A meseklasszikusok élőszereplős feldolgozásai néhány éve átvették a hatalmat a mozivásznon, és népszerűségük látszólag továbbra is töretlen. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint A Szépség és a szörnyeteg című film, melyben a főszereplőt, Belle-t a Harry Potter-filmek ismert színésznője, Emma Watson alakítja, a szörnyet pedig a brit Downton Abbey sorozat egyik színésze Dan Stevens kelti életre. A készítők igyekeztek hűek maradni az eredeti 1991-es, Oscar-díjas rajzfilmhez, olyannyira, hogy a produkcióban a mese leghíresebb dalai is felcsendülnek. Bár a látványvilág lenyűgöző, és a színészek is jó választásnak bizonyultak, a siker nagyobb részben mégis Alan Menken érdeme, akinek magával ragadó zenéjére a 80-as, 90-es években született generáció a mai napig nosztalgiával gondol vissza.

A zeneszerző neve az 1989-es évek óta a Disney-márka szinonimája, és egyben garancia a felejthetetlen, fülbemászó dallamokra. Olyan híres rajzfilmek közismert dalait köszönhetjük neki és egykori szövegíró partnerének, Howard Ashmannak, mint például a Kis hableány, az Aladdin, a Pocahontas, vagy a Notre Dame-i toronyőr. Kiemelkedő munkásságukkal ők is hozzájárultak ahhoz, hogy a stúdió történetében a 90-es évek időszakát napjainkban a Disney-filmek reneszánszaként emlegetjük.

Fogorvos helyett zenész

Menken kiemelkedő zenei tehetsége már gyermekkorában megmutatkozott, habár eleinte még fogorvosnak készült, a zenére pedig inkább csak hobbiként tekintett. A zeneszerző 1949-ben New Yorkban született, és úgy nőtt fel, hogy esténként gyakran hallgatta, ahogyan édesapja Rodgers és Hartot, Rodgers és Hammersteint, Gershwint, Frank Loessert vagy éppen Lerner és Loewe-t játszik a zongorán.

Gyermekkorának kedvenc filmjei közé sorolja a My Fair Ladyt, a Muzsika hangját, valamint az olyan Disney-klasszikusokat, mint a Dumbó, a Pán Péter, vagy a Pinokkió. A legnagyobb hatást mégis talán az 1940-es Fantázia című rajzfilm tette rá. „A zene és az animáció kettőse teljesen magával ragadott. Lenyűgöző volt. Ekkor tudatosult igazán bennem, hogy a zene önmagában is egy nyelv, amellyel kifejezhetjük legbensőbb érzelmeinket” – nyilatkozta egy korábbi interjúban Menken, majd hozzátette, még ma is előfordul, hogy ha rossz a kedve, felnőtt lányaival régi animációs filmeket néz együtt.  

Saját bevallása szerint hiperaktív, figyelemzavaros gyerek volt, akinek komoly kihívást jelentett a koncentráció az iskolában. „Nem szerettem sokáig egy helyben ülni és olvasni, a zene volt az egyetlen, ami koncentrációra tudott bírni” – árulta el az smh.com.au-nak. Mivel apja, nagyapja és két nagybátyja is fogorvosként dolgozott, Menken a családi hagyományokat követve jelentkezett a New York-i Egyetem premedical programjára 1967-ben.

Hamar rájött azonban, hogy az orvosi egyetem nem neki való, ezért később antropológiára, majd filozófiára váltott, ám ez is csupán egy újabb kitérőnek bizonyult, és végül zenetudományból diplomázott. Ekkorra már nagy Beatles-, Rolling Stones- és Grateful Dead-rajongó volt, énekes-dalszerző akart lenni, így jegyzetfüzeteit elkezdte saját dalokkal megtölteni. A szülei vetették fel, hogy felvételizzen a BMI Musical Színház workshopjára, ahol színházi zeneszerzőket, valamint szövegírókat képeztek. Menken ekkor jött rá, hogy zeneszerzőként sokkal jobban vonzza a színház világa, illetve a zenés történetmesélés.    

Nem sokkal ezután feleségül vette a balett-táncos Janis Roswickt, akitől később két gyermeke született, és bár a magánélete harmonikus volt, a zenei sikerre azonban még várnia kellett. Az iskola befejeztével kezdetben zenei rendezőként dolgozott, majd énekeseket, előadóművészeket kísért New York-i klubfellépéseiken, időnként pedig kabarékhoz, zenei revükhöz írt dalokat. Megragadott minden kínálkozó lehetőséget, néhány alkalommal még a reklámzeneszerzéssel is megpróbálkozott.

A nagy áttörést végül a Rémségek kicsiny boltja című musical hozta meg számára. A Seymour, a kétbalkezes virágárus és az általa nevelt gonosz húsevő növényszörny történetét bemutató darab ötlete Howard Ashman fejéből pattant ki, és Roger Corman 1960-as filmje szolgáltatta hozzá az alapot. Menken és Ashman először 1978-ban dolgozott együtt Kurt Vonnegut God Bless You, Mr Rosewater című novellájának musicalfeldolgozásán, és a jól sikerült kollaboráción felbuzdulva úgy döntöttek, újabb kísérletet tesznek az együttműködésre. A Rémségek kicsiny boltja 1982-ben debütált a színházban, és hatalmas sikert aratott. Több mint öt éven keresztül játszották a színházakban, és az Off-Broadway-darabok történetének legjövedelmezőbb produkciójaként emlegetik a mai napig. A musicalből 1986-ban Rick Moranis és Steve Martin főszereplésével újabb filmfeldolgozás készült, mely meghozta az első Oscar-jelölést is zeneszerzőnek.

A Disney-korszak

Menken és Ashman ezután sokáig szinte elválaszthatatlanok voltak egymástól, zseniális párosukra pedig a Disney is felfigyelt. Mire Hans Christian Andersen Kis hableány című meséjének Disney-feldolgozása 1987-ben megkezdődött, a stúdiónak már kétségbeejtően nagy szüksége volt az vérfrissítésre. Húsz évvel az után, hogy Walt Disney elhunyt, a stúdió több pénzt fektetett a vidámparkokba, mint az animációs részlegbe, és szélsebesen haladt a középszerűség irányába.  

A legjobb időben érkezett meg tehát a Kis hableány, melynek köszönhetően a cég hamar visszanyerte régi hírnevét. Az első generációs klasszikusokat idéző rajzfilmet a kritikusok az egekig magasztalták megnyerő karakterei, humora és élénk animációs megoldásai miatt, ám a legtöbb elismerő szót mégiscsak Menken és Ashman zsebelhette be. A rajzfilm zenéje 1990-ben meghozta Menken számára az Oscar-díjat a legjobb eredeti filmzene és a legjobb eredeti filmdal kategóriájában is. Abban az időben az amerikai musical műfaj veszélyeztetett fajnak számított, így a Kis hableány „Part of your world” című száma tulajdonképpen az amerikai musicalhagyomány diadalmas visszatérését jelentette. A 90-es évek Disney-rajzfilmjei erőteljes hatást gyakoroltak a musical műfajra, Menken és Ashman pedig nagy szerepet játszott abban, hogy a zenés színház újjáéledt, és ismét az érdeklődés előterébe került.

1999-ben aztán, mindössze nyolc hónappal A Szépség és a szörnyeteg megjelenése előtt, a gyümölcsöző együttműködés végleg megszakadt, Ashman ugyanis egy AIDS-szel kapcsolatos komplikáció következtében elhunyt.

A következő néhány évben Menken elfoglaltabb volt, mint valaha. Először az Aladdinon dolgozott Tim Rice-szal, majd ezt három újabb Disney-mese követte: a Pocahontas, a Notre Dame-i toronyőr és a Herkules. A Notre Dame-i toronyőr zenéjének felvétele a stúdió és a zeneszerző számára egyaránt fontos mérföldkőnek számított. A zenei felvételében egy 100 tagú kórus is közreműködött, amely a londoni Szent Pál-székesegyházban énekelte fel a liturgikus latin dalokat. Eközben A Szépség és a szörnyeteg lett az első olyan Disney-adaptáció, melynek színpadi változata is elkészült, utat nyitva a stúdió számára a színház világa előtt.

2010-ben a mesegyár újabb fontos állomáshoz érkezett: elkészült a Disney első 3D-s animációs filmje, az Aranyhaj és a nagy gubanc, ismét Menken zenéjével, és amelyet még ma is minden idők legdrágább animációs filmjeként ismerünk. A rajzfilmek, animációs filmek mellett a zeneszerző a színházban is folyamatosan jelen van, és olyan darabokhoz biztosított zenei hátteret, mint a Weird Romance, az Apácashow, vagy a Karácsonyi ének.

A Disney varázslat folytatódik, a legújabb trend szerint sorra készülnek a klasszikusnak számító animációs filmek digitális trükkökkel felturbózott élőszereplős változatai. Az oroszlánkirály, valamint A Szépség és a Szörnyeteg után idén májusban mutatják be a mozik A kis hableány remake-jét, amelyben többek között a főszereplő Halle Bailey hangján csendülnek fel Alan Menken klasszikussá vált dalai.

Menken munkáját az évek folyamán nyolc Oscar-díjjal, három Golden Globe-díjjal, hat Grammy-díjjal és számtalan további jelöléssel jutalmazták. Dalai napjainkban sem vesztettek varázsukból, és ma is képesek arra, hogy a moziba látogató felnőtteket egy rövid időre ismét visszarepítsék a gyerekkorba.