Enerváltam ácsorogtam az iskolaudvaron, amikor az egyik osztálytársam nekem rontott: − Te ki leszel? – Hogyhogy ki leszek? – meresztettem a szemem. − Én vagyok Rákóczi, van már Bercsényi, a bések a labancok, többen vannak, ha nem jössz, megvernek bennünket – hadarta a kissrác. Mivel akkor még a lőcsei fehér asszonyról sem hallottam, még inkább zavarba jöttem: − De én lány vagyok, nem lehetek harcos, egyáltalán kik voltak akkor a feleségek, mit csináltak? Ekkor már „Bercsényi” is ott toporgott, az egy szem nőn, a sorozatból már kiírt Zrínyi Ilonán kívül neki sem volt jobb ötlete. Végül a kurucok és a labancok, ahogy minden délután, jól összeverekedtek, én meg ott maradtam a melankóliámmal: − Hová tűntek az anyukák és a feleségek? Nem hagytak nyomot?
Néhány év múltán, túl jó néhány történelmi regényen, már a nagybetűs igazságot keresve, magam is beláttam: a történelemkönyvek egyneműek, a hatalmi játszmák sűrű szövevényében elveszett a hozzám hasonló hétköznapi nő alakja, hangja, vágya, véleménye. Sőt! A formabontó vagy a férfi jogán halhatatlanságot nyert asszonyokról szóló beszámolók sem szeplőtelenek, többnyire az maradt ránk, amit a férfiak tudni véltek, hinni akartak róluk. A his-storyból kimaradt a her-story: a nők a múlt foglyaivá váltak. Az egyetemen aztán megtudtam: kiszabadításuk már elkezdődött, az új szemléletű kutatások révén egyre több női sors elevenedik meg, igaz még messze vagyunk az egyenjogúságtól.
A régi kisfiú kérdésére végül nemrég találtam meg a választ a Magyar Országos Levéltár Asszonysorsok a Rákóczi-szabadságharcban című konferenciáján. Az idén 300 éve véget ért háborúskodás ugyanis ünnep: levéltárosok, történészek, muzeológusok, irodalmárok összegzik, milyen új rétegét tárták fel ennek az időszaknak. Krúdyval ellentétben nem akarják a történet szereplőit sem szépnek, sem rútnak láttatni, levéltári források alapján hiteles képet igyekeznek festeni azokról a történelmi személyekről, akik vagy a feledés, vagy a túlzott figyelem miatt veszítették el eredeti alakjukat.
Az előadásokból egyértelműen kiderült, a Rákóczi-szabadságharc időszaka kiváló terep arra, hogy a háborúskodás, a politika eseményei mögül a korszak asszonyai is kiemelkedjenek. Míg a férfiak távol hadakoztak, otthon minden területen az asszonyoknak kellett helyt állniuk, és ehhez ki kellett lépniük hagyományos szerepükből. Gyereket neveltek, birtokot vezettek, állást foglaltak, döntéseket hoztak, ami nem maradt nyomtalan, szerepvállalásuk nyomát naplók, levelezésük, jegyzőkönyvek, összeírások, bírósági ítéletek őrzik.
Írásunk folytatása a La femme Az 50 legbefolyásosabb nő című különszámában olvasható!
