„…a földre szállt autós mennyország”, „jövőt idéző szolgáltatások”, „...a Schiller Autó Család négy évtizedes története igazi sikersztori” – ilyen és hasonló címekkel jelentek meg a lapok, amikor bő egy éve átadták a Schiller család büszkeségét, a vadonatúj Váci úti autópalotát. Ami viszont a hangzatos szalagcímekből nem látható, az a több mint négy évtizednyi kemény munka, elköteleződés és persze az autók szeretete. A történet még 1980-ban kezdődött, amikor Schiller Péter megalapította egyszemélyes gumiszerelő műhelyét Angyalföldön. Az alapító unokájával, a cégcsoportnál dolgozó Schiller Márkkal beszélgettünk.

Schiller Péter bőven a rendszerváltás előtt indította a vállalkozását, amikor ez még nem volt szokványos.

A nagyapám autószerelő műhelyt akart nyitni Budapesten. A kiadható iparengedélyek számát azonban limitálták, így lett a szervizből gumis műhely, amely aztán gyorsan népszerű lett a kuncsaftok körében. Ennek oka a vevőközpontú hozzáállás volt, amit ő úgy fogalmazott meg, hogy „a hibás autójával hozzánk forduló ügyféllel ugyanolyan profizmussal kell foglalkozni, mintha egy családtagja került volna kórházba”. Később elnyerte az Opel márkakereskedői jogát, majd jöttek sorban a többi márkák, a márkaszervizekkel együtt – jelenleg hét márka palettáját kínáljuk. A 2000-es évek elején létrejött a Schiller Karosszéria Centrum, valamint 2007-ben a Schiller Flotta és a Schiller Rent neveken működő flottakezelő, illetve autóbérlési üzletágunk.

Az alapító, Schiller Péter egy angyalföldi gumisműhellyel kezdte

Ön hogyan lett a családi vállalkozás részese? Belenőtt, erre nevelték, vagy mindig is „benzin folyt az ereiben”?

Egy kisgyereknek nincs annál nagyobb élmény, mint hogy az apukája autókkal foglalkozik, és mehet autókat nézegetni, vagy amikor megemelik az autóemelővel. Egészen kis koromtól kezdve itt sertepertéltem az autók körül, máig jó érzés felidézni a céges bulik hangulatát. Annak idején, ha a Schiller Opelnél nyitott hétvége volt, biztos lehettem benne, hogy az apám engem is magával hoz, és sokszor a hétvégi családi program is úgy kezdődött, hogy beugrottunk megnézni, milyen a forgalom. Nagyon szerettem ennek a hangulatát, az új autók illatát, és ösztönösen éreztem azt az elhivatottságot, ami a nagyapámat és az apámat motiválta. Hadd ugorjak néhány évtizedet az időben: Ezt a hagyományt a mai napig tartjuk, de most már az én gyerekeim jönnek csillogó szemmel a belső rendezvényeinkre, néha csak úgy simán a céghez. A kislányom két és fél éves, a kisfiam hat hónapos, és máris nagyon szeretnek hétvégente bejárni a szalonokba, felülni a takarítógépre. A Covid alatt kifejezetten kapóra jött, hogy volt egy hely, ahova be tudtunk jönni, oldva egy kicsit a bezártságot.

Vagyis a pályaválasztása tulajdonképpen adva volt.

13 és 18 éves korom között diákként minden nyáron bent dolgoztam a kantáros nadrágomban a szervizben, ezt nagyon szerettem, főleg amikor már önálló feladatokat is kaptam, és azokat meg is tudtam csinálni. Később a bérautós cégünknél is kipróbálhattam magam, az szintén nagyon tetszett. Az egyetem alatt volt egy kisebb kitérőm, egy automata sörfőző berendezéseket gyártó startup cégnél dolgoztam mint marketingmenedzser, ott nagyon jó tapasztalatokat szereztem, de hiányzott a saját cég érzése, úgyhogy 2016 szeptembere óta újra itt vagyok, immár mint „schtratégiai & marketing igazgató”. (Igen, ez egy szójáték, nem elírás. – A szerk.)

Rajzoljunk egy nagy családi ívet! Mekkora a távolság a nagyapja és az ön elgondolásai között? Schiller Péter egy igazi self made man volt, de egy nagyra nőtt céget már nem lehet ugyanolyan módszerekkel vezetni.

Elég nagy a kontraszt. Nagyapám kifejezetten autokratikus vezető volt – azért csak volt, mert időközben nyugdíjazta magát –, de annak a kornak a követelményei azt kívánták meg, hogy az elképzeléseit vaskézzel valósítsa meg. Nagy valószínűséggel nem tudott volna idáig eljutni, ha ez nem így van. Akkor az volt célravezető, de a mai környezetben ugyanez a stílus már nem megy. El tudom képzelni, hogy hasonló esetben – nyugdíjas korú, autokrata alapító kontra mai elvárások – izgalmas cégkultúra alakul ki, de nálunk ez nem így történt.

Amikor ön átvett feladatokat, szabad kezet kapott?

Még nem beszélhetünk százszázalékos átörökítésről, hiszen édesapám még bőven aktív korú, napi szinten dolgozik a cégben. Ő a cégcsoport első számú vezetője, de rengeteg olyan terület van, ahol szabad kezet kaptam. Meghatározunk egy célt, de azt, hogy miként érjük el, rám bízzák. A lényeg, hogy elérjem.

Az alapító (középen) időközben nyugdíjba vonult és átadta a cégvezetést fiának,
Gábornak (jobbra) és unokájának Márknak.

Az édesapjának is komoly szerepe van a cég felépítésében.

Abszolúte. Édesapám az Opel márkajog 1991-es megszerzésétől kezdve aktívan kísérte végig a cég újtát. 2006-tól egészen 2016-ig tartott közte és nagyapám között az átadás-átvétel, vagyis a generációváltás. Ebből a folyamatból ő sokat tanult, amiből én sokat profitálok.

Többszáz ember sorsáért felelnek, amit sokan óriási nyomásként élnének meg. Ki tudnak kapcsolódni?

Helyzettől függ. Most éppen ismét válsághelyzet van, ilyenkor nehéz nem a cégen gondolkodni, de azért van megoldás. Édesapám például rászokott az elektromos kerékpározásra; relatíve gyakran megtalálható a budai hegyekben, ahol egy nap akár 80-100 kilométert is leteker. Szóval igen, lehet és kell is lazítani, de amikor kiélezett helyzet van, fokozottan odafigyelünk. Felelősséget érzünk a cég jövője, a 320 alkalmazottunk miatt, akik velünk töltik a mindennapjaikat, és az ő családjaik iránt is.

Az elmúlt néhány év a gazdaságban kifejezetten hektikus volt, hullámokkal és völgyekkel. Lehet ilyenkor valamiféle stratégiát követni, vagy ez az időszak inkább a napi reagálásról, a túlélésről szól(t)? Lehet így generációkon átívelően tervezni?

Valóban, elég nehéz mostanában tervezni, de muszáj. A legrosszabb esetben tanulunk a hibánkból; ha nem jött be az elgondolás, levonjuk a tanulságokat. A Covid-helyzet például sokat segített abban, hogy édesapám belássa, hogy ha végrehajtok valamit a kollégákkal, akkor az működik. Kaptam egy kis szabad pályát, amivel éltem is, megoldottam a rám bízott feladatokat, közben fejlődtem, tanultam. Ami pedig a távlati tervezést illeti: hosszú távon

Volt egy emblematikus épületük a Váci úton, a „lábakon álló” Schiller szalon, a közelmúltban lebontották, hogy aztán a Covid alatt felépítsenek egy pazar autóházat. Nem mondom, merész húzás. Bevált a stratégiájuk?

’94 végén adták át azt a bizonyos épületet, ami egyébként tulajdonképpen kényszerből került lábakra; ott van ugyanis a metró szellőzőaknája, ahhoz kellett alkalmazkodnunk. Akkor ez volt a Váci útnak azon a szakaszán a legmagasabb épület. Időközben a Váci úti irodafolyosó épületei úgy körbenőtték, hogy már nem is illett a környezetbe. Nekünk megérte értékesíteni, hiszen kinőttük azt is a többi másik telephelyünkkel együtt, és ahhoz, hogy az új telephelyet megépíthessük, ez kellett. A vevő majd irodaházat épít a helyére. Mindenki jól járt.

A Váci úti vadonaúj komplexum: négy autószalon, ötven állásos szervíz egy helyen

Van kedvenc autómárkája?

Mindegyik márkánál megvan a kedvenc modellem, nem lenne fair, ha egyetlen modellt kiemelnék. Jelenleg egy plug-in hibrid Toyota RAV 4-et használok, de ez mindig változik.

A nagyapja először a Szentgotthárdon gyártott Opelek értékesítésével kezdte az autókereskedelmet, az Opel és a Schiller név a köztudatban szinte összeforrt. Időközben az autógyártás is nagyon sokat fejlődött, párhuzamoson önökkel. Sok mindent megéltek, és most, 2022 végén megint újabb krízissel kell szembenézniük.

Soha nem látott problémával küzdünk: nem tudjuk kiszolgálni a vevőket. Ilyen jellegű válságot sem éltünk még meg. A chiphiány, a munkaerő- és nyersanyagszűke miatt a kínálat jelentősen beszűkült. Ez valamennyi márkánál jelentkezik, általánosságban egy évet kell várni egy új autóra. Az elmúlt 6-12 hónapban az autók ára is jelentős emelkedésnek indult. Árat és szállítási időt már kevés márka garantál.

Hogyan reagálnak erre a vevők?

Eleinte, amikor bejöttek, meg voltak győződve arról, hogy nem mondunk igazat, úgyhogy elmentek a következő szalonba, ahol megerősítik mindezt. Amikor már harmadjára hallják a fentieket, akkor elfogadják.

És visszajönnek önökhöz?

Jó esetben. Az a szerencsés, ha mi vagyunk a többedik állomás. Lassan egyébként rendeződni látszik a gyártási oldal szűk keresztmetszete, a következő kérdés az lesz, hogy a kereslet kitart-e hosszabb távon. Igen, az árak emelkednek, és egyértelmű, hogy magasabb áron kevesebb autót engedhetnek meg maguknak az emberek.

Kiegyensúlyozottnak tűnik. Van valami relax technikája? Sportol?

Bárcsak lenne időm a két gyerek mellett sportolni (nevet). Az autók világában élünk, itt kell boldogulnunk, megoldásokat találnunk. A jó és rossz idők váltják egymást, most éppen egy kevésbé kedvező periódusban vagyunk. Van egy biztos vezérfonalunk: mindig azt tartjuk szem előtt, hogy hosszabb távon miként tudunk előre menni, fejlődni.

Összemérhető az önök által nyújtott szolgáltatás és termékpaletta mondjuk egy német autóház szolgáltatásaival?

Azt gondolom, hogy igen. Amikor még a tervezési fázisban voltunk, és az elképzelt új telephelyünkhöz hasonló létesítményt kerestünk Európa szerte – egy nagy fejépületben négy autószalon, hátul pedig 50 szervizállás –, kevés hasonlót találtunk.

A nagyapja látta ezt maga előtt, amikor elkezdte a szakmát, vagy mindig csak egy lépést tett előre?

Az új épületünk megnyitóján is feltették neki ezt a kérdést. Azt válaszolta, hogy ha valaki 1980-ban, amikor megnyitotta a gumisműhelyét, azt mesélte volna, hogy egyszer majd hét márka új autóit értékesíti, és a Schiller családé lesz az ország egyik legnagyobb autószalon komplexuma, nos, az illetőt elküldte volna a Lipótmezőre.

A szalonon az a felirat áll, hogy „Schiller Autó Család”.

Büszkék vagyunk rá, hogy eljutottunk idáig, az ügyfelek megfelelő kiszolgálásának minőségét a nevünkkel garantáljuk. Jó márkákat választottunk, de az is fontos építőköve volt a sikernek, hogy a céget nem pénzszivattyúnak használja a család, hanem folyamatosan visszaforgatjuk a nyereség egy részét. Fejlesztünk, megyünk előre.