Henri de Toulouse-Lautrec (1864―1901) születésének 150. évfordulója alkalmából a Szépművészeti Múzeum gazdag grafikai gyűjteményéből mutat be válogatást. Több mint 200 litográfiát, 10 plakátot, és korabeli fényképek tömegét vonultatja fel a párizsi Montmartre hangulatát idéző kiállítás.

A francia zseni

Henri de Toulouse-Lautrec-Monfa 1864-ben, éppen 150 éve született az egyik legtekintélyesebb és legrégibb arisztokratacsalád sarjaként a dél-franciaországi Albiban. Szülei első fokú unokatestvérek voltak, valószínűleg ennek volt köszönhető, hogy Toulouse-Lautrec ritka genetikai betegségtől szenvedett egész életében. 13 éves korában egy baleset következtében eltörte jobb combcsontját, 14 évesen pedig a balt. A törés sajnos nem gyógyult megfelelően, ezután végtagjai megálltak a növekedésben. Feje aránytalanul nagy lett, törzse akár egy kifejlett felnőtt férfié, lába pedig akár egy gyermeké. Miután fizikailag semmilyen szinten nem tudott megfelelni az elvárásoknak, elmerült a művészetekben, és az egyik legnagyobb posztimpresszionista festővé, szecessziós illusztrátorrá és litográfussá nőtte ki magát. A művész rajztehetsége már egészen fiatalon megmutatkozott, így tanulmányait a korszak neves festője Fernand Cormon párizsi műtermében folytatta, ahol diáktársai voltak Émile Bernard, Louis Anquetin és Vincent van Gogh is.

1884-ben a Montmartre-ra költözött, amelynek pezsgő világa egyszerre jelentette otthonát és műveinek legfőbb inspirációját. Nem vágyott díjakra, elismerésekre, azt azonban fontosnak tartotta, hogy művei minél több emberhez eljussanak, így örömmel vette, amikor újságokban is megjelentek, és lelkesen vetette bele magát az éppen születőben lévő műfaj, az utcai reklámplakátok készítésébe. Az igazi ismertséget éppen első ilyen – a Moulin Rouge mulató számára tervezett – plakátja hozta meg számára 1891-ben. Innentől kezdve szenvedélyesen készített litográfiákat, mintegy 360 darabot, közöttük 30 plakátot. Noha a litográfia technikája korábban sem volt ismeretlen, az 1890-es években élte második virágkorát. Lautrec számára a festői és litográfusi tevékenység egyenrangú volt: kiállításain szinte mindig együtt mutatta be a festményeket, plakátokat, litográfiákat, rajzokat, ezzel is érzékeltetve, hogy a különböző eljárással készített művei egyenrangúak. A kőnyomatos munkáinál is nagy gondot fordított a kivitelezésre, gondosan ügyelt minden részlet megvalósítására.

Litográfiák

A francia alkotó életének utolsó tíz évében készített litográfiákat. A litográfia a síknyomtatás elvén alapuló grafikai módszer, egykor a nyomdatechnika egyik legfontosabb eljárásának számított. Az így előállított nyomatot is litográfiának

vagy kőnyomatnak nevezzük. Toulouse-Lautrec újított az eljáráson, fogkefével seperte fel a festéket, így optikai keveréssel változatos színeket tudott létrehozni plakátjain. A 20. század elején és már Toulouse-Lautrec előtt is főként plakátokat nyomtattak ezzel az eljárással.

A Szépművészeti Múzeum kiállításán igazán nagyszabású gyűjteménnyel szembesülünk. A művek nyolc fontosabb tematika köré csoportosulnak. Elsőként a párizsi éjszakák jellegzetes alakjai és a sztárok láthatók. Külön részt alkotnak a színházzal összefüggő művek: plakátok és szereposztások, valamint a színpadi és nézőtéri jelenetek. Önálló egységet alkotnak a nyilvánosházak, középpontban a múzeum egyetlen olajképével – az Ezek a hölgyek az ebédlőbennel. Külön csoportba kerültek a kottacímlapok, illetve a lóverseny témáját bemutató lapok. A munkák, amelyek baráti megrendelésre születtek vagy személyesebb vonatkozásúak, a „barátok között” egységben kapnak helyet. A kiállítás utolsó része a Szépművészeti Múzeum Lautrec-kollekciójának születését illusztrálja részben dokumentumokkal, részben a gyűjteménybe került különlegesen kis példányszámban létező lapok kiemelésével, így állítva emléket az egykori szakemberek rendkívül tudatos és gondos gyűjteménygyarapításának.

Párizsi éjszakák

Lautrec műveiben előszeretettel ábrázolta a 19. század végi szórakoztatóipar legfontosabb helyeit, a zenés kávéházakat, a táncos mulatókat, egyszóval a bohém párizsi életet. 1889-től 1894-ig számos alkalommal szerepeltette képein a Montmartre-ot. Ebben az időben nyitott a Moulin Rouge kabaré is; ebből az alkalomból a művész megbízást kapott egy plakátsorozat készítésére. A kabaré fenntartott neki egy helyet, törzsvendég lett, emellett pedig festményei is helyet kaptak a Moulin Rouge falán. Alkotásaitól nem mindenki volt elragadtatva, egyesek közönségesnek tartották, mások szerint pedig túlságosan is idilli képet festett erről a züllött világról. Legismertebb Moulin Rouge-zsal kapcsolatos alkotásai között vannak az énekes Yvette Guilbert-ről, a táncos Louise Weberről és Jane Avrilról készített művek. Láthatóan Toulouse-Lautrec előszeretettel űzött gúnyt a burzsoáziából, munkái kifejezetten ironikus hangvételűek.

Nyilvánosházak

Lautrec, a társadalmon kívülálló művész, megtalálta helyét a szexuális szubkultúrában; állítólag még dicsekedett is barátainak, hogy egy ideig bordélyházakban élte mindennapjait. A festő több mint 50 festményt készített a prostitúció témájában, melyek közül életében egyiket sem állították ki nyilvánosan. Csak azt az 1896-os 11 litográfiát tartalmazó albumot tették közzé, amely a prostituáltak mindennapjait ábrázolta. Lautrec láthatóan rokonszenvet táplált a prostituáltak iránt. A nők mind érzékiek és csábítóak, miközben egyesek öltözködnek vagy szépítkeznek, mások beszélgetnek, vagy éppen munka után megtörten üldögélnek az ágyukon. Lautrec számára a bordélyházak jelentették az egyetlen olyan menedékhelyet, ahol szégyenkezés nélkül járhatott-kelhetett.

Lautrec egyedi humorának és ragyogó intellektusának köszönhetően sok barátra tett szert. Számos alkalommal készített barátairól képeket, amelyeket a kiállításon is megcsodálhatunk. Egyike volt kedves szokásainak, hogy a vendégekről vicces karikatúrákat készített, majd ráírta az esti menüt, az így készült képet pedig mindenki hazavihette a vacsora után.

A festőt azonban gyakran gúnyolták kinézete miatt, ami miatt az alkoholhoz menekült. Eleinte a sör és a bor nyújtott számára vigaszt, de később egyike lett azon kevés párizsinak, aki élvezte az amerikai stílusú koktélokat, és szívesen kísérletezett új italok elkészítésével maga is. Az alkoholizmusával nem sokkal halála előtt szanatóriumba került, majd agyvérzés következtében hunyt el a családi birtokon 36 éves korában.