Öt éve még ott volt a Nemzeti Színház és az Alföldi-korszak, ami egy nehéz, de jó periódus volt az életemben. Akkor már javában dübörgött a zenekarom, közben pedig színészként is próbáltam helytállni, így időnként kemény volt összeegyeztetni ezt a kettőt, de megérte. Azóta rengeteg jó dolog történt velem: több száz koncerten vagyok túl, és megjelent két lemezem is. Most már azt is elmondhatom, amiről a legutóbbi La femme-interjúban még hallgatnom kellett: nemrég eljátszhattam álmaim szerepét a Terápia második évadában. Persze nemcsak örömteli dolgok történtek ebben az időszakban - a kultúrát és a szívemhez közel álló színházi társulatokat sújtó anyagi és egyéb szankciók számomra nagyon fájdalmasak. Az életemet legmélyebben meghatározó esemény azonban a színpadtól távol zajlott: megszületett a kisfiam, amitől teljesen más ember lettem - nem is maradhat senki ugyanaz, ha születik egy gyereke.

Látszólag ugyanúgy folyik tovább az életem, űzöm tovább ezt a rock'n'roll életformát is, ami ugyan pokoli nehéz egy kisgyerek mellett, viszont az anyaság fantasztikus élmény, és nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy nem hagytam ki, mert egy nőnek tényleg ez a legfontosabb az életben.

A La femme sikerének is nagyon örülök. Az internet korában eleve nagy dolog, ha egy papír alapú újság még piacon tud maradni. Mivel rengeteget turnézom a zenekarral, a fél életünket a benzinkúton töltjük, és ott óhatatlanul sokat téblábol az ember az újságosstand előtt. A La femme mindig benne van a top 3-ban, ami a tekintetemet ilyenkor magára vonzza - már csak a címlap, a betűtípus, a tipó, a papír igényessége miatt is. A bulvár olyan szinten árasztott el mára mindent, hogy nehéz a szemétdombról kiragyogni, de a La femme-nak szerencsére sikerül.

A középosztálynak és értelmiségnek azt a rétegét célozza meg, amely manapság fogyóban van. A versenyképességhez így nagy szükség van arra, hogy az értékes tartalom impozáns külsővel párosuljon, mert ettől vonz magához még most is, mikor az interneten már szinte bármi elérhető egy kattintással. A La femme helyében én talán még bevállalósabb lennék. Persze ez az én ízlésem, hiszen engem mindig a merész és a vad dolgok izgattak, de a magam részéről még több izgalmas és váratlan húzásra bátorítanám a csapatot - mert inkább emelni kell a lécet, és felfelé húzni az embereket, mint akár egy jottányit is lejjebb ereszkedni a tömegízléshez.