Az élete alapvetően a tanításról és a tudományról szól. Az egyetemen biokémiát tanít, kutatásaiban pedig nagy reménységet jelentenek az időskori agykárosodással kapcsolatos felfedezései.
Általános orvosi diplomát szerzett 1973-ban, de hamarosan a gyógyszerészeti intézetbe került, majd rövid idő múlva a SOTE II. sz. Kémiai-biokémiai Intézetében folytatta tevékenységét. Az oktatói ranglétrát végigjárva idővel tanszékvezetői és egyetemi tanári kinevezést kapott. Két időszakban, a kilencvenes évek végén, azután pedig 2003 és 2009 között volt a Semmelweis Egyetem tudományos rektorhelyettese. Közben folyamatosan tanított.
„Az én befolyásom semmi esetre sem azt jelenti, hogy lobbierőm van, hogy kijáró ember lehetnék. Az én befolyásom az előadóteremben érvényesül. Mert az fogja meg a hallgatót, ha az előadó személyisége is jelen van. Ilyen értelemben feltétlenül befolyással vagyok a hallgatóimra” – mondja.
Maga is rengeteget tanult, első generációs értelmiségi, még felnőttként sem restellte az
ismeretszerzést, így mélyedt el a számítástechnikában és alkalmazásaiban. Ez a lankadatlan kitartás jellemzi kutatói pályáját is. Volt Széchenyi-ösztöndíjas. Vendégkutatóként dolgozott Londonban és New Yorkban is. 2000-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia tagja (ma a
tudományos testület háromszázhatvanöt tagja közül huszonkettő nő). Ádám Veronika szerint az orvosi területen őelőttük harminc évig nem volt nő az akadémikusok között. „Az én életem feltétlenül a tudományról is szól – folytatja a megkezdett gondolatmenetet. – Ilyen értelemben véve a befolyás azt jelenti, hogy a kutatásaink beépülnek egy nemzetközi közösség munkájába. A publikációinkat sok ember olvassa, beilleszti a maga munkájába, így az én szűk szakmai tevékenységem, azt remélem, befolyással van a tudományos közéletre.”
Kutatási területe most az idegek oxidatív károsodásának tanulmányozása. Munkacsoportjával még az ezredforduló táján az agyérrendszerrel kapcsolatos időskori betegségek molekuláris mechanizmusait kezdték el vizsgálni. Így az Alzheimer-kórt, a Parkinson-kórt is befolyásoló oxidatív stressz okait, s e területen értek el a tudományos világban igen komoly visszhangot kiváltó eredményeket. „Amit csinálunk, az nyilván a jövőnek szól. A tudomány ebből a szempontból csodálatos: mert legyen bármilyen kis vagy nagy dolog, ami igaz, az beépül az egyetemes tudásba, így válik egy szemmé a hosszú láncban. Itt marad a világnak, amikor az ember már régen nincs jelen.”
Akadémikus, egyetemi tanár, kutató. 1973-ban szerzett általános orvosi diplomát, majd biokémiai kutatásokba kezdett. 1981-től tanársegéd, 1990-től tanszékvezető. 1997 és 2000 között Széchenyi professzori ösztöndíjas volt. 1998-ban megkapta a Szentágothai-díjat. 2000-ben lett az MTA tagja. A Magyar Biokémiai Egyesület vezetőségi tagja, az Európai Neurokémiai Társaság főtitkára, a Medical Sciens Monitor, majd a Brain Research Bulletin szakfolyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Széchenyi-díjas, kitüntették a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével. Férje Vizi E. Szilveszter, az MTA volt elnöke.