A La femme nyári vendégei: Dr. Zelnik István, az Aranymúzeum alapítója, Berecz Stéphanie, a tarcali Tokaj Kikelet pincészet főborásza és Pallavicini Zita újságíró, író

Márton András színész, rendező, kulturdiplomata.

Zétényi Lili: Köszönöm, hogy itt vagytok, és külön köszönöm házigazdánknak, Zelnik Istvánnak, hogy az Aranymúzeumban találkozhattunk. Beszélgetésünk vezérmotívuma, hogy miért pont Magyarország? Mielőtt azonban erre rátérnénk, kérem, röviden mindenki mutassa be magát.

Berecz Stéphanie: Berecz Stéphanie vagyok. Tizennyolc éve élek Magyarországon, Franciaországból, a Loire-völgyéből származom. A borásziskola után három hónapot töltöttem Magyarországon, a tokaji borvidék nagyon megtetszett, és az emberekkel is megbarátkoztam. Itt találkoztam férjemmel, Zsolttal, családot alapítottunk, és létrehoztuk saját pincészetünket. Azóta itt vagyok mint francia, és apránként magyarrá válok, mivel itt élek és dolgozom, főborász vagyok a kiváló Holdvölgy szőlőbirtokon.

Pallavicini Zita: Írtam egy könyvet, újságírással is foglalkoztam. Most főleg a divat szakmában dolgozom. A magyarságomra nagyon büszke vagyok, a feltalálóinkra, a matematikusainkra, tudósainkra. Jó érzés, hogy magyar vér is csörgedezik az ereimben.

Zétényi Lili: Andris, te büszke vagy arra, hogy magyar vagy?

Márton András: Én nem is tudom, mit jelent ez a szó. A szeretetet, az odafigyelést, az örömöt, a boldogságot ismerem. A büszkeséget valamilyen virtusnak vélem, és ez engem nem érdekel. Mint tudod, színész vagyok és színházrendező. Belekóstoltam a diplomáciába is, én állítottam fel a Los Angeles-i főkonzulátust és később a New York-i magyar kulturális központot is. Amerikában tanítottam egyetemen, vállalkoztam, mindenfélét csináltam. Aztán visszajöttem Magyarországra színésznek, színészpedagógusnak, rendezőnek. Ez vagyok én.

Zelnik István: Először is szeretném megköszönni, hogy megtiszteltek a jelenlétünkkel. Zelnik István vagyok, volt diplomata, aki a pályafutása során megjárta Délkelet-Ázsiát, Indokinát, megélte a vietnami-amerikai háború végét, a kambodzsai Pol Pot rendszer bukását. Sokéves szolgálat után egy betegség miatt kellett elhagynom Délkelet-Ázsiát. Nyugat-Európába kerülve az európai integrációkkal foglalkoztam Brüsszelben, majd a magyar kormány megbízásából megalapítottam a strasbourgi Európa-tanács magyar misszióját, amit két évig vezettem. Ezt követően kiléptem a diplomáciai szolgálatból, és egy tanácsadó cégcsoport vezetője lettem, amely mind a mai napig beruházási, fejlesztési programok menedzselésével, kulturális örökség védelemmel, tudományos kutatásfinanszírozással, könyvkiadással, ingatlanfejlesztéssel foglalkozik. Most már nem Európában, hanem Délkelet-Ázsiában. Zelnik Istvánnak van egy másik énje is. Ő műgyűjtő, aki tizennégy éves kora óta Ázsia szerelmese, akinek megadta a sors, hogy Európa legnagyobb délkelet-ázsiai magángyűjteményével rendelkezhessen.

A teljes cikk a La femme 2012. nyári számában olvasható.