Nem kevesebb, mint 20 év telt el azóta, hogy polcokra került George R. R. Martin nagy sikerű A tűz és jég dala című regényciklusának első része, a Trónok harca. És bár 1996-óta a kulturális paletta jelentősen átalakult, a Martin megálmodta történet népszerűsége azóta is töretlen maradt. Az olyan mára szinte kultikus jelentőségű sorozatok, mint az HBO által életre keltett Trónok harca, szép lassan kiszorítják a nagy költségvetésű mozifilmeket a reflektorfényből. És míg mindenki a legújabb évad eseményeivel van elfoglalva, azt kevesen tudják, hogy az egyes epizódokat olykor akár az angol történelem lapjain is felfedezhetjük!
Rózsák háborúja
George R. R. Martin nagyon jól tudta, mit csinál, amikor a késő 15. századot választotta regényei inspirációjául. Olyan kor volt ez Angliában, amelyben három királyt (VI. Henrik, IV. Eduárd és III. Richárd) is megöltek, és egy tucat herceget, valamint trónkövetelőt lemészároltak, miközben tízezrek vesztették életüket a csatamezőkön.
Még maga az író is bevallotta, hogy a történetre nagy hatással volt az 1455 és 1487 között zajló rózsák háborúja, melyet a brit történelem egyik legvéresebb polgárháborújaként ismerünk. Főszereplői azonban nem a Starkok és Lannisterek, hanem a Yorkok és Lancasterek voltak, akik, filmbéli alteregójukkal ellentétben, ugyanannak a királyi vérvonalnak, a Plantagenêt-háznak voltak a leszármazottjai, ezért mindkét család joggal formálhattott igényt a trónra. A háborúban a vörös rózsa utalt a Lancaster-házra, a fehér rózsa pedig a York-dinasztiát jelképezte. A százéves háború után a központi hatalom meggyengült, a hűbérúri rendszer korrumpálódott, a nemesi családok pedig egymásnak estek. Nem csoda hát, hogy a rózsák háborújának történetében legalább annyi ármányt, árulást, lefejezést, könyörtelen és véres tettet találhatunk, mint Westeros meséjében.
A rózsák háborújának szereplői egyébként történetüket tekintve erősen hasonlítanak a Trónok harca főhőseire. Elég csak megemlítenünk Anjou Margit angol királynét, aki mentálisan gyenge férje, VI. Henrik mellett előszeretettel szólt bele a politikai ügyekbe. Állítólag imádta a cselszövést, határozott és szép nő volt, aki gyakorta helyezte saját érdekeit, illetve vágyait a „nagyobb jó” elébe. Cerseihez hasonlóan Anjou Margit is minden eszközt bevetett azért, nehogy bárki elvehesse utódjától a trónt. És ahogyan sorozatbéli karakterének, úgy Anjou Margitnak is akadtak bőven ellenségei mind a királyi palota falain belül, mind azon kívül. Plantagenêt Richárddal például, aki sokáig hűségesen szolgálta a királyt, többször is összetűzésbe került. York hercege végül megelégelte a másodhegedűs szerepét, és a wakefieldi csatában harcba szállt a trónért, ám végül alulmaradt, és Eddard Stark sorsára jutott. Halála után, elrettentésül, a fejét a yorki vár fokára tűzették.
Bár az állítás sosem nyert bizonyságot, Margit rosszakarói időközben azt suttogták, hogy gyermeke, a walesi herceg nem is VI. Henrik fia. Cersei gyermeke egyébként a királyné fiához, Lancasteri Eduárdhoz hasonlóan szintén a kegyetlenségéről ismert. Bár Lancasteri Eduárd jelleméről kevés feljegyzés található, a róla szóló történetek általában szadista, vérszomjas emberként ábrázolják, aki előszeretettel „kínozta” feleségét, Anne Neville-t, miközben ellenségei fejét követelte. A fiatal herceg végül hasonló sorsra jutott, mint Joffrey a Trónok harcában, és 17 évesen elesett a csatamezőn Tewkesburyben.
Figyelemre méltó párhuzamot fedezhetünk fel IV. Eduárd és Robert Baratheon között is. Robert fiatalkorában félelmet nem ismerő harcos volt, elég bátor ahhoz, hogy egy lázadás segítségével megdöntse a több ezer éves Targaryen-uralmat, és megkoronáztassa magát. Ebben a tekintetben IV. Eduárd is hasonló, akinek trónra lépésével átmenetileg a Yorkok kerültek hatalomra 1461-ben. De ahogyan Robert a sorozatban, idővel IV. Eduárd is az ital rabjává vált, és erkölcstelen viselkedéséről vált híressé. Roberthez hasonlóan halálos ágyán ő is megváltoztatta a végakaratát, és testvérét Richárdot, Gloucester hercegét jelölte régensnek kiskorú fia mellé. Richárd azonban elérte, hogy a néhai királyt bigámiával vádolják meg, és őt koronázzák királlyá.
Bár azt egyelőre még nem tudjuk, ki nyeri meg a Trónok harca koronáját, a rózsák háborújúnak végét nagyon is ismerjük. A harmincéves harcból végül a Tudor-dinasztiát megalapító VII. Henrik került ki győztesen, aki, Daenerys Targaryenhez hasonlóan, átkelt a La Manche csatornán egy franciákból és skótokból álló idegen hadsereggel a háta mögött, majd végigvonult szülőföldjén, és útközben egyre nagyobb haderőt toborzott. Ahogyan az elárvult Daenerys, Henrik sem ismerhette soha az apját, aki még születése előtt elhunyt. De még fontosabb, hogy Beaufort (Lancaster) Margit fiaként anyai ágon igényt formálhatott a trónra. Miután apja meghalt, a Yorkok pedig hatalomra törtek, a fiatal Henriket Franciaországba menekítették, ahol 14 éven át száműzetésben élt. Mivel nem fért hozzá sem a családi vagyonhoz, sem a hadsereghez, az akkori király, IV. Eduárd egy idő után megfeledkezett róla. Ám a káosz szép lassan eluralkodott Anglián, Henrik pedig csupán a megfelelő alkalomra várt, hogy megbuktassa III. Richárdot. 1485-ben a bosworthi csatában végül megütközött Richárd királlyal, aki életét harc közben vesztette. Henriket angol királlyá koronázták, és a Tudor-ház 116 évig uralkodott Anglia, valamint Wales felett.
A vörös nász
Persze a rózsák háborúján túlmenően is találhatunk még a sorozatban bőven történelmi utalásokat. Ilyen volt például A vörös nász című epizód, amelyben Tywin Lannister megölette Robb Starkot, és leverte az északi lázadást. A tragikus eseményt állítólag két nagyobb mészárlás ihlette: a fekete vacsora és a glencoe-i mészárlás. A fekete vacsora 1440 novemberében történt, amikor a skót király meghívta magához az edinburghi várba ellenségét, Douglas grófot, és öccsét, Davidet. Evés közben a felszolgálók egy hatalmas malacfejet tálaltak fel dobszó kíséretében, amelyről addigra már a vendégek is sejtették, hogy a halált jelképezi. A gyanú igazolódott, a lakoma után a testvéreket kivonszolták, és lemészárolták. Hasonló módon ért véget 100 évvel később a Campbell- és MacDonald-klán közös vacsorája Glencoe-ban A Campbell-klán vendégül látta ellenségeit, a MacDonaldokat, akiket a vendégjog szerint ott tartózkodásuk alatt nem érhette bántódás. Az esemény mégis tragikus véget ért, a MacDonaldokat egy hétig látták vendégül, mielőtt mindannyiukat megölték volna.
