A kortárs kultúra sugallja azt az érzést, hogy ami a legfontosabb dolgokat illeti, mindenki lényegében ugyanazzal a batyuval indul az életbe. Ez természetesen nem a társadalmi adottságokra- vagyonra és státuszra- vonatkozik. Lehet, hogy az embernek kevés a pénze, alacsony a presztízse és lépten-nyomon visszautasítják, de  ezek - az önsegítőkönyvek és kulturális üzenetek célzásai szerint - csupán átmeneti bajok. Kemény munkával, pozitív hozzáállással, és egy pár ragyogó ötlettel ezen lehet segíteni.

 

 

Mindig olvasni olyan inspirálásra használt történeteket, amelyben valaki egy jó ötlettől vezérelve a semmiből birodalmat épített. Régebben az a gondolat, hogy más elért valamit, amivel én nem rendelkezem (egy üzlet, tekintélyes állás, stb.), egy távoli, személytelen tény maradt, nem érintette az emberek belső életét, mert a legtöbb ember számára nem tudta volna azt az utat bejárni. Valahogy úgy, ahogy egy földműves sem reménykedett abban, hogy egy nap lovag lesz belőle.

 

Ahol nincs lehetőség, ott nincs irigység 

 

De a modern társadalom szelleme intenzív egyenlőséget sugároz, amely valóságos kínzás az irigység szempontjából. Merthogy amikor a társadalmak azt üzenik tagjaiknak, hogy az ambíciók egyenrangúak, mindenki elérheti, amit akar, az irigység kiüti a plafont. 

Nem irigylünk mindenki, csak azt, akiről azt gondoljuk, hogy az általuk élvezett előnyök általunk is elérhetők lehetnek. Tehát, amikor szinte minden olyan, mintha a miénk lehetne (de sok minden soha nem lesz az), az irigység még több nagyobb utat kap. Sajnos, a társadalom egyszerre generál elmondhatatlan mennyiségű irigységet, és egyidőben elítéli azt, aki esetleg beismerni, hogy ő bizony irigy valakire.

 

 Mivel az irigység miatt kellemetlenül érezzük magunkat, arra késztet, hogy ezeket az érzéseket elnyomjuk - és így szem elől veszítünk néhány rendkívül fontos tanulságot. Amilyen mélyen kényelmetlen az irigység, beismerni elengedhetetlen követelmény a tisztességes élethez. Ez ugyanis felér egy cselekvésre való felhívással: egy áttételes, indulatos üzenet a személyiségünk magjából, arról, hogy mit kellene tennünk, megvalósítanunk. Enélkül nem tudnánk, hogy mik akarunk lenni. Ahelyett, hogy elnyomjuk az irigységet, inkább mindent meg kell tenni azért, hogy tanulmányozzuk.

ELLENTÉTEK VONZÁSÁBAN

A társadalom egyszerre generál elmondhatatlan mennyiségű irigységet, és egyidőben elítéli azt, aki esetleg beismerni, hogy ő bizony irigy valakire.

Mindenki, akit irigylünk, egy olyan puzzle részei, ami a mi lehetséges jövőnket ábrázolja. Amikor egy magazint lapozgatunk vagy híreket hallunk egy régi munkatársról, ezekből az apró alkotóelemekből egy portrét rakhatunk össze, egy lehetséges énünkét. Ezért aztán amikor azt érezzük, elönt a sárga irigység, csak egy kérdést tegyünk fel magunknak: "mit tudok ebből tanulni?" 

 

Sajnos nagyon rossz tanítványai vagyunk az irigységnek. Ha irigylünk valakit, nem gondolunk arra, hogy amit magunknak szeretnénk, az a másik életének csak egy kis része. Lehet, hogy például nem a sikeres vállalkozó teljes életét szeretnénk magunknak, hanem csak az üzleti képességeit és kommunikációs készségét. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy csak egy bizonyos részt irigylünk egy irigylésre méltó életből, egy tulajdonságot, egy lehetőséget, nem az egészet.  Azt pedig saját magunk módján meg lehet valósítani.

 

Az irigységgel tudni kell bánni, esetenként csillapítani. Ha túl erősen magával ragad, akkor megrémít és inaktívak leszünk, megakadályoz minket attól, hogy egyetlen tervet is megvalósítsunk. Tudni kell kizárni a mások sikereiről beözönlő híreket, és megállni, időt adni magunknak, hogy belevágjunk abba, amiért később mi magunk is irigylésreméltók leszünk (bár ez inkább ne legyen cél). Jól megnézzük az előttünk magasodó hegyet, felmérjük, mennyi erő kell hozzá, és koncentrálunk, hogy elérjünk a csúcsra. A türelmetlenség irigységgel párosulva csak kétségbeesést és szétesést szül.

 

Azt is érdemes fejben tartani, hogy a siker is nagyon szabálytalan, kiszámíthatatlan. Ellentétben azzal, amit a média sugall, a vállalkozások többségéből valójában nem lesz az új Facebook, a legtöbb film nem kap Oscart, a legtöbb pályakezdő nem robban üstökösként, a legtöbb ember arca és teste átlagosan szép (a címlapok is photoshopoltak), ezen kívül pedig szinte mindenki szomorú valami miatt, és aggódással tölt sok időt. A középszerűség az emberi norma, és ez így jó.

 

Egy másik fontos stratégia, hogy csökkentsük az irigység erejét-, hogy megértsük, pontosan mitől függ mások sikere. Talán ezek az emberek nem annyira hasonlítanak ránk, mint gondoljuk. Lehet, hogy az az érzés, hogy hasonlók, egyenlők vagyunk, félrevezet. Lehet, hogy látszatra úgy tűnik, ugyanott tartanak, azt csinálják, úgy néznek ki, mint mi. De meglehet, hogy vannak előttünk rejtett képességeik, amelyek javukra váltak. Egy plusz diplomájuk, vagy napi 18 órát dolgoznak. Vagy kíméletlenség van bennük, amiről tudjuk, hogy akármi van, mi nem lennünk rá képesek. Az egyenlőség hangsúlyozása helyett inkább az a lényeg, hogy egy rakás tulajdonság együtt adja ki a siker képletet- és lehet, hogy mi nem rendelkezünk az összes ilyen tulajdonsággal. Ez nem mentség, hogy neki se álljunk, sőt. De megment az állandó összehasonlítás és irigykedés szorításától. Nem kísért a gondolat, hogy ha ők igen, miért nem én? - ami egyszerűen önkínzás és pánik. Igazából nem vagyunk olyanok, mint azok, akiket irigylünk. Nem a lustaság, balszerencse vagy kényszer miatt. Ha józanul végiggondoljuk, távolról szemlélve feltűnhet, hogy néhány siker valójában tényleg elérhetetlen számunkra. Így ahelyett, hogy csalódott riválisok leszünk, értékelni fogjuk mások teljesítményét.