Zsigmond Vilmos 2015 tavaszán azért érkezett Magyarországra, hogy az utolsó simításokat végezze el budapesti fotókiállításán. Elsősorban arról kérdeztük, kik voltak a mentorai, évtizedekkel később pedig kik lettek az ő mentoráltjai. Tárlata kapcsán arról is faggattuk, mit jelent számára a fényképezés, és mit tanulhat munkáiból egy mai fiatal.

 

Aki szakmai szemmel nézi végig fotókiállításának százötven képét, mit leshet el ezekből a fotográfiákból?

Mindig kedvtelésből fényképezem, tőlem senki nem rendel képet. Mindig van velem egy kis kamera, amit látok, ami megragadja a figyelmemet, azt rögzítem. Egy fényképből meg lehet tanulni, ki milyen témát választ, miért készíti. Főként fényhatásokat szeretek fényképezni: naplementét, napfelkeltét, ahol szép a világítás. Szeretek ellenfényben
dolgozni. Számomra egy képnél nagyon fontos a kompozíció. Lehet tanulmányozni is a

ZSIGMOND VILMOS

„Főként fényhatásokat szeretek fényképezni: naplementét, napfelkeltét, ahol szép a világítás. A fény szerelmese vagyok.”

képeimet, ahogy én tettem annak idején Dulovits Jenő fényképeivel, tizenhét évesen. A fény szerelmese vagyok – ez volt könyvének az első mondata. Én is azzá váltam.

 

 

Milyen szerepet játszott ifjúkorában a fotó, hogyan befolyásolta későbbi látásmódját?

A fényképezésnek nagy szerepe volt abban, hogy operatőr lettem. A filmezés alapja a fényképezés. Filmezéskor huszonnégy képet csinál az ember egy másodperc alatt. Az alapja a lencse, a kompozíció, a gépmozgás, és ennek gyökere az állóképből fakad. Mi a főiskolán az állóképekkel kezdtük, az első évben nem is nyúltunk filmkamerához.

 

Kitől tanulta a fényképezés alapelveit?

Apámnak volt egy kis Kodak gépe, gyerekként mondtam neki: én akarom csinálni a képet! Oda is adta a kameráját, így egy idő után megtanultam, mi is az a kép. Amikor egyszer megbetegedtem, és négy hónapig ágyban voltam, a nagybátyám, aki fényképész volt, kezembe adta Dulovits Jenő Művészi fényképezés című könyvét, melyet eredetileg magának vett. Ebből a könyvből tanultam meg megszeretni a jó képeket, a világítást. Dulovits képei gyönyörűen voltak megvilágítva nappal, mindig ellenfényben

MENTOR

„Dulovits Jenő Művészi fényképezés című könyvét tekintem első mentoromnak, valamint a nagybátyámat, akitől e könyvet kaptam.”

dolgozott. Leírta, miért és hogyan készítette a fotókat. Még lágyító előtétlencséket is tett a gépére, róla nevezték el a DUTO lencséket. Sokat tanultam a nagybátyámtól is, őt tekintem első mentoromnak, valamint ezt a könyvet, illetve szerzőjét.

 

Mi jelentett Önnek a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szaka az ötvenes évek elején?

Életem nagy fordulata volt, hogy 1951-ben bekerültem a főiskolára. Már csak azért is, mert a származásom miatt az érettségit követően nem vettek fel egyetemre, hogy mérnöknek tanuljak. Apám burzsujnak számított, mert korábban kocsmája volt, amit örökölt. Egy kenderfonó gyárba kellett mennem dolgozni, és bebizonyítani: annak ellenére rendes ember vagyok, hogy burzsuj családból származom. A pártnak azt is bizonyítanom kellett, hogy szeretem a munkásosztályt. Elhatároztam, hogy megtanítom a munkásokat és gyerekeiket fényképezésre. Előhívtunk, nagyítottunk képeket. Így aztán két év után újra jelentkeztem, de már főiskolára. Szerettem a fényképezést, de valójában csak a főiskolán tanultam meg. 

 

Írásunk folytatása a La femme Az 50 tehetséges magyar fiatal című különszámában olvasható!