határidő és nyomás nélkül. Minderről egyébként a családtagjaimat és a munkatársaimat is tájékoztattam. Az öröklés felmerült, de egyelőre csak viccelődés szintjén, még korai. Már csak az én személyes célom miatt is úgy alakítjuk a szervezeti struktúrát, a folyamatokat, rendszereket, szervezeti felépítést és a menedzsmentet is, hogy bármikor hátrébb lehessen lépni. Ez segíti az esetleges eladást, illetve átörökítést. Nem függhet egy-egy személytől a cég sikere.

Ez azt is jelenti, hogy hisz abban a forgatókönyvben, hogy ha egy „hivatásos” ügyvezető kerülne az Ön helyére, akkor ő ugyanolyan lelkesedéssel, elszántsággal, küzdeni akarással vinné tovább a céget, mint ahogyan ön most teszi? Hozná ugyanezt a szintet egy fejvadász által felkutatott ügyvezető?

 

Anno nem ügyvezetőként kerültem a cégbe, hanem mint export-import felelős, ami azt jelentette, hogy a beszállítói és a vevői kontaktok nálam futottak össze, ők a legfontosabb stakeholderek egy cég életében. Amikor ez kezdett kezelhetetlenül sok lenni, először a vevői, majd később a beszállítói oldal kezelését delegáltam. Technikai értelemben ez nem volt nehéz, inkább az elengedés volt fájdalmas. De rájöttem, hogy ennek számos előnye van: rengeteg idő szabadult fel. Léteznek klasszikus beidegződések, például, hogy amíg elmagyarázom, akár meg is tudnám csinálni. De ez egy tévedés! Ha egyszer jól elmondom, és a folyamat dokumentálásra is kerül, onnantól kezdve működik a dolog. A másik sztereotípia, hogy senki nem csinálja olyan jól, mint én. Az én tapasztalatom viszont rácáfol erre: akár jobban is lehet csinálni, mint jómagam. Nem értek mindenhez, de nem is kell. A vállalkozónak fel kell ismerni, hogy nem neki kell a legokosabbnak lenni, hanem nála ügyesebb és okosabb embereket kell maga köré gyűjteni.

Ön megtette?

 

Derülátó vagyok; határozott meggyőződésem, hogy van olyan kollégám, aki alkalmas arra, hogy egyszer ő legyen majd az ügyvezető igazgató. Nem csak az én szintemet hozza majd, hanem akár magasabbat is. Az biztos, hogy másképpen fog dolgokat csinálni, de ez nem baj. Ha annak idején a szüleim attól féltek volna, hogy „jaj, mi lesz, ha a gyerekek másképpen gondolkodnak”, akkor nem adták volna át a stafétát.