Az őszi kerekasztal vendégei minden létező műfajban képviselik a magyar kultúrát: zene, tánc, opera, operett, film. Sokat dolgoznak külföldön is, és sok látogatót vonzanak Magyarországra különleges produkcióik. Elhivatott emberek, különös, rendkívüli személyiségek, akik példaképül szolgálhatnak mindannyiunknak.Zétényi Lili főszerkesztő Bán Teodórával, a Szabad Tér Színház ügyvezető művészeti vezetőjével, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetőjével, Román Sándorral, az ExperiDance Production művészeti igazgatójával, Lőrinczy Györggyel, a Pentaton Koncert- és Művészügynökség ügyvezető igazgatójával és Deák Kriszta filmrendezővel beszélgetett.

Zétényi Lili: Ha ez a beszélgetés valahol külföldön történne, hogy mutatnátok be magatokat?

Deák Kriszta: Filmes vagyok, rendező, forgatókönyvíró, vágó. A gyerekeim szintén filmesek, és nagyon büszke vagyok rájuk. A férjem színész. Szóval, van miről beszélgetnünk. Az állatok közelsége megnyugtat, van egy kutyám, és van egy lovam is.

Zétényi Lili: Hol lakik a ló?

Deák Kriszta: Csobánkán. Ő volt a főszereplője a Családi nyár című televíziós filmnek. A forgatás után azt mondták a kaszkadőrök, hogy na, ennek a lónak annyi, kaszkadőr lónak már nem jó. Kikönyörögtem valahogy, hogy megvehessem.

Zétényi Lili: Lovagoltok is rajta?

Deák Kriszta: Régebben a férjemmel, Bálint Andrással sokat lovagoltunk. Mostanában inkább csak én. Tatár, ez a neve a lónak, életem legjobb vétele volt, kétszázötvenezer forintért vettem egy kitűnő nyereggel együtt tizenöt éve, járni vele az erdőt, számomra olyan, mint egy terápia.

Zétényi Lili: Teodóra, te hogy mutatkoznál be, mondjuk Japánban?

Bán Teodóra: A színpadon, majd a színpad körül éltem, élem az életemet. Szeretettel veszem körül mindazokat, akiknek a szolgálatában állhatok ezzel a foglalkozással.

Zétényi Lili: Most már kulturális menedzsernek tartod magad?

Bán Teodóra: Klasszikus balett végzettségű táncosként kezdtem a pályámat. Az Operaházban számos nagy és fontos szerepet táncoltam, de Európa több nagy színházában is, a Római Operaházban, a Milánói Scalaban léptem fel Seregi és Béjart balettek főszereplőjeként. Később saját vállalkozásban megnyitottam a Diótörő Balettiskolát. Sérülésemet követően egy kanadai barátunkkal 1991-ben megalapítottuk a VIP ARTS Management produceri céget a BudaFest Opera és Balett Fesztivál, a Szilveszteri Operabál és más kulturális események létrehozására. Ekkor vette kezdetét életem második felvonása, a kulturális menedzselés. Később a Margitszigeti Szabadtéri Színpad és a Városmajori Nyári Színházak vezetésében, nemzetközi rangra emelésében tevékenykedem. Ezek a feladatok segítettek abban, hogy a művészeket mint színházi vezető a Budapesti Nyári Fesztivál és szeptembertől már a Tavaszi és az Őszi Fesztiválok szerevezőjeként is megértéssel és hittel szolgáljam, képviseljem.

Zétényi Lili: Csak mostanában tudtam meg, hogy Gyuri is táncolt…

Lőrinczy György: Sanyival kortársak vagyunk, Novák Tata iskolájából jövünk mindketten. Nála rendszeresen összejöttünk esténként, ahol ő, a maga közvetlen stílusában, megjósolta, hogy mi lesz belőlünk. Sanyinak egyből azt mondta, hogy koreográfus leszel! Nekem meg azt, hogy szervezéssel foglalkozz! Végül is ő talált ki minket, így indult a pályánk.

Zétényi Lili: Sándor, azt olvastam, hogy egy kicsi faluban ültél a kút mellett, ott tanultad az alaplépéseket.

Román Sándor: Minden normális falusi közösségben meg kellett tanulnia az embernek táncolni. A tánc nemcsak önkifejezés volt, hanem egy olyan lehetőség, amivel az ember pozícionálja magát. A lányok szerették, ha jól vezettél tánc közben, ha elszórakoztattad őket. Ha ügyes voltál, akkor mással is megbíztak. A tánc megkövetelt egyfajta fegyelmet is, és ahhoz, hogy jól táncolj, zeneileg is meg kellett felelni, és akkor elmentél zongorázni. A tánc lökött ide Pestre, a Balettintézetbe, ahol aztán rám ömlött egy másfajta világ. Aztán az röpített el a tengerentúlra.

Zétényi Lili: A Rózsavölgyi Szalonban vagyunk, ez egy kultúrtörténeti hely. Valaki száz éve azt mondta, hogy minden, ami zene, Rózsavölgyi.

Lőrinczy György: Az épület százéves évfordulóján hozta létre Zimányi Zsófia ezt a szalont, ahol most ülünk. A Rózsavölgyi Zeneműkiadó ennél még hosszabb múltra tekint vissza, százötven éves, az eredeti épület a Szervita tér másik oldalán volt, állítólag ott járt Liszt Ferenc és Wagner is. A Rózsavölgyihez kapcsolódott az akkori legnagyobb külföldi és magyar szerzők műveinek megjelentetése, Debussy és Ravel, Bartók, Kodály, Dohnányi életműve. A Rózsavölgyi egyben koncertszervező iroda is volt. Most a Pentaton és a Rózsavölgyi csinálja mindezt. A Pentaton a rendszerváltás utáni Magyarország első magánügynöksége, 1996 óta vezetem. A bemutatkozásra visszatérve én nagyon nem szeretem a titulusokat. Egy csomó mindent tudnék magamról mondani, a Mesterségek Ünnepének és a Hódmezővásárhelyi Kulturális Központnak vagyok a művészeti vezetője, a Nemzetközi Ügynökszövetség elnökségi tagja, Miklósa Erika menedzsere, de én Lőrinczy Gyuri szeretnék lenni...

Zétényi Lili: És már Lőrinczy Gyuri vagy?

Lőrinczy György: Szerintem most már igen. Lassan igen. Azt is szoktam mondani, hogy kompromisszumgyáros vagyok. Magyar-magyar tolmács, hivatásos néző, de leginkább kreatív producer, kreatív menedzser vagyok.

Zétényi Lili: Azt olvastam, hogy a régi épületet Rózsavölgyi Kaszinónak hívták viccesen…

Lőrinczy György: Igen. Ezt a szellemiséget szerettük volna Zimányi Zsófival ide átmenekíteni.

Zétényi Lili: Azt is mondtad, hogy ez a szakma kétarcú dolog. Egyfelől zsúrfiú arcok kellenek, akik sármosak, kellemes fellépésűek, bárkit bármiről meg tudnak győzni. Másfelől a kultúramenedzselés precizitást is igényel. Szerződéseket kell aláírni, dátumokat, számokat megjegyezni, fegyelmet tartani. Ritkán találkozik ez a sokféle tulajdonság egy emberben. De azt gondolom, kivételesen bennetek ez mind megvan. Ha megszületik egy újabb előadás vagy film, az nagyszerű, de mennyi munka van mögötte! Ezt hogy bírjátok?

Deák Kriszta: Teljesen mindegy, hogy egy film nehezen vagy könnyen készül el. Csak a végeredmény fontos. Amikor ilyeneket mondanak nekem, mint most te is…

A teljes cikk a La femme 2013. őszi számában olvasható.