Sosem hallottam kiabálni, mégis mindig az ő akarata érvényesül. Mert tud valamit az életről, rólunk, amit más nem. Mert sosem csak néz, mindig lát is.
Kossuth-díjas jelmeztervező, legendás színházi előadások és filmek kosztümjeinek megálmodója. Major, Csiszár, Ascher, Zsámbéki állandó munkatársa, Szabó István filmjének Oscar-jelöltje. Akivel jó dolgozni. Akivel jó együtt gondolkodni. Akivel jó lenni. Aki mindig Györgyi maradt.
- Ezer éve nem láttalak.
- Évtizedek óta? Vagy csak tegnap?
- Színházban láttalak először, utoljára is. Mitől, hogyan lett neked a színház?
- Most, ennyi évtizedet eltöltvén a pályán már azt hiszem, ez sorsszerű. Ahogy összeállnak a mozaikok, egyre nyilvánvalóbb, hogy valaki valahol azt szerette volna, hogy én itt kössek ki a színházban, egy életre. Kilencéves korom óta élek Budapesten: addig egy csodálatos gyerekkort töltöttem Szentendrén. Czóbelék mellett laktunk a Duna-parton, ötéves voltam, amikor egyszer Major elvitt csónakázni, ezt húsz évvel később, amikor már együtt dolgoztunk, meséltem is neki, szóval csodás gyerekkor volt, mindenféle művészeti hatással, képzőművészet és szépség vett körül. Pesten a Belváros lett az én otthonom, a Váci utca környéke…
- …mert édesanyád itt dolgozott…
- …igen, a Divatlap nevű üzletben. Ezen a helyen szabásmintákat készítettek, és ide – egyedül az országban – bekerültek azok a divatlapok, amelyek sehová máshová, szóval itt a Vogue-ot és a Burdát is lehetett lapozgatni, meg az összes fontos külföldi lapot, melyek egy világot nyitottak meg előttem. Nem beszélve arról, hogy az üzlet hátsó helyiségében nagyon elegáns, puha bársonyfoteles kis budoár is volt, ahol el lehetett üldögélni, beszélgetni, ide beszokott egy törzsközönség, nem csupán a divatot kedvelők, hanem belvárosi művészek, professzorok, bejártak a Pesti Színházból, betért Várkonyi, Egri, Rozsos, Simonyi Imre, a költő, itt volt valaha Cserépfalvi könyvesboltja, szóval ez a Váci 10. – ma már tudom – olyan hely volt, olyan energiákat sugárzó központ, amely egy életre megfertőzött. Közvetlenül mellettünk volt a Rothschild-szalon, a manökenek is átjártak hozzánk, szóval megkaptam a ruhák, a divat, a színházi kultúra esszenciáját. És valamit a régi világból is, hiszen itt csevegtek az eltűnő arisztokrácia utolsó képviselői, idős grófok
|
SZAKÁCS GYÖRGYI
|
|
A Belváros volt az otthonom, a Váci utca környéke. Mellettünk volt a Rothschild-szalon, megkaptam a ruhák, a divat, a színházi kultúra esszenciáját.
|
és hölgyek, miközben jelen volt az új éra is. Nagy kirakat nézett az utcára, és én sokat ültem ott, csodálva a panoptikumot, az én első színházamat. Ha tetszik, ezek voltak az első jelmeztanulmányaim is.
- Amit később megint csak édesanyád mellett folytathattál is.
- Anyám a Sikk-szalonban dolgozott később, a Váci utca másik oldalán. Szóval ez a belvárosi szabadegyetem folytatódott szinte egészen addig, amíg ide, a Katona József Színházba szerződtem, a Belvárosba, ahol most is beszélgetünk.
A teljes cikk a La femme 2016. tavaszi számában olvasható.
